Örüljünk az apró megvalósításoknak

Aki azt állítja, hogy semmi sem moccan városunkban, az vagy csukott szemmel jár, vagy ki sem dugja az orrát otthonából.

Az elmúlt egy hónapban figyelemreméltó tevékenységek folytak annak érdekében, hogy rendezettebb, szebb, tisztább lehessen városunk és városközpontunk.

Az önkormányzat munkatársai sokat szorgoskodtak a központi szeméttárolók körül, ugyanis a tömbházlakásokhoz tartozó kukákat kerítették be. Az így kialakított zárt tér megakadályozza, hogy a szél messze repítse a papír- és nejlonhulladékokat, és a konyhai maradékok után sóvárgó kóbor kutyák sem szórhatják szanaszét a kidobott szemetet.

Az önkormányzat erőgépe elegyengette és kaviccsal borította be a kukák környéket. A kavicsból jutott a Zólyomi Dávid utcára, valamint az óvoda és a hitelbank környékére is. Ennek köszönhetően újabb sármentes parkolóhelyek keletkeztek, melyek főleg piaci napokon lesznek majd nagyon hasznosak.

Ha már a piacnál tartunk, az önkormányzat építőipari cégének munkatársai több hete a központban dolgoznak. A polgármesteri hivataltól indulva kezdték a térkövezést. Mint ahogy sok más, ez a munka sem megy egyik napról a másikra, s minden bizonnyal a tél, a nagy hideg beállta előtt be kellene fejezni. Ezért nem is értem a piac felé, vagy a piacról hazafelé haladó lakosság mormogását és felháborodását, mi szerint „miért éppen ma kell ezt csinálni”? Hát kérdem én. Nekünk már semmi sem jó? Az sem, ha dolgoznak az emberek, hogy szebb legyen a környezet?

Következő héten is nyitott füllel járom a helyi piacot. Bár a munkások még most is szorgalmasan rakják a járdaköveket, már a bejárat előtt pozitív élményben van részem. „Milyen jó, hogy szélesebb lett a híd!” – hangzik. „Már rég meg kellett volna csinálni!” – folytatódik.

2

4

1

Tisztelt polgáraink, arra kérem Önöket, hogy próbáljanak meg örülni életünk apró megvalósulásainak. Ne nézzük mindig a pohár üres felét, hanem értékeljük azt amink van. Higyjék el, szebb lesz az életünk, ha megpróbáljuk pozitívan látni a világot, s benne a mi kedves otthonunkat Székelyhíd városát.


Írta: Fekete Katalin