A székelyhídi vár alagútjai (1.)

Részlet a helyi származású Szegedi Mária tanulmányából

Köztudott, hogy a várakhoz, kastélyokhoz tartoztak földalatti járatok, melyeket általában menekülés céljából építettek. Dolgozatom témája a székelyhídi vár épületének földalatti járatáról szól, azaz annak hiedelmeiről. Mivel tudományosan még senki nem tudta alátámasztani ennek a járatnak a kilétét, ezért csak szóbeszédekre tudok hivatkozni. Dolgozatomban székelyhídi lakosokat kérdeztem a járat létezéséről. Kutatásom az alábbi kérdésekre összpontosított: 1. Létezik-e az alagút? 2. Milyen célt szolgált a földalatti járat? 3. Milyen hosszú a járat?

Módszertani megközelítéseim művelődéstörténeti megfigyelésen és szóbeszédeken alapszik. Konceptua­li­zálásaim a fogalmak és a változók szerint különülnek el. Empirikus módszereim a megfigyelés és az interjúztatás volt. Analitikus módszereim közé Nánási Zoltán Székelyhíd történeti monográfiája, illetve Sütő Éva Érmellék, szerelem című könyve és dr. Szabó József Ismeretlen Érmellék című munkája sorolható.

Szél fuvatlan nem indul

A legfontosabb alapkérdés számomra leginkább az volt, jogosult-e egy ilyen irányú kutatás? A váradi vár régészeti feltárását irányító Mihálka Nándor elmondása szerint „15 év kutatás alatt egyetlen a váradi várból kiágazó alagutat, menekülési útvonalat sem találtunk vagy tártunk fel. Azt nem állítom, hogy ezek az építmények nem léteznek, hiszen szél fuvatlan nem indul alapon, mi is többektől hallottunk az alagutakról Székelyhídtól Szalontáig, de nyomát eddig nem leltük. A falusiak persze egy régi, beomlott pincében is alagutat látnak, de bemászni ugye nem mernek, mert elfogyhat a levegő. Létezését nem tagadom, mert a középkorban is gyakran használtak alternatív közlekedési útvonalakat, lásd Eger példáját, de ebben az esetben egy komoly dombról beszélünk, ahova lehetett alagutat építeni, míg a mi váraink többsége a mocsárba épült, ahol elég magasan van a talajvíz. Szalárdon is határozottan állítják, hogy létezik az alagút a templomból Adorján várba, de még senki nem ment végig rajta.”

Kormányos László Székelyhídon oktató történelemtanár kérdésemre ezt válaszolta: „Soha nem találkoztam sem a középkor, sem pedig a török kor kapcsán konkrét információval, ami bizonyító erejű lehetne. Hallottam én is, de kétlem, hogy igaz lenne, hiszen ez 42–45 km hosszúságú alagút lenne.”

Az Értől a Berettyóig

A kérdés tehát valójában nyitott, és mindenképpen közérdeklődésre tarthat számot. Annál is inkább mivel Székelyhíd, a középkori, kora-újkori magyar történelem fontos központja volt. A mai település az Érmellék egyik települése Románia északnyugati részén. Az Ér az Érmelléki-hegyekben ered Szilágy megyében. A folyó völgye a Partium északnyugati részén, a Szilágyságban található. Keleten az Érmelléki-dombvidék határolja és képez átmenetet a Réz-hegység nyúlványai felé, míg nyugati határát a Nyírség homokbuckái és a Nagy-Sárrét alkotják. Vízgyűjtője 15–50 km széles. Szövevényes hálózata a XIX. században még inkább egy hatalmas mocsárra hasonlított, de vízrendszerének szabályozása során a folyót sok helyen mesterséges mederbe terelték, ahol csak kevés víz folyik, s emiatt a mocsár kiszáradt. Az Ér neve Anonymus Gesta Hungarorum című munkájában bukkan fel, melynek keletkezését a kutatók az 1196–1220 közötti évekre teszik.

Az Ér északon, Szalacsnál jön be Biharba, s innen jut el a magyarországi Pocsajnál a Berettyóba. Az Ér megnevezése a XIII. századtól ismert. Anonymusnak, III. Béla magyar király névtelen jegyzőjének Gestájában olvashatjuk: „Tétény pedig meg a fia, Horka, a Nyír részeken átlovagolva, nagy számú népet hódítottak meg a Nyír erdeitől egésznek az Omsó-érig.” Az Omsó-ér a nagyon ingadozó Ér mederre utal, ahonnan az Érmellék a nevét kapta.

A település az Ér vízfolyásainak átkelőhelye volt, ahol több irányba haladó fontos kereskedelmi utak kereszteződtek, ezért vámhíd jelentőséggel bírt, ahol az áthaladó kereskedőknek vámot kellett fizetniük: „Innen származik Székelyhíd neve: híd = »hiduá« alán–kabar eredetű szó, »átkelőhely«, vagyis a székelyek hídja” – olvashatjuk Nánási Zoltánnál.

Első ismert birtokosa a Gutkeled nemzetségből származó Dorog fia, Péter volt, az ő idejükben nyert a település vámszedési jogot is. 1402-ben az albisi Zólyomi család tagjai szerezték meg a települést, s várossá fejlesztették. 1417-ben a Zólyomiak Zsigmond királytól országos vásárjogot nyertek Székelyhídnak, majd a hetivásár tartására is jogot szereztek.

(folytatás a következő lapszámunkban)

A szerző jelenleg a Partiumi Keresztény Egyetem magyar szakos hallgatója.

A tanulmány dr. Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, egyetemi tanár vezetésével jött létre, a publikáció szintén az ő közreműködésével valósult meg.

A cikk 2020-ban megjelent a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (Anyanyelvi Konferencia) elektronikus felületén: https://mnyknt.hu/2020/07/05/szekelyhid-vara-es-annak-alagutjai/

Bibliográfia:

Dr. Szabó József: Ismeretlen Érmellék. Varadinum Script Kiadó, Nagyvárad, 2018.

Nánási Zoltán: Székelyhíd történeti monográfiája. Kiadja az Érmellék Egyesület, Székelyhíd, 2003.

Sütő Éva: Érmellék, szerelem. Varadinum Script Kiadó, Nagyvárad, 2013.

Könyöki József: Középkori várak: különös tekintettel Magyarországra. MTA, Budapest, 1905. https://mek.oszk.hu/11800/11899/11899.pdf