Nem mindennapi kiegészítés a „hirtelen véget
érő” múlt havi dr. Kecskeméti István-interjúhoz
Egy teljes, értelemmel telt élet bontakozott ki
szemünk láttára s fülünk hallatára, amikor dr. Kecskeméti István eljött
Székelyhídra, kamerák előtt mesélt vargabetűkkel tűzdelt életéről, s e törések
ellenére sikerrel bejárt orvosi pályájáról az Ér Hangja Egyesület meghívására.
Az én tisztem volt ezt papírra vetni, így született meg a Kágya az én boldog
világom című cikk (Ér hangja, 2019. szeptember). A kedves olvasók
visszajelzéseire örömest hivatkozva („Csak ennyi? Olyan hirtelen van vége,
mintha nem is lenne…”) próbáljuk a titkok világát kerekíteni.
A Nagykágyán töltött tizennégy év, bár hosszú
időt ölel fel, lényegében, egy havilap hasábjaira ennyi, vagy mondhatjuk, hogy
ennyire sikeredett. Sejtésem, hogy inkább…, talán…, mert a titkokból sosem
elég. Ezekkel viszont, mármint a titkokkal, csínján kell bánni. Azt
elárulhatom, hogy kezembe került egy levél, melyben a kedves, derűs, mindig
mosolygó szemű gyermekpszichiáter mesél arról, hogy bizony
kórházigazgató-kutatóorvosnak lenni nem gyermekjáték, az orvosláson kívül
nagyon sok apró-cseprő dologra kell figyelnie. Következzen hát néhány
mindennapi dolog, ami senki számára nem titok, ezért hajlamosak vagyunk nem
észrevenni.