Turisták belépnek, kimennek…
Századok belépnek, kimennek…
Szép ősi templom, wittembergi.
Új meg új gyülekezet zengi
dicséretét az Úristenek.

Röpülj lelkem, keresd meg hazámat!
Enyhe dombsor, lankatag magyar föld!
S az a róna túl, már a nagy-alföld
Szemhatártól, ahol a nap támad.
Röpülj lelkem, röpüld át hazámat!
Szemhatártól-szemhatárig, s újra
Merre emléked, a halk selyempók
vonja szálát, szállj a rónán túlra,

s át, hol állnak a bolond sorompók:
és akármit ír a kard a rögre,
lankád mellől el ne bocsásd bérced:
ha hazád volt, az marad örökre;
Senkisem bíró, csak az ahogy érzed!

Köszönt e vers, te váltig visszatérő

Föltámadás a földi tájakon,

Mezők smaragdja, nap tüzében égő,

Te zsendülő és zendülő pagony!

Köszönt e vers, élet, örökkön élő,

Fogadd könnyektől harmatos dalom:

Szivemnek már a gyász is röpke álom,

S az élet: győzelem az elmuláson.