Ilyen nyeregbe pattantak őseink

Beszélgetés Wilhelm Ákos kísérleti régésszel nemrég megjelent tanulmányáról

A közelmúltban jelent meg Wilhelm Ákos székelyhídi származású kísérleti régésznek Flesch Mártonnal közösen írt tanulmánya A soltszentimrei nyereg újabb rekonstrukciója címmel, amelyet a Dentumoger közölt. A kiadvány a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoport tanulmánygyűjtemény-sorozatának második száma.

– Szüleidet jól ismerem, veled csak párszor találkoztam, édesanyád, aki történelmet tanított, muzeológus és régész diplomával a helyi líceumban nagyon büszke lenne most a fiára, aki kísérleti régészettel foglalkozik. Székelyhídon születettél, itt teltek gyermekéveid, itt jártál iskolába, most Tiszavárkonyon (Jász-Nagykun-Szolnok megyei község – szerk. megj.) élsz családoddal.

– Igen, Székelyhídon érettségiztem, a brassói egyetemen erdőmérnöki diplomát szerztem, és környezetvédelmi szakemberként dolgoztam a székelyhídi polgármesteri hivatalnál. Lassan hetedik éve, hogy családommal Tiszavárkonyba költöztünk, a Hortobágyi Nemzeti Park szolnoki kirendeltségén természetvédelmi őrként dolgozom nagyon változatos munkakörben. Védett állatok mentésétől az erdőtervek véleményezésén át a hatósági őrzésig sok, számomra fontos dologgal foglalkozhatom.

– A végzettségedtől és a jelenlegi munkádtól igencsak távol eső területre kalandoztál. Honnan ez az elkötelezett érdeklődés az ősmagyarság, a honfoglalás kori leletek iránt?

– Már középiskolás koromban, amikor elkezdtem íjászkodni, foglalkoztatott a honfoglalás kori magyarok fegyverzete. Egyetemi éveim után, amikor felhagytam a sportíjászattal, akkor kezdtem el kísérleti régészettel foglalkozni, korabeli íjakat készíteni. Ennek a tudománynak az a lényege, hogy a korabeli sírokból feltárt tárgyak töredékeiből használatuknak megfelelő, kipróbálható, funkcionális darabok szülessenek, olyanok, amilyeneket őseink a mindennapok során használtak és ma is használhatók.

– Az íjaktól nem álltak olyan távol a nyergek, hiszen lóra termett őseink legendás hátrafele nyilazását mindenki ismeri. Te hogyan jutottál el a nyergekig?

– Mindig is foglalkoztatott, benne volt az érdeklődési körömben olyan szinten, hogy csodálkoztam rajta: bár elméletileg megfejtették a honfoglalás kori nyereg szerkezetét, gyakorlatilag az előkerült leletek alapján senkinek nem sikerült olyan nyerget készítenie, ami kompromisszumok nélkül felhasználta az eredeti maradványokat. Mindig valami sántított a rekonstrukcióknál. Úgy gondoltam, hogy ezen változtatni kellene, és adódott egy lehetőség, a Magyar Történelmi Íjásztársaság egyik tagja tartott nyeregkészítő tanfolyamot, ahol megtanultam, hogyan kell lóra illő nyerget készíteni. Nem maradt más hátra, mint annak megfejtése, hogyan lehet a leletek alapján ilyen nyerget faragni.

– A tanulmányban megjelent soltszentimrei nyereg általatok újragondolt rekonstrukciója nagyon pontos, aprólékos munka, bámelyik fafaragó mester dicsőségére válna. Honnan ez a kézügyesség?

– Már középiskolás koromban bicskával faragtam apró tárgyakat, szobrocskákat, aztán íjakat. Édesapám is foglalkozott fafaragással, annak idején alkalmam volt ellesni tőle a fortélyokat.

– A fafaragásból és a nyergek iránti érdeklődésből hogyan lett tudományos tevékenység, kísérleti régészet?

– Flesch Márton szerzőtársam, aki foglalkozását tekintve állatorvos és lovagol is, szeretett volna a korabelihez hasonló használható nyerghez jutni. Felvettük egymással a kapcsolatot, és a majd öt évig tartó kísérletezés során született meg a tanulmányban bemutatott nyeregrekonstrukció. Ezt természetesen több évnyi dokumentálódás, múzeumlátogatás előzte meg, a régészeti leletek pontos mérése, fényképezése, a már rekonstruált darabok szemrevételezése. Nagy segítségünkre volt a mongol és kínai szakirodalom, hiszen az ott feltárt leletek sokkal épebben maradtak meg.

– Mi a sorsa ezeknek a mai nyergeknél jóval könnyebb és kényelmesebb, alig kétkilós, gyönyörűen megmunkált daraboknak?

– Amikor éppen nincsenek valamilyen kiállításon, valamelyik múzeumban vagy használatban valamelyik ló hátán, egyelőre a hálószobában tornyosulnak egymásra pakolva.

– Hogyan tovább? Mi a következő lépés?

– Szándékunkban áll a miskolci Herman Ottó Múzeumban tanulmányozott híres honfoglalás kori karosi II/52-es nyereg maradványaiból készült rekonstrukciót újraértelmezni. Meghívtak a dél-uráli Cseljabinszkbe, ahol nemrég találtak egy, vélhetően honfoglalás kori magyar nyerget. Valószínűsítik, hogy a harcokban részt vett zsoldos a Kárpát-medencében készíttette, majd hazavitte, amikor visszatért családjához, és végül áldozati ajándékként került a földbe. A jelenlegi helyzet nem teszi lehetővé ezt az utat, remélem ez hamarosan változni fog, hiszen ez a lelet sokkal épebben maradt meg, mint az itthon feltártak.

– Hol elérhető ez a tanulmánykötet, amelyben színes képekkel és általad készített rajzokkal alátámasztva a ti munkátok is szerepel?

– A kötet megrendelhető az interneten a Libri könyvesbolt kínálatában, a tanulmányunk pedig nemsokára online felületen is olvasható lesz.