Elszállt a nyár, elszálltak a lepkék… nekünk viszont sikerült néhányat elkapni belőlük. Szám szerint 201 darabot. Ennyit gyűjtöttek ugyanis össze a Székelyhídi Városi Könyvtár olvasóversenyének résztvevői, vagyis a Lepkevadászok. A verseny a vakációval vette kezdetét, és az iskolakezdéssel zárult. Harminc résztvevő gyűjtötte a lepkéket, vagyis olvasta szorgalmasan a könyveket. Minden elolvasott (!) könyv után egy lepke szállt a tanulók olvasólapjára.

Hogy mit olvastak a diákok?  Az elolvasott könyvek  listája igen gazdag: szerepel az ajánlott nyári olvasmányoktól, az ismeretterjesztő irodalomtól kezdve, egészen a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalomig nagyon sok minden. A nyáron  beszerzett kortárs ifjúsági irodalom vitte el a pálmát, olyannyira, hogy a tinik egy-két nap alatt elolvastak egy-egy könyvet és alig várták, hogy vihessék a következőt. Így sikerült, hogy az első három tanuló például 15-16 könyvet(!) is elolvasott a nyáron.

Az első tíz lepkevadász névsora:

Bátori Tamara (IX. B)

Molnár Emese (VI. B)

Sári Bianka (VIII. C)

Szegedi Mária ( IX. B)

Czifra Emőke (X. C)

Szegecs Lóránd ( V. B)

Salánki Alexandra (VI. C)

Szabó Dóra ( VII. C)

Tárkányi Nóra (VII. C)

Csorba Nikoletta (VII. A)

A jutalomkönyvekért köszönet a  nagyváradi „Gheorghe Șincai” Megyei Könyvtárnak és a Székelyhídi Pogármesteri Hivatalnak.

Gratulálok a résztvevőknek! Nagyon örülök, remélem sikerült olyannyira megszeretniük  a nyomtatott betűket, hogy életformájukká válik a mindennapos olvasás.

 

 


Írta: Kerekes Terézia