
Beszélgettünk Csorján Barnabással, a Székelyhídi Levendulafarm tulajdonosával, akitől többek között a névválasztás okát is megtudtuk. Feleségével, értelmiségi házaspárként, nemrég költöztek vissza városunkba, a meglévő trenddel ellentétben, amely a nagyvárosok irányába csábítja a fiatalokat. Ezért kapta a levendulás a székelyhídi nevet, míg a farm a terület méretéből és a mellette lévő más gazdálkodási formákból adódott.
A levendulás gondolatának eredetéről és a kezdetekről vendéglátónk elmondta, annak idején az építészmérnöki és a kertészmérnöki szak között ingadozott. Végül az előbbit választotta ugyan, de a virágkertészet iránti vonzalma megmaradt. Miután megházasodott, felesége mindig szeretett virágokkal foglalkozni, kertészkedni annak ellenére, hogy tömbházlakásban éltek. A barátokkal való beszélgetések során is többször felmerült a levendulás telepítésének gondolata. Mivel felesége kedvenc színe a lila, szereti a levendulát és Barnáék itthon már rendelkeztek bérbe adott kerttel, három éve elkezdődött az ötlet konkrét megvalósítása, majd a 2017-es év tavaszán, 17 ár területen kiültettek 2700 tő növényt.
Na de, mire is jó a levendula? Régen a szerzetesrendek kezdték el használni fűszerként és illóanyaga miatt. Manapság már a francia konyha sajtok, húsok fűszerezésére és sütemények készítésére is használja, parfümként, illatosítóként nagyon népszerű, de üdítőket, hűsítőket és szörpöket is gyártanak belőle. Barnáék is szeretnének a jövőben a termékek irányába is fejleszteni, de elsődleges céljuk egy közösségi tér megteremtése, amely lehetőséget nyújt az embereknek az egymással való találkozásra.

A farm a Tudor Vladimirescu 5. szám alatt található, a Szík és a Vágóhíd utcák találkozásánál. Minden évben a virágzás és az időjárás függvényében kb. kéthetes „Szedd magad”- típusú akciót szerveznek. Idén a levendulaszezon június közepén vette kezdetét, így nem árt sietni az érdeklődőknek, ha nem akarnak lemaradni a virágzásról. Sokan a fotózás miatt is felkeresik a farmot, amely a Facebookon is jelen van Székelyhídi Levendulafarm néven.

Írta: Cservid Levente
Vélemény, hozzászólás?