Hosszú évek problémái kezdenek megoldódni a hegyközszentmiklósi közbirtokosság ügyében. Csak az idén már sokadjára jött össze a tagok egy része, talán most először érdemi döntések is születtek. Magát a gyűlést Váradi Lajos a közbirtokosság elnöke hívta össze – június elsejére a helyi kultúrotthonba – a következő napirendi pontokkal:

1. Elnöki beszámoló a 2014-es évről.

2. Pénzügyi beszámoló a 2014-es évről.

3. A vezető tanácsból kilépő tagok lemondásának tudomásul vétele.

4. A vezető tanács tagjainak megválasztása.

5. Új közbirtokossági tagok felvétele.

6. Egyéb.

A jelenlévőket városunk polgármestere, Béres Csaba köszöntötte, kihangsúlyozva, hogy ő a gyűlést levezetni jött, ha lehet ezzel is elkerülve az esetleges vitákat.

Elsőként Váradi Lajos a közbirtokosság elnöke beszámolt a 2014-es év elvégzett munkálatairól, melynek jelentős részét a legelő takarítása tette ki. A polgármester külön kérésére, a jelenlévők sorban kérdezhettek az elnöktől, melyekre többé kevésbé választ is kaptak. Felvetődött a bikaistálló jelenlegi állapotának problémája, a birkák okozta károk nagysága, a legelők állapotának súlyossága és az állatok itatásának nehézségei is. Természetesen mint mostanában minden Hegyközszentmiklóson megrendezett közbirtokossági gyűlésen, ezúttal sem maradhatott el a vádaskodás: hová tűnt el a támogatási pénz, mire költötték a legelő bérbeadásáért kapott összegeket, miért nem növelték évek óta a jogerdő utáni fajárandóságokat ? A válaszokat hol maga az elnök, hol a közbirtokosság titkára Király József adta meg, de Béres Csaba külön kérésére a pénzügyi kérdésekre a következő napirendi pontban, a könyvelőnő válaszolt. A résztvevők többsége nem volt elégedett sem az elnöki beszámolóval sem a kérdésekre adott válaszokkal, inkább kíváncsiak voltak a pénzügyi beszámolóra.IMG_5962

A könyvelőnő részletesen beszámolt a 2014-es év bevételeiről és kiadásairól. Elmondása szerint az év elején 13.000 lejük volt a bankszámlán, valamint 30.000 lej volt letétbe helyezve. Ehhez jött a két szubvenció melynek összértéke több mint 100.000 lej volt. A kiadási oldalon három számlán is buldoeszkavátorok kifizetése szerepel, melyet legelőtakarításra használtak 118.500 lejes (!) kifizetéssel. Ugyanakkor 2.000 lejt fizettek adóra, 21.000 lejt az Erdészeti Hivatalnak utaltak át, valamint 17.000 lejbe került a telekkönyvezés. Természetesen és jogosan mindenki a buldoeszkavátorok kifizetésén háborodott fel és nemcsak az összeg nagysága volt vitatéma, hanem az a tény is, hogy mindezt önkényesen a két vezetői tag rendelte el. Ugyanakkor a közbirtokossági tagok, az elmúlt tizenöt év elszámolását is kérték, de ez majd az új vezetők egyik első feladata lesz.

És, hogy kik az új vezetők? Első lépésben a jelenlévők egyhangú igennel elfogadták Váradi Lajos és Király József lemondását, majd ki is jelölték az új 5 tagú bizottságot. Béres Imrére, Erdei Lajosra, Kaszonyi Jánosra, Kaszonyi Sándorra és Szilágyi Vilmosra került jelölés, Kiss Levente, Kozma Sándor és Nagy Károly nem fogadta el ugyanezt. A fent említett öt tagú bizottságból kerül majd ki az elnök és a titkár személye. Remélhetőleg ők már nem követik el elődjeik hibáit és a tagokkal szoros kommunikációs kapcsolatot is tartva rendbe teszik a falu egyik legrégebbi problémáját, a közbirtokosság kérdését.

Mivel új tagok nem jelentkeztek és az egyéb kategóriához nem érkeztek kérdések, így közel 2 óra után pontot tettek a gyűlés végére. Legközelebb remélhetőleg már az új vezetőség hívja össze az embereket és együtt a nyilvánosság előtt rendezik majd az ügyes bajos dolgokat.

 IMG_6003


Írta: Juhász György