Székelyhídon érettségizett egyetemi hallgatók pályaválasztási döntéseinek motivációi

A tizenkettedikeseknek júniusban nemcsak az érettségire kell koncentrálniuk, hanem el kell dönteniük azt is, hogyan tovább. Valamilyen szakmát válasszanak vagy – ami a gyakoribb – továbbtanuljanak egyetemen? Ha igen, akkor hol és milyen szakon? Sokszor évekre vagy egész életre meghatározó döntések születnek ilyenkor, pedig egyszerre nagyon sok szempontot kell figyelembe venni.

Először is ugyebár, hogy mit szeret a 18–19 éves fiatal, milyen szak felé vonzódik. Az elhivatottság azonban, valljuk be, önmagában kevés, hiszen valamiből meg is kell majd élni az egyetem elvégzése után. De mire van kereslet, milyen szakok iránt? Ez az, amit senki sem tud pontosan, hiszen most, 2013-ban ehhez azt kellene tudnunk, három vagy – a mesteri elvégzését is ideértve – öt év múlva éppen mit fog majd diktálni a munkaerőpiac.

Az elhelyezkedésig persze még nagyon sok van: addig még el kell dönteni azt is, hogy itthon vagy esetleg Magyarországon kíván-e továbbtanulni az illető; fontos-e számára, hogy az adott egyetem közel legyen a lakóhelyéhez; van-e lehetősége az adott szakon anyanyelvén tanulni, illetve az opciók közötti választásnál azt is figyelembe kell vennie: mennyibe kerül az éves tandíj, amennyiben csak költségtérítéses szakra jut be?
Arról kérdeztünk néhány székelyhídi egyetemistát, hogy Ő annak idején hogyan döntöttek, és miért éppen az illető szakot választották.

Püsök Levente tavaly, 2012-ben végzett a Petőfi Sándor Elméleti Líceumban matematika–informatika szakon. Mindig is a reál tantárgyak felé vonzódott, ezen belül is az informatika érdekelte legjobban. Nagyváradon ezt csak románul végezhette volna el, Kolozsvárt nem választotta, egyrészt mert túlságosan messze van, másrészt mert – több megkérdezettünk egybehangzó véleménye szerint – a legdrágább város abból a négyből (Debrecen, Marosvásárhely, Nagyvárad mellett), ahol a székelyhídi fiatalok tovább szoktak tanulni. Ezért döntött végül a cívisváros mellett.

Aki Magyarországra felvételizik, az – mint közismert – abba a furcsa helyzetbe kerül, hogy előbb van az egyetemi felvételi, mint az itthoni érettségi. De ez most már egy jól bejáratott rendszer, a magyarországi egyetemek rugalmasan kezelik ezt a szituációt – mondja Levente. Egyébként a beiratkozási lehetőségek közül a székelyhídi fiú mindenkinek az on-line opciót ajánlja, mert ez kiszûri az esetleges tévedéseket. Az adminisztráció így is elég bonyolult, neki például banki tévedés miatt majdnem ugrott egy egész éve. Szerencsére azonban az érintettek elismerték a tévedést, és Levente most végzi az első évet mérnök–informatikus szakon, amivel elégedett. Debrecen gazdag diákélettel rendelkező egyetemi város, ugyanakkor közel is van, így a fiatalember minden hétvégén haza tud járni a családjához.

Szabó Levente szintén az informatikus pályát választotta annak idején, ő azonban időközben már végzett is, és most Kolozsváron dolgozik programozóként egy francia cégnél. Az egyetemet is a kincses városban végezte el, a Babeº–Bolyai Tudományegyetemen, ráadásul angolul, amit viszont egyáltalán nem bánt meg, hiszen így tovább javultak a külföldön való elhelyezkedési esélyei. A programozópiac még mindig messze nem telített Nyugat-Európában sem, dacára az „agyelszívásnak”, úgyhogy úgy tûnik, az informatika szak még mindig „nyerő”.

Major Lajos szintén Kolozsváron tanul, Ő azonban egy „ritkább” szakot választott magának: a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem film-fotó-média szakos másodéves hallgatója. Hogy milyen területen fog elhelyezkedni, azt nyilván még nem tudja, de a filmes pályától a médián keresztül a reklámszakmáig széles a kínálat. Kolozsvár valóban drága város – teszi hozzá Lajos –, ugyanakkor a legpezsgőbb kulturális életû is, hiszen 2015-ben ifjúsági főváros lesz, továbbá készülnek a 2021-es Európa kulturális fővárosa-pályázatra is.

Mészáros Klaudia még távolabbi várost választott tanulmányai helyszínéül: Ő Marosvásárhelyen tanul az orvosin. A most harmadéves lány először Nagyváradon kezdte tanulmányait, de aztán úgy tûnt számára, hogy Vásárhelyen színvonalasabb az oktatás, ráadásul ezzel a váltással lehetősége nyílt arra is, hogy az órák jelentős részét (ha nem is mindet) magyarul hallgassa. Vásárhelyen elölről kellett kezdenie tanulmányait, s így veszített egy évet, de nem bánta meg. A Maros-parti megyeszékhely kisebb, családiasabb hangulatú egyetemi város, valamivel olcsóbb is, mint Kolozsvár, az egyetlen hátrány, hogy messze van, s így Klaudia ritkábban tud hazajárni.

Boros Roland ezzel szemben a Nagyváradi Egyetemet választotta, Ő most fejezi be a másodévet agrármérnök szakon. Számára fontos volt az, hogy ne legyen messze az otthonától, az pedig nem jelentett akadályt, hogy románul kell tanulnia, sőt, mint mondta: amennyiben itthon kíván majd elhelyezkedni, még előnyt is jelenthet az, hogy a szakterminológiát románul is tudja. Az agrármérnöki nem könnyû, de Roland, amióta az eszét tudja, vonzódik a mezőgazdaság felé, így számára érettségi után nem is volt kérdés, hova adja be a jelentkezését.

Holþer Evelyn ezzel szemben sokat hezitált, több minden érdekelte a középiskola évei alatt, így nem tudott könnyen dönteni, amikor szakot kellett választani. Végül a könyvelő szak mellett tette le a voksát, hiszen, mint mondta, ez egy biztos és anyagilag is megbecsült szakma. Az pedig, hogy – az előző diákhoz hasonlóan – románul tanul, Evelyn számára sem jelent akadályt.

Szaniszlai Boglárka sem szeretett volna távoli egyetemi városba költözni, Ő azonban anyanyelvén kívánt volna továbbtanulni – ezért is választotta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemet, ahol a menedzsment szak másodéves hallgatója. Nagyon örül annak, hogy az elméleti képzés mellett az egyetem a gyakorlati oktatásra is nagy hangsúlyt fektet; Boglárka a nyári vizsgaidőszak után az Erasmus-program révén három hónapos gyakorlati részképzesen vesz részt a magyarországi Hajdúszoboszlón, ahol az idegenforgalmi és vendéglátói menedzsment minden csínját-bínját kitanulhatja – reményei szerint. Ezért aztán még azt sem bánja, hogy idén nem fog nyaralni – legalábbis a szó klasszikus értelmében biztosan nem.

Összeállításunk nyilvánvalóan nem teljes körű és nem reprezentatív – a „felhozatal” ennél jóval gazdagabb a felsőktatási szakokat illetőn. Értelemszerûen a döntést mindenkinek magának kell meghoznia. Mi csak arra voltunk kíváncsiak: hogyan látja néhány mai érmelléki egyetemista a saját helyzetét, és hátha ezáltal sikerül egy-két fogódzót nyújtani azoknak, akik még a nagy döntés előtt állnak. Mi a magunk részéről csak annyit tehetünk hozzá, hogy mindenkinek azt kívánjuk: találják meg azt a pályát, amire szívük mélyén igazán vágynak. Sok sikert, kedves tizenkettedikesek!

Hevesi Zoltán