Ma este, június nyolcadikán tartotta kampányzáró rendezvényét a Székelyhídi körzeti RMDSZ a helyi sportcsarnokban. A terem zsúfolsáig megtelt szórakozni vágyókkal, RMDSZ szinpatizánsokkal. A program első felében helyi tánccsoportok előadásait láthatta a közönség. Felléptek a B 612, a Flying Stars, a Free Steps és a Control Dance nevet viselő csapatok. Városunk fiatal tehetségei mindannyiunk számára kellemes perceket szereztek, s felfrissítették a hangulatot a füllesztő melegben. Ezt követően kivetítőn bemutatták Major Lajos Attila és Kővári Szabolcs Olivér, városunk két Fotó-film-média szakos egyetemi hallgatójának kisfilmjét, mely Székelyhíd első bemutatkozó filmje. A vetítés után Béres Csaba Székelyhíd polgármestere köszöntötte a megjelenteket, aki lelkes beszédében összefoglalta az általuk négy év alatt elért fejlesztéseket, de fontos dologként említette a kulturális rendezvényeket és nemzeti ünnepeink megünneplését  is, mint közösségformáló eseményeket. Kihangsúlyozta, hogy bár nem csináltak mindent tökéletesen, de csapatával együtt igen keményen dolgoztak, s ezt azok is tisztán láthatják, aki bírálták az ő munkájukat. Mint mondta, az RMDSZ méltó az emberek szavazatára, mert ez egy nagyon komoly csapat, akik –saját magát is beleértve- ide tervezik jövőjüket, itt alapítottak, vagy terveznek családot, itt akarnak jövőt építeni mindannyiunknak. Ezért kell nekünk, magyaroknak a piros tulipánra szavaznunk.

Őt követte Kelemen Hunor az RMDSZ szövetségi elnöke, aki támogatásáról biztosította a székelyhídi csapatot, s elmondta, hogy egy közösség életében az otthon, a jövő megteremtése és építése nagyon fontos, és a város jelenlegi polgármestere pont ezt teszi, ezért dolgozik nap mint nap. Beszélt a leadott és megnyert pályázatokról, melyekkel elkezdődött a város fejlesztése, és mindenkit arra buzdítot, hogy higyjen és bízzon a jelenlegi RMDSZ csapatban, mert ők tényleg a közösséget szolgálják. Utolsóként Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke szólt a közönséghez, aki beszédében kiemelte, hogy ez a csapat becsületes kampányt folytat, nem áll érdekükben hazudni, hiszen nekik világos jövőképük van: itt tervezik jövőjüket, családjukat és az emberek jövőjét is itt akarják felépíteni. Mint mondta, mi magyarok felelősséggel tartozunk egymás iránt, s mindezeknek tudatában június tizedikén bizalmat kell szavaznunk a mostani RMDSZ jelölteknek.

A beszédek után ismét a könnyedebb műfajoké volt a főszerep, elsőként Molnos András Csaba, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészének Magyar vagyok című összeállítását láthattuk, melyben a nemzeti érzést erősítő dalokat, versrészleteket hallhattunk.

Végül az est sztárvendége, Wolf Kati is színpadra lépett a közönség kitörő örömére, aki saját, illetve Cserháti és Máté Péter dalokkal ajándékozta meg a közönséget, akik tetszésüket kinyilvánítva vissza is tapsolták az énekesnőt, hogy utolsó dalként vele együtt énekeljék el a Vukk című rajzfilm betétdalát, melyet kislányként ő maga énekelt. A rendezvény a magyar Himnusz közös eléneklésével zárult. A fiatalabb korosztály ezt követően átmehetett a sportcsarnokkal szembeni termálstrandra, ahol hajnalig tartó bulit szerveztek az idén először szavazók számára.