^ Vissza Fel

Négy meccsen gála, egy meccsen dráma az Eb-pótselejtezőkön

  2024. március 22. péntek 

A lengyel, a walesi, az izlandi, az ukrán és a görög – illetve a korábban győztes georgiai – válogatott maradt versenyben a csütörtöki játéknapot követően a nyári labdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőjében. A mérkőzéseket három ágon rendezik elődöntős-döntős rendszerben. A döntőket jövő kedden játsszák és a három győztes csatlakozik az Eb mezőnyéhez, írja az MTI.

Az A ágon walesi-lengyel fináléra kerül sor, előbbi a finn csapatot, utóbbi a több mint hatvan percig emberhátrányban játszó észt együttest győzte le magabiztosan otthon. Az innen kvalifikációt szerző válogatottnak a holland, az osztrák és a vb-ezüstérmes francia csapat lesz az ellenfele az Európa-bajnokság a D csoportjában.

A B ágon az izraeliek a gázai fegyveres konfliktus miatt a Szusza Ferenc Stadionban fogadták az izlandiakat. Eran Zahavi büntetőből vezetést szerzett, de az izlandiak a szünet előtt fordítottak, majd Zahavi a hajrában kihagyta második 11-esét, amikor az izraeliek már emberhátrányban voltak. Pár perccel később növelték előnyüket az északiak, majd még egy gólt szereztek. 

A másik elődöntőben Ukrajna a hajrában fordítva nyert Bosznia-Hercegovinában. A ferencvárosi Eldar Civicet a 67. percben pályára küldő bosnyákok a 84. percig vezettek, négy perccel később viszont már hátrányban voltak. Ennek a négyesnek a győztese a kontinensviadal E csoportjában Belgiumhoz, Romániához és Szlovákiához csatlakozik.

A C ágon a luxemburgiakat korábban legyőző georgiaiakkal a kazahokat fölényesen verő görögök játszanak majd az Eb-ért. Az athéni meccsen a hazai csapat már a 15. percben 2-0-ra vezetett, a szünetre pedig már 4-0-s előnnyel mentek a görögök. Ebből a kvartettből Eb-re jutó gárda a török, a portugál és a cseh válogatottal mérheti majd össze a tudását Németországban az F csoportban.

A magyarok az 1986-os világbajnokság óta először jutottak ki nagy világversenyre egyenes úton, így nem kényszerültek pótselejtezőre, amely az előző két Eb alkalmával részvételt eredményezett.
    
Európa-bajnoki pótselejtező, elődöntők:
A ág:
Lengyelország-Észtország 5-1 (1-0)
Wales-Finnország 4-1 (2-1)
B ág:
Izrael-Izland 1-4 (1-2)
Bosznia-Hercegovina – Ukrajna 1-2 (0-0)
C ág:
Görögország-Kazahsztán 5-0 (4-0)
Georgia-Luxemburg 2-0 (1-0)

Nem vonulhatnak fel az oroszok az olimpia nyitóceremóniáján

  2024. március 20. szerda 

Az utolsó részleteket is tisztázták az orosz és a fehérorosz sportolók párizsi szereplése kapcsán: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ügyvezető tanácsa nem engedi felvonulni az idei nyári olimpián semleges színekben induló versenyzőket a nyitóünnepségen. A játékokat lezáró ceremónián való szereplésükről később döntenek.

Mint már írtuk, Oroszországot az Ukrajna elleni háború miatt szankcionálták, így versenyzőik csakis egyéni sportágakban és semleges színekben vehetnek majd részt a nyári csúcseseményen. Csak kvótát szerző versenyzők indulhatnak, de csak akkor, ha nem állnak szerződéses viszonyban országuk honvédelmi vagy nemzetbiztonsági hatáságaival. Mivel több nemzetközi viadalról eltiltották őket, a NOB keddi tájékoztatása alapján egyelőre csak 12 orosz és 7 fehérorosz sportoló váltott jegyet Párizsba.

Őket a semleges színeket jelentő AIN jelzést használják majd az országjelzés helyet, ha pedig aranyérmet nyernek, akkor országuk himnusza helyett egy szöveg nélküli zenedarabot játszanak majd le az éremátadón.

A NOB közleménye alapján bár a semleges színekben induló sportolók nem vonulhatnak fel a hivatalos küldöttségekkel a nyitóceremónián, azért lehetőséget teremtenek arra, hogy az olimpia megnyitóját „megéljék”. Emlékeztettek, hogy hasonló forgatókönyv szerint jártak el az 1992-es barcelonai olimpián, amikor az egykori Jugoszláviát érintő szankciók miatt a szerb és a montenegrói sportolók szerepeltek semleges színekben.

Eb-pótselejtezőn fújja a sípot Kovács István

  2024. március 19. kedd 

Kovács István lesz a csütörtöki Wales–Finnország Európa-bajnoki pótselejtező játékvezetője –jelentette be kedden a Román Labdarúgó-szövetség. A nagykárolyi sípmestert Vasile Marinescu és Ovidiu Artene segítik partjelzőként, míg a negyedik bíró a német Tobias Stieler lesz.

A Wales–Finnország labdarúgómérkőzést a playoff A ágán rendezik. A győztes a Lengyelország–Észtország csata nyertesével mérkőzik meg március 26-án az Eb-szereplésért. A továbbjutó az idei németországi kontinensviadal D csoportjában, Ausztria, Hollandia és Franciaország társaságában lép majd pályára.

A Romániát soraiban tudó E csoport is most válik majd teljessé, hiszen Belgium és Szlovákia mellé a playoff B ágának győztese csatlakozik majd. Ezen az ágon csütörtökön Izrael–Izland és Bosznia-Hercegovina–Ukrajna párosítás szerint játszanak az elődöntőben.

A C ágon, mint ismeretes, Grúzia–Luxemburg és Görögország–Kazahsztán pótselejtezők lesznek. A továbbjutók március 26. döntőjének nyerte a F csoportban szerepelhet a nyári Európa-bajnokságon, Törökország, Portugália és Csehország társaságában.

Visszalépést fontolgat a Fenerbahce a szurkolói erőszak miatt

  2024. március 19. kedd 

A bajnokságból való visszalépését is fontolóra veszi a Fenerbahce azt követően, hogy a szurkolók rátámadtak a játékosaikra a Tranbzonspor vendégeként 3-2-re megnyert vasárnap esti mérkőzést követően.

A nagy múltú isztambuli csapat a győzelmet ünnepelte a stadionban, amikor a házigazdák ultrái rájuk rontottak. Dominik Livakovic kapust például ököllel ütötték meg. A Török Labdarúgó-szövetség elfogadhatatlannak nevezte a történteket. A tömegverekedésben részvevők közül tizenkét drukkert letartóztattak, ugyanakkor a közösségi oldalakon erőszakra felbujtó öt személyt is előállítottak.

Nem ez volt viszont az első botrányos eset a török futballbajnokságban. Decemberben például fel is függesztették a bajnokságot, miután az egyik klub elnöke rárontott az egyik játékvezetőre. Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke ugyancsak elfogadhatatlannak nevezte a történteket. „Minden játékosnak biztonságban kell lennie (…) Kérem az illetékes hatóságokat, hogy ezt biztosítsák a Trabzonban történtek elkövetőit pedig vonják felelősségre” – idézte a sportvezetőt a Reuters.

Billie Jean King-kupa: Simona Halepet is behívták a román női válogatottba

  2024. március 17. vasárnap 

Simona Halepet is behívták a román női teniszválogatott keretébe az Ukrajna elleni Billie Jean King-kupa selejtezőre. Horia Tecău szövetségi kapitány a korábbi világelső mellett Ana Bogdanra, Jaqueline Cristianra, Anca Todonira és Mara Gaéra számít a mérkőzéssorozaton.

Az Ukrajna elleni selejtezőt április 12–13-án a floridai Fernandina Beachen játssza a román válogatott. Az ukrán válogatott tagjai: Elina Szvitolina, Leszja Curenko, Julija Starodubceva, Ljudmila Kicsenok és Nadja Kicsenok.

Ukrajna ellen 3/1 a románok mérlege. Legutóbb 2014-ben Budapesten találkozott velük a válogatott, akkor 2–0-ra a román lányok győztek. Tavaly novemberben Románia 4–0-ra legyőzte Szerbiát Kraljevóban a rájátszásban, hogy bent maradjon a világcsoportban, míg Ukrajna 3–1-re legyőzte Litvániát Vilniusban.

Dubajban tartóztatták le a börtönbüntetésre ítélt holland válogatott futballistát

  2024. március 15. péntek 

Letartóztatták Dubajban Quincy Promest és elkezdődhet a drogcsempészet miatt szülőhazájában börtönbüntetésre ítél holland válogatott labdarúgó kiadatási eljárása.

A Szpartak Moszkva 32 éves csapatkapitányát februárban ítélte el hat év letöltendő börtönbüntetésre az amszterdami bíróság. Az Ajax egykori csatára nem jelent meg a tárgyalások alkalmával, végig Oroszországban maradt.

Hollandia és Oroszország között nincs kiadatási egyezmény, csapatával viszont az Egyesült Arab Emírségekben utazott edzőtáborba. Dubajban tartóztatták le, a hollandok által kiadott elfogatóparancs alapján. Hollandia kezdeményezte a Promes kiadatását.

A Ferraritól érkezhet Hamilton utódja a Mercedeshez

  2024. március 13. szerda 

Sajtóhírek szerint Carlos Sainz Jr. a Ferraritól a Mercedes Formula–1-es csapatához igazolhat. Az idény előtt derült ki, hogy a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton 2025-től az olasz együttes pilótája lesz, így a spanyol versenyző ülés nélkül marad Maranellóban. Újabb csavarral épp ő kerülhet Hamilton megüresedő helyére – legalábbis a Corriere dello Sport értesülései szerint.

Az olasz lap állítja, a szaúdi nagydíjat vakbélműtét miatt kihagyó Sainznak reális esélye van arra, hogy a Mercedeshez igazoljon. A német istálló George Russell mellé mindenképpen többéves tapasztalattal bíró versenyzőt szeretne, a spanyol pedig korábban már bizonyította, ha egykörös teljesítménye nem is a legjobb, hosszabb távon rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményre képes.

Szaúd-Arábiában állítólag a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff, Sainz édesapja, idősebb Carlos Sainz, valamint a versenyző menedzsere, Carlos Orono egyeztettek egy lehetséges 2025-re szóló szerződésről. Igaz, a megállapodásról egyelőre még szó sincs.

Sainz neve korábban a Formula–1-hez a Sauber felvásárlásával csatlakozó Audi projektjével kapcsolatban vetődött fel, ezek a pletykák azonban az elmúlt hónapokban elcsendesedtek.

A 29 éves versenyző 2015 óta tagja az F1-es mezőnynek, a Red Bull utánpótlásából a Toro Rossóhoz kerülve kapta meg a bizonyítási lehetőséget, 2017-től a Renault, 2019-től a McLaren színeiben indult. 2021-ben igazolt a Ferrarihoz, a jelenlegi a harmadik idénye a vörösöknél.

Sainznak eddig két futamgyőzelme van, ötször indulhatott az első rajtkockából, és háromszor futotta meg a leggyorsabb kört – 184 versenyből.  

Dárdai Márton is meghívót kapott Marco Rossitól

  2024. március 12. kedd 

Dárdai Pál 22 éves fia, Dárdai Márton is magára öltheti a magyar labdarúgó-válogatott mezét, miután Marco Rossi meghívta őt a Törökország és a Koszovó elleni barátságos mérkőzésekre készülő keretébe. A szövetségi kapitány a Hertha védője mellett Vancsa Zalánra is számít, ugyanakkor több korábbi sérült is visszatér a csapatba.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapja alapján Rossi kiemelte, hogy már nagyon kíváncsi Dárdai Márton teljesítményére az edzésen, és lehetőség szerint a mérkőzéseken is. „Szeretnénk egyesekről átfogóbb képet kapni, amire a felkészülési mérkőzések lehetőséget adnak, bár ismét hangsúlyozom, hogy ezek a mérkőzések ugyanolyan fontosak számunkra, mint a tétmeccsek.

Vannak, akik korábban kerettagok voltak, de klubjaikban kevesebb játéklehetőséghez jutnak mostanában, és most nem lesznek velünk, de őket is folyamatosan figyeljük, ahogy minden olyan játékost, aki szóba jöhet a jövőben a válogatottnál” – mondta, amikor kedden kihirdette a 25 fős keretét.

A visszatérők között kiemelte Schäfer Andrást, aki másfél év szünet után csatlakozhat ismét a válogatotthoz, ugyanakkor Kleinheisler László vagy éppen Varga Barnabás is jelen lesznek a Telkiben március 18-án tartandó összetartáskor.

Azt követően március 22-én játszanak a törökökkel, majd négy nappal később Koszovó lesz az ellenfél a budapesti Puskás Arénában. „Az ellenfeleink közül Törökország az erősebb. Ez a török válogatott már nem ugyanaz, mint amellyel pár éve játszottunk. Nagyon erősek és rengeteg tehetséges, fiatal játékosuk van, összességében tehát igen nehéz mérkőzésre számítok ellenük. Második ellenfelünk, Koszovó ugyan valamivel gyengébb a törököknél, de így is erős ellenfél.

Náluk most nevezték ki az új szövetségi kapitányt, így esetükben sok a kérdőjel, nem tudhatjuk, hogy a játékuk mennyiben fog változni. Eddig három belső védővel játszottak és nagyon direkt futball jellemezte őket. Érdekes lesz egy ilyen csapat ellen játszani, hiszen ez a stílus Eb-ellenfelünkre, Skóciára is jellemző. Ebből fakadóan ezek a mérkőzések már nagyon fontos állomásai annak a munkának, melynek célja, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a nyári Európa-bajnokságra” – idézte Rossit az Mlsz.hu.

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Tóth Balázs (Fehérvár).

Védők: Balogh Botond (Parma), Dárdai Márton (Hertha), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Mocsi Attila (Rizespor), Orbán Willi (RB Leipzig), Szalai Attila (Freiburg), Szalai Gábor (FC Lausanne-Sport).

Középpályások: Bolla Bendegúz (Servette), Kerkez Milos (Bournemouth), Kleinheisler László (Hajduk Split), Nagy Ádám (Spezia Calcio), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Nego Loic (Le Havre), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (Sunderland).

Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Kecskemét), Sallai Roland (Freiburg), Szoboszlai Dominik (Liverpool), Vancsa Zalán (Lommel), Varga Barnabás (Ferencváros).