Kellemes őszi reggelen indultunk Székelyhídról Nagybánya környékére.

Honismereti kirándulásunk első megállója a nagybányai ásványmúzeum volt. Meglátogattuk a tematikus kiállítást és megcsodáltunk több mint ezer kiállított szemkápráztató ásványt és kristályt.

Az ásványmúzeumtól Koltóra utaztunk, a Telekiek kastélyához. Itt töltötte mézesheteit Petőfi Sándor és Szendrey Júlia. A kastélyban jelenleg múzeum van berendezve, ahol nem csak Petőfi Sándor és barátja, Teleki Sándor gróf kapott emlékszobát, hanem Jókai Mór és a nők oktatásáért küzdő Teleki Blanka is, egy terem pedig a magyar szabadságharcnak állít emléket. Szakavatott idegenvezetéssel jártuk végig a múzeum termeit, majd a kastélykertben a szoborparkot. Végül a kert végében látogattuk meg annak a somfának az utódját, melynek tövében a régi kőasztalnál több mint két tucat Petőfi-vers született, többek között a Szeptember végén is.

Koltóról visszafelé újra megálltunk a gyönyörű fekvésű Nagybányán, a híres festőiskola otthonában. Először a városi múzeumba látogattunk, ahol megtekintettük a nagybányai festőiskola legnevesebb festőinek kiállított képeit, majd megnéztük a barokk Szentháromság-templomot.

A templomtól a nemrégiben felújított főtérre sétáltunk, ahol sorra látogattuk a legfontosabb épületeket, Hunyadi János házát, Lendvay Márton színész szülőházát és azt az épületet, amelyiken emléktábla hirdeti, hogy Petőfi Sándor és Szendrey Júlia itt töltötte a nászéjszakáját. A főtéren süti, fagylalt és üdítő mellett pihentünk, továbbindulás előtt.

Nagybányáról Nagykárolyba utaztunk. Itt a Károlyi-kastélyt látogattuk meg. A várkastélyt többször átépítették. Utoljára 1894-ben gróf Károlyi István alakíttatta át Ybl Miklós tervei alapján; neogótikus-neobarokk stílusú héttornyos, árokkal körülvett lovagvárrá, melyet széles sáncárok vett körül. Az átalakítást Meining Arthur budapesti műépítő végezte. Mennyezetét magyaros, tulipános mintájú faburkolat díszíti. Lépcsője két vörös márványoszlopon nyugszik, a lépcső és a folyosó karfáját egymás mellé sorakozó, gondosan esztergályozott orsós lábak alkotják. Két olasz márványkandallóját a család címeréből vett oroszlánok díszítik. Padozata mozaik. Az épület 1894 évi átalakítása után a kastély szobáinak fabútorzatát angol minta után egy Kinczel nevű helybeli asztalos, a lakatosmunkákat Ősz János nagykárolyi iparos készítette.

A kastélyt a közelmúltban teljesen felújították egy európai uniós projekt keretében. Mivel a háborús években a kastély bútorzata teljesen megsemmisült, ezért a projekt keretében újra be is bútorozták korabeli bútorokkal. A kastélylátogatás után egy kellemes sétát tettünk a kastély parkjába, amely a mai napig is igazi arborétumként működik igazi évszázados fákkal. Az udvarban a kastéllyal együtt felújították az egyik régi lovardát is. Itt jelenleg beteg gyerekeknek lovas terápiát tartanak, de hátaslovakat is lehet bérelni. A parkban látogatható egy kisebb pálmaház is.

A kastélylátogatás után egy nyári kertben pihentünk meg, majd késő délután indultunk haza Székelyhídra.


Írta: Tiponuţ Tibor