A gyerekek játékosan merültek el a kedvenc történeteiket tartalmazó könyvek világába

 

Már a résztvevők létszáma is mesebelire sikeredett, ugyanis 333 gyerek jött el a székelyhídi városi könyvtár által szervezett Mesehétre. Első alkalommal a gyerekek a mesék dramatizált változatát adták elő, tavaly képekben mondták el, a Meseszép mesehét idei rendezvényén pedig elmesélték. Barátom, a könyv volt az idei év mottója. Ennek jegyében először is a könyvtár anyagából kis könyvkiállítást rögtönöztünk a gyerekeknek, kedvcsinálóként a nyári olvasmányokhoz. Aztán arra kértük a őket, hogy hozzák el otthonról barátjukat, kedvenc könyvüket. Örömmel láttuk, hogy milyen sok érdekes könyvvel érkeztek. Ezeket közösen megnézegettük, a vállalkozó szellemûek meséltek is nekünk belőle.