^ Vissza Fel

Norvégia világelső az egy főre jutó olimpiai aranyak listáján

  2022. február 22. kedd 

A pekingi téli olimpián és a tavaly nyári tokiói ötkarikás játékokon szerzett aranyérmek együttes számát tekintve lakosságarányosan Norvégia bizonyult a legjobbnak az országok medálversenyében – írta az insidethegames.biz az oslói VG című lap számításaira hivatkozva.

Az északi ország sportolói rekordmennyiségű, az éremtáblázaton első helyet biztosító 16 aranyat nyertek a vasárnap zárult kínai havas-jeges játékokon, a japán fővárosban pedig négyet gyűjtöttek a legfényesebb medálból, s az összesen húsz arannyal, egy főre vetítve a teljes kollekciót, Norvégia minden más nemzetet megelőzött.

„Az elmúlt 209 napban szerzett 20 arany a norvég történelem legsikeresebb korszakát jelenti a sportban” – írta a norvég újság, kiemelve, hogy 5,4 millió lakosú országuk magabiztosan került a lista élére. A második helyet a 10,4 milliós népességű Svédország foglalja el 11 elsőségével (8 arany Pekingben, 3 Tokióban), és a 17,4 millió lakosú Hollandiáé a harmadik pozíció 18 arannyal (8 plusz 10).

A 9,7 milliós Magyarország versenyzői a 2021-es tokiói olimpián – a 7-7 ezüst és bronz mellé – 6 aranyat gyűjtöttek, ami a 15. helyhez volt elegendő az éremtáblázaton, míg Pekingben egy arany és két bronz volt a termés, amivel a magyar csapat a téli olimpia 20. helyén végzett. – MTI

BL: az UEFA egyelőre nem vette el a döntőt Oroszországtól

  2022. február 22. kedd 

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) egyelőre nem vette el az idei Bajnokok Ligája-döntőt Szentpétervártól, de az álláspontja még változhat – ez derül ki abból a rövid közleményből, amelyet a szervezet kiadott a hétfőről keddre virradóra Kelet-Ukrajnában történtek hatására.

„Az UEFA folyamatosan és behatóan tanulmányozza a helyzetet. Pillanatnyilag nincs terv a döntő helyszínének megváltoztatására” – olvasható a több brit lap által is idézett közleményben.

Mint arról a Magyar Távirati Iroda is beszámolt, az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) hétfői rendkívüli ülésén a tagállamok többsége elítélte, hogy Oroszország elismerte a kelet-ukrajnai szakadár köztársaságok függetlenségét, valamint azt, hogy Vlagyimir Putyin elnök parancsot adott az orosz hadsereg egységeinek odavezénylésére.

Az orosz klubok közül egyedül a Zenit maradt állva tavaszra az európai kupaporondon, azaz az Oroszország ellen tervezett újabb nemzetközi szankciók keretében történő esetleges kizárása nem borítaná fel a teljes programot. Ettől függetlenül az UEFA kényelmetlen helyzetben van, hiszen az orosz Gazprom a kiemelt partnere, amellyel ráadásul tavaly nyáron kibővítette az együttműködést.

A gázipari óriáscég egyben névadó szponzora is a május 28-i BL-döntő helyszínéül kijelölt szentpétervári stadionnak. – MTI

Kikapott Simona Halep a francia Caroline Garciától

  2022. február 21. hétfő 

Két szettben (6-4, 6-3) kikapott hétfőn az első fordulóban a francia Caroline Garciától, és búcsúzott a 2 632 448 dolláros összdíjazású dohai (Katar) tornától Simona Halep.

A WTA-világranglistán jelenleg 27. román teniszező másfél órán át tartó küzdelemben maradt alul a 76. helyen rangsorolt ellenfelével szemben.

Halep és Garcia eddig kilencszer lépett pályára egymás ellen. A francia játékos hétfőn másodszor győzte le a volt világelsőt.

A mérkőzés alatt Halepnek kilenc breaklabdája volt, de egyiket sem tudta pontra váltani. A végig agresszíven játszó Garciának 30 nyerő ütése volt ellenfelének 14 nyerő ütésével szemben.

Simona Halep a tornán való részvételéért egy 10 820 dolláros csekket és 1 WTA-pontot kap. A román teniszező 2014-ben megnyerte a dohai tornát, 2019-ben pedig a döntőig jutott. – agerpres.ro

F1: rózsaszín és kék – megérkezett Alonsóék 2022-es versenygépe

  2022. február 21. hétfő 

A Formula–1-es Alpine Párizsban hivatalosan is lerántotta a leplet a 2022-es autójáról, az A522-esről, amely az új névadó szponzor, a BWT által részben rózsaszínbe öltözött.

A csapatok közül utolsó előttiként az előző idényt az ötödik helyen záró Alpine mutatta be 2022-es versenygépét, az A522-est, amelyet a kétszeres világbajnok Fernando Alonso és a tavalyi Magyar Nagydíjon győzedelmeskedő Esteban Ocon vezethet az idén.

Noha a pilótafelállás maradt, az enstone-iak háza táján rengeteg változás történt a télen, ami nemcsak az új autó színében, hanem a csapat nevében is tükröződik.

A francia alakulat ugyanis – amellett, hogy megvált a technikai igazgató Marcin Budkowskitól és a tanácsadó Alain Prosttól, valamint leszerződtette Bruno Famint a tavaly távozó Rémi Taffin helyére – megszerezte az Aston Martin távozó csapatfőnökét, Otmar Szafnauert, valamint az F1-ben a riválissal bemutatkozó szponzort, a BWT-t is.

Az új együttműködés részeként a csapat neve hivatalosan BWT Alpine F1 Team lett, és a támogató jellegzetes színe, a rózsaszín is megjelent a kocsin, illetve a felek közös fenntarthatósági kampányt indítottak, hogy terjesszék a társadalmi felelősségvállalás üzenetét a világban. – nso.hu

Rekordösszegű pénzdíjat osztanak szét a budapesti vizes vb nyertesei között

  2022. február 21. hétfő 

Rekordösszegű pénzdíj, 5 720 000 dollár várja a június 18. és július 3. között sorra kerülő, budapesti központú vizes világbajnokság résztvevőit. A nemzetközi szövetség (FINA) hétfői hírleveléből kiderül, hogy a világcsúcsokért további 50 ezer dollár jár majd. Úszásban és nyíltvízi úszásban 20 ezer dollárt ér az első hely, 15 ezret a második és 10 ezret a harmadik, de még a nyolcadik helyezett is kétezer dollárt kap. Vízilabdában a győztes csapat 80 ezerrel gazdagodik. Műugrásban és a műúszás egyéni, illetve páros számaiban ugyancsak 20 ezer jár az aranyérem mellé, csapatban 50 ezer lesz a jutalom.

A FINA vezető testülete arról is határozott, hogy a vb kvalifikációs rendje megegyezik azzal, amelyet a fukuokai eseményre lefektettek, azzal a kitétellel, hogy a határidő május 15-e. – MTI

Tenisz: Rubljov nyert Marseille-ben, megvan a 9. trófeája

  2022. február 20. vasárnap 

A második helyen kiemelt Andrej Rubljov nyerte meg a Marseille-ben rendezett, 622 ezer euró (222 millió forint) összdíjazású kemény pályás férfi tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte a harmadikként rangsorolt kanadai Felix Auger-Aliassime-ot.

A 24 éves moszkvai játékos a második szettben 5:4-nél a meccsért adogatott, de a következő tíz pontot riválisa nyerte meg, akinek fogadóként szettlabdája volt. A rövidítés aztán már Rubljov fölényét hozta, amivel 14. döntőjében a kilencedik trófeáját hódította el.

A finálé 1 óra 57 percig tartott.

ATP 250-ES TORNA, MARSEILLE (622 000 euró, kemény pálya)
DÖNTŐ

Rubljov (orosz, 2.)–Auger-Aliassime (kanadai, 3.) 7:5, 7:6 (7–4) – nso.hu

Peking 2022 – Véget ért a téli olimpia

  2022. február 20. vasárnap 

Kialudt a február 4-én meggyújtott láng, ezzel vasárnap hivatalosan is befejeződött Pekingben a XXIV. téli olimpia.

Caj Csi, a szervezőbizottság elnöke minden közreműködőnek köszönetet mondott, aki hozzájárult a sikeres rendezéshez. Arról beszélt, hogy 16 felejthetetlen napon át a világ legjobb sportolói mutatták meg: közös szenvedélyük által képesek erős barátságokat kötni. Kiemelte az összefogást, melynek eredményeként az összes versenyt le tudták bonyolítani a koronavírusos időszakban. Mint mondta, büszke mindenkire, aki elhivatottan tett ezért, egyúttal kiemelte, hogy Peking az első olyan város, amely nyári és téli olimpiát is rendezett.

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a pekingi téli olimpián. A skandináv ország sportolói 16 aranyérmet gyűjtöttek, amire korábban nem volt példa. Az eddigi rekordot 14 első helyezés jelentette, amit Norvégia és Németország ért el. Az éremtáblázaton Németország végzett a második helyen, 12 arany-, 10 ezüst- és 5 bronzéremmel, megelőzve a házigazdát, mely 9 aranyat szerzett, 4 ezüstöt és 2 bronzot. Az első 10-be az Amerikai Egyesült Államok, Svédország, Hollandia, Ausztria, Svájc, Oroszország és Franciaország került még be. Pekingben 91 ország közel 2900 versenyzője indult. – MTI

Női kézi BL: szlovén ellenfél vár a Fradira a negyeddöntőért

  2022. február 20. vasárnap 

A Krim Ljubljana hazai pályán fölényes győzelmet aratott a svéd Sävehof felett, bebiztosítva 6. helyét a női kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjában, amivel eldőlt, hogy a szlovén csapat vár az A-csoport 3. pozíciójában végző Ferencvárosra a negyeddöntőbe jutásért. Ha az FTC túljut a Krimen, a final fourért a Vipers következik, míg a Győrnek az Odense vagy a Brest jön a nyolc között. – nso.hu