Mindig eljön a pillanat,

Játszunk papás-mamást,

anyust-apust.

Jár össze-vissza agyunk,

Elvégre felnőtt emberek vagyunk!

Oláh Éva tanítónő törzsgyökeres érköbölkútiként két évvel ezelőtt vonult nyugdíjba, addig szülőfalujában okította a gyermekeket. Lírai érzületét gyakorta versekben fogalmazta meg. Nagy örömmel biztosítunk teret gondolatainak, ily módon is ösztönözve az alkotásra.

Az anya tizenkét fiút szült,
mindegyik szárnyakon repült,
tettekben bizonyságot tettek,
arcukra nem raktak leplet.
Gondokkal küszködtek külön,
Egységgé vegyült az üröm.
A képzelet magasan szárnyalt,
A tett letépte a fátylat.

Számvetés húsz év múlva

megnyúlt gatyád
porcelán csészében fogsorod
mit akartok cibáló vágyak
testtelen lélektől ne várjatok csodát
aszott nyúlványa a múlt erénynek
szemfedőnyi békét remél