Kövesd a szív szavát

Beszélgetés Tokár Imolával, az érseléndi református gyülekezet vezetőjével, székelyhídi segédlelkésszel

„Ha a felhők fölött az űr van, akkor hol lakik Isten? Hol van a mennyország?” – kérdezte meg annak idején elképedve szüleitől a tízéves kislány, miközben egy tudományos dokumentumfilmet nézett a televízióban. Időközben Tokár Imola rájött, hogy Isten köztünk lakozik és követve presbiter édesapja példáját, úgy döntött, hogy lelkészi hivatást választva, az Úrnak szenteli életét.

Az ő életútja megdöbbentő volt számomra, olyan, mint egy kinyilatkoztatás, mert ez idáig még soha nem találkoztam papnővel. Lehet, ez most sok hívő protestánsnak hihetetlenül fog hangzani, de az olvasóknak tudniuk kell, hogy a világ számos táján a legtöbb embernek elképzelhetetlen, hogy egy nő lelkész legyen. A legtöbb vallásban a nők a mai napig nem tölthetnek be vezető szerepet. Ez azonban nem jelentett akadályt Tokár Imolának, aki jelenleg a székelyhídi református egyházközség felkérésére megbízott segédlelkészként tevékenykedik (érseléndi lelkipásztori szolgálata mellett).

Életcéljává vált a vallás

Öccsével együtt egy magyar anyanyelvű közösségben született és nevelkedett Brassó mellett. Szeretettel emlékszik vissza arra az időszakra, amikor végtelen szeretetből életcéljává vált a vallás. „Egy nap úgy jött be hozzánk tanárunk az osztályfőnöki órára, hogy mindenki vegyen elő egy lapot, mert rögtönzést fogunk írni. Ez mindenkit nagyon meglepett, mert ezen az órán soha nem kaptunk még jegyet. »Név nélkül kell írnotok néhány gondolatot arról, hogy mit szeretnétek csinálni, ha felnőttök« – tette még hozzá” – meséli Imola. Mikor mindenki befejezte az írást, az osztályfőnök hangosan felolvasta a rövid fogalmazásokat és mindenkit arra bátorított, hogy próbálja kitalálni, vajon kinek a gondolatai lehetnek a felolvasott sorok. „Mikor a tanár az én írásomat olvasta, szinte egyszerre kiáltott fel minden osztálytársam: »Ezt Imola írta! Ő az, aki segíteni szeretne az embereknek, hogy rátaláljanak Istenre«” – eleveníti fel a történteket beszélgetőtársam. Másokkal szembeni, dicséretre méltó elkötelezettsége hamarosan kiemelte a diákok sorából a vasárnapi iskolában, ahová járt, és a kicsik tanítója lett belőle. Sikerült a határokat is átlépnie, amikor három hétre az Amerikai Egyesült Államokba utazott több más protestáns felekezetből érkező fiatallal, hogy részt vegyen a 2005-ös Katrina-hurrikán által lerombolt nagyváros, New Orleans megtisztításában és újjáépítésében.

Annak ellenére, hogy Imola a mai napig érdeklődik az utazás és más kultúrák felfedezése iránt, ez a kedvenc időtöltése egy időre most háttérbe szorult. „Szeretek hegycsúcsokat megmászni a családommal és a barátainkkal, de mostanában a kedvenc időtöltésem az alvás lett. Mióta a kislányom megszületett, nem sokban volt részem” – mondja nevetve. Kis családja akkor kezdett alakulni, amikor Imola találkozott leendő férjével Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézetben. Azt mondják, hogy a hit hegyeket mozgat, azt mondom, hogy a szerelem is. Mikor a férjét megválasztották a csokalyi református gyülekezetbe, ő hűségesen követte, majd a nem messze fekvő érseléndi egyházközség lelkésze lett, illetve a székelyhídi reformátusok megbízott segédlelkésze.

Eszmecsere a pápával?

A XX. század folyamán több protestáns felekezet elkezdte a nőket felelősségteljes feladatokkal felruházni, ezáltal hatalmat adott nekik, hogy vezető szerepeket tölthessenek be az egyházban. Ezzel a lépéssel, a férfiakkal egyenrangúvá emelte őket. Ez a gyakorlat sajnos nem érint minden egyházi intézményt, de az utóbbi évtizedekben egyre több női hang hallatszik az egyházakban, akik a hitéletben is a nemek közötti egyenjogúságot kérik és követelik.

Ezért is tettem fel Imolának azt a kérdést, hogy ha találkozhatna a katolikus egyház fejével, a pápával, hogyan győzné meg őt arról, hogy a nőknek is ugyanolyan jogukban áll papi hivatást választani, mint a férfiaknak. (A pápának nem áll hatalmában az egyházi rend nőkre való kiterjesztése – szerk. megj.) Interjúalanyom szerint egy férfidominancián alapuló világban a női lelkészek és teológusok olyan jellemzően nőies érzékenységet tudnak vinni a szolgálatukba, ami nagyban befolyásolja az egyházi szertartásokat is. „Szükségünk van a női lélekre és látásmódra, mivel másképp hat az emberekre, mint a férfiúi lelkület. Ezen felül minden nőben, függetlenül attól, hogy lelkész vagy sem, ott lakoznak az ősi anyai ösztönök, melyek arra vezérlik őket, hogy ne csak magukért, hanem a családjukért, a közösségükért is imádkozzanak, tegyenek. Ezért abban reménykedem, hogy hamarosan a [katolikus] papok is házasodhatnak majd és így családot alapítva, közelebb kerülhetnek a női lélekhez.” (Mivel a cölibátus nem dogmatikus jellegű rendelkezés, ezért ezen elvileg változtathat a pápa – szerk. megj.)Imola biztos benne, sok ember azt gondolja, hogy a nők nem elég erősek ahhoz, hogy egy közösséget vezessenek. De rengeteg ellenpélda létezik, ami az ellenkezőjét bizonyítja, hogy a nők igenis képesek szembenézni és megoldani számtalan kihívást.