^ Vissza Fel

Adjuk tovább anyanyelvi örökségünk már óvodás kortól!

Kultúra  2021. június 6. vasárnap 

„Ha olyan nyelven szólsz egy emberhez, amit megért, a szavak eljutnak a fejéig. Ha az anyanyelvén, az pedig utat talál a szívéhez.” (Nelson Mandela)

Anyanyelvünk a mi örökségünk, kincsünk és kötelességünk, hogy gyermekeinknek átadjuk ezt. Hagyományainkat, népi gyermekjátékainkat, énekeinket, mondókáinkat, népmeséinket hol is tudnák jobban elsajátítani, mint az óvodában, iskolában.

Manapság nem őrizzük már úgy népszokásainkat, mint rég. Szüleink, nagyszüleink nagyobb hangsúlyt fektettek erre. A mai rohanó világban már nem értékeljük ezeket, csak felszínesen a „trendeknek” megfelelően ünneplünk, nem figyelünk a régi szokásokra, amelyekre minket tanítottak.

Miért is jó az anyanyelvünkön tanulni az óvodában?

Idén is pályázható a Nyilas Misi ösztöndíj

A kolozsvári székhelyű Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület nonprofit szervezet, amely 2003 óta támogat ösztöndíj-program keretén belül tehetséges és szociálisan hátrányos helyzetű tanulókat, diákokat. Évente többszáz ösztöndíjasunk folytatja tanulmányait a világ számos pontján élő támogatók anyagi hozzájárulásainak köszönhetően. A támogatók személyesen is figyelemmel követhetik a pártfogoltjaik tanulmányi előmenetelét, illetve a családok szociális helyzetét. Egy tanuló ösztöndíja havonként 18 000, évi szinten 216 000 forintnak megfelelő támogatást jelent. A legjobb eredményeket felmutató ösztöndíjasaink akár havi 27 000 forint értékű támogatásban is részesülhetnek! Sikeres érettségit követően ösztöndíjasaik felsőfokú tanulmányait is segíthetik támogatóik.

Isten éltesse a gyógyfürdőt!

Közélet  ,   2021. június 2. szerda 

Ötvenéves jubileumát ünnepli idén a Hegyköz gyógyvízére épült fürdőhely

Ötven év a vendéglátóipari egységek életében nagyon szép kor. Ha ehhez még sok szép pillanat, sok munka, némi szerencse és egy festői táj is társul, az már egy remek „élettörténet”. Így a mindenki által röviden csak „szent­miklósi strandnak” nevezett fürdő története is ide sorolható. 1971. május 1-jén adták át a helyi termelői szövetkezet munkatársai a helyi lakosság számára.

Az akkor egy medencével és zuhanyzókkal ellátott fürdő rövid időn belül óriási népszerűségre tett szert, és gyorsan a híre ment egész Erdélyben, de a határokon túl is – meséli érdeklődésünkre Árus László Csongor helyi református lelkipásztor, a gyógyfürdő vezetője.

A keletkezéstörténet

Az 1960-as évek végén, a ’70-es évek elején az Érmelléken, Hegyközben, Berettyómentén kőolaj után kutattak küldött szakemberek, de a fekete arany helyett legtöbb helyen termálvizet találtak, főként a határ menti térségben. Így lett Margittán, Érmihályfalván vagy Papta­másiban, és nem utolsó sorban Hegyköz­szentmiklóson is termálfürdő. A Szentmiklós és Szentjobb közötti faluhatárban ejtett fúrás nyomán forró víz tört fel a földből, s az akkori termelői szövetkezet döntése alapján, nem elfojtották a szondát, hanem csapra verték azt. Árkok ásásához fogtak, csöveken vezették közelebb a faluhoz a meleg vizet, majd szintén kétkezi munkával ásták és betonozták ki a ma is használt medencét, a zuhanyzókat és az öltözőket is saját kezűleg építették. A kellő minimum megteremtése után elsőként a helyiek látták nagy hasznát a fürdőnek. Ehhez jól jött a szintén kézzel felépített kapusfülke, és a földbevájt méretes pince is. Nyaranta sok mezőgépész művelte a környező földeket, déli pihenőjükre pedig tökéletes helyül szolgált a strand, ahol a helyi asszonyok főztek ebédet, lehetett tisztálkodni, lazítani, és a pincéből is került finom, hűs bor a poros torkoknak.