Kard és szonett

Fiatal párbajtőrvívókat oktat városunkban Rupárcsics Csilla Judit volt párbajtőrbajnok

Székelyhídról elszármazott hírességek jócskán születtek az eltelt évszázadok alatt. De olyan, aki aktív pályafutásának végeztével visszatelepült volna, már kevésbé akad. Rupárcsics Csilla Judit egykori egyetemi világbajnok párbajtőrvívó ezen kevesek számát gyarapítja.

Még elevenen élnek benne a székelyhídi nagymamájánál gyermekkorában eltöltött nyarak emlékei. Bár az évtizedek tovasuhantak azóta, az egykori játszótársak többségét is messze hintette az élet. „Szódás” bácsi a poros utcákat járva kínálgatta portékáját, a fiatal leányka, amint észre vette közeledtét már futott is, hogy aztán a bakra szökkenve „besegítsen” a munkába: keményen fogta a hajtószárat amíg az öreg a vásárlóit kiszolgálta.

Édesapja szerb származású felmenőkkel bírt, Élesdről került Székelyhídra labdarúgóként, itt ismerkedett meg későbbi feleségével. Csilla Judit két-hároméves forma lehetett, amikor Nagybányára költöztek. Az ottani vívósport megteremtője, Tóth István toborzóba indult, így jutott el a negyedikes Rupárcsics leányka iskolájába is.

Egyedüli leányka volt a szakosztálynál, de valami oknál fogva mégsem hátrált meg, keményen küzdött a páston. Tehetsége szorgalommal párosult, aminek igen hamar meglett az eredménye. Tizenhárom éves korában, úgy a gyermek, mint az ifjúsági és a felnőtt országos bajnokságon döntős volt. A felnőtt egyéniben ötödik helyet ért el.

Képességeire felfigyeltek, tizenöt éves korában átvette a szatmári egyesület. Tudni kell, hogy a 1970-es évektől Szatmár az országos női tőrvívás fellegvárának számított. Az ott kitermelt tehetségeket igyekeztek helyben tartani, de ez csak a lányok esetében sikerült. A fiúkat, amint sorkatonai szolgálatra kerültek, elhappolták a bukaresti Dinamo és a Steaua sportklubok. A női válogatott javarészét Szatmár adta, a lányok többsége pedig magyar volt.

Sikeres sportpályafutás
Alig tizennyolc évesen, 1981-ben az egyetemi világbajnokságot megnyert román csapat tagja volt Rupárcsics Csilla Judit is. Nicolae Ceauşescu támogatta az élsportot, az elért nemzetközi sikereket a kommunista propaganda saját céljaira használta. A „kondukátortól” hálából meg is kapta a sportérdemrend legmagasabb fokozatát. Ez erkölcsi elismerés volt, pénzjutalom nem társult hozzá. Ahogyan az akkoriban élsportolóknál szokás volt, fiktív állást biztosítottak a számukra, ahonnan a fizetésüket kapták. De emellett nem volt semmi extrajuttatás – emlékezik vissza a tőröző. Az edzések mellett amúgy sem jutott volna idejük munkába járni. Egyetlen nap kihagyást sem engedélyeztek, a háttérben kemény, állóképességet erősítő gyakorlatokat végeztek.

Egyéniben az országos bajnokságokon soha nem sikerült a dobogó legmagasabb fokára állnia, de második és harmadik helyezettként többször is örülhetett. Közben Bukarestben edzői képesítést szerzett, majd lázasan készült az 1984-es Los Angelesben megrendezett olimpiára. Örömére be is került a román keretbe. De ennél még nagyobb és váratlan öröm érte: kiderült, hogy gyermeket vár. Egy percig sem dilemmázott, a mostanra felnőtté cseperedett fiát választotta az esetleges világhírnév helyett. Pedig kirobbanó formában volt, győzni ment volna az olimpiára. Gyermeke megszületését követőn edzői feladatokat látott el Szatmárnémetiben egészen 1991-ig, amikor áttelepült Magyarországra. Egy ideig ismét „beöltözött”, majd a budapesti Dózsa és a Vasas tőröző szakosztályának edzője lett.

Megszerettetni a párbajtőrt
Az elmúlt év decemberétől Rupárcsics Csilla Judit ismét Székelyhídon él. Beteg édesanyját jött haza gondozni, aki nemrég elhunyt. Megtalálni véli a helyét a kisvárosban, de továbbra sem akar a tétlenség embere lenni. Megkereste a város polgármesterét, elmondta terveit, miszerint szívesen meghonosítaná itt is a párbajtőrt. Az elöljáró örömmel fogadta a kezdeményezést, támogatásáról biztosította a bajnokot, elvégre ebbe a „frigybe” egyelőre ő hozza a nagyobb hozományt. Többek segítségével sikeresen pályáztak felszerelésekre, majd a fiatalok között igyekeztek népszerűsíteni a sportágat. A helyi iskola rendelkezésükre bocsátotta a sporttermet, ahol ez év októberében elkezdhették az edzéseket. Egy edző általában húsz emberrel képes hatékonyan foglalkozni az edzéseken. Rupárcsics úgy gondolta, hogy heti egy alkalom elegendő lesz a sportág meghonosítására. Tévedett: már elsőre mintegy ötven fiatal jelentkezett párbajtőrözni. Ezért korcsoportokra osztva a fiatalokat, immár heti három alkalommal csapnak össze a pengék. Minden szülőt szeretne megnyugtatni, hogy a vívás egyáltalán nem veszélyes, ma már tökéletes biztonságot nyújtanak a védőruhák.

Ez a sportág nem korosztályfüggő, kedvtelésből bárki űzheti, még negyvenévesnél idősebbeket is találni az élvonalban. Azért mindenképp ajánlott kilencéves kor tájékán elkezdeni, a fokozatos felkészülés hozhatja meg a komoly eredményt. Kérdésemre, hogy mennyire fontos e sportágban a testmagasság, a hosszú kéz, Rupárcsics elhanyagolható szempontnak nevezte.

A gyorsaságot, a jó technikát tartja elsődlegesnek. A győzelem részben fejben dől el, a higgadt, átgondolt taktika fél siker. Az edzőnő nem titkolt terve, hogy a Román Vívószövetséghez csatlakozzanak, illetve az, hogy élvonalbeli sportolókat neveljen Székelyhídon. Addig is pótcselekvésként a helyi Rádió Érben próbálgatja másmilyen kvalitásait. A fizikai állapot karbantartása mellett a szellemi frissesség megőrzésére is oda figyel. Ha más nem akad erre a célra, akkor éppen Shakespeare-szonetteket tanul meg kívülről. Az idei tanévtől pedig a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem elsőéves hallgatója.