^ Vissza Fel

Teljesen váratlanul visszavonult a világ legjobb női teniszezője

  2022. március 23. szerda 

A női teniszezők világranglistáját vezető ausztrál Ashleigh Barty úgy döntött, hogy 25 évesen befejezi profi pályafutását. Barty egy Instagram-videóban jelentette be a visszavonulását. Mint mondta, a sportágtól megkapott minden álmot, és sok minden mást is, de tudja, most van itt a megfelelő idő, hogy lépjen, és más álmokat kergessen. „Fontos, hogy az életem következő részét mint Ash Barty ember élvezhessem és nem úgy mint Ash Barty sportoló” – fogalmazott.

Barty egyéniben három Grand Slam-tornán diadalmaskodott: 2019-ben a párizsi Roland Garroson, tavaly Wimbledonban, idén pedig az Australian Openen. A világranglistát először 2019 nyarán vezette, a 2019 szeptembere óta eltelt két és fél évben megszakítás nélkül ő a világelső.

Azt követően, hogy január 29-én Melbourne-ben diadalmaskodott az ausztrál nyílt bajnokságon, már egyetlen versenyen sem szerepelt. Március elején közölte, hogy még nem pihente ki magát az Australian Open óta, ezért kihagyja az Indian Wells-i és a jelenleg zajló miami viadalt. Akkor úgy tűnt, hogy április közepén, a Billie Jean King (korábbi nevén Fed) Kupa selejtezőjében folytatja a szezont. – MTI

FINA: kitiltották az orosz és fehérorosz indulókat a vb-ről

  2022. március 23. szerda 

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) szerdán életbe léptette az orosz és fehérorosz sportolók kitiltását a budapesti világbajnokságról. Annak ellenére, hogy a vizes sportokat tömörítő, svájci székhelyű nemzetközi szövetség korábban nem zárta ki az általa rendezett versenyekről az orosz és fehérorosz sportolókat – miután Oroszország háborút indított Ukrajna ellen –, most úgy döntött, mégis kitiltja őket a 2022-es budapesti vb-ről. Az előzetes tervekkel ellentétben tehát önmagukat vagy semleges csapatukat képviselve sem ugorhatnak vízbe a versenyzők.

Így a bojkottal fenyegetőző nemzeti szövetségek – német és svájci – feltehetőleg teljes csapatot küldenek júniusban Budapestre.

Az orosz szövetség a bejelentést követően jelezte, idén egyetlen FINA-eseményen sem vesznek részt a sportolói.

A FINA azt is bejelentette, hogy a decemberi rövid pályás világbajnokságot nem Kazanyban, hanem más helyszínen rendezi meg – a tervezett időponton (2022. december 17-22-ig) nem változtatott a szövetség, de új házigazdát keres az eseménynek. – nso.hu

F1: Domenicali szerint akár 30 verseny is lehet egy évben

  2022. március 23. szerda 

A Formula–1 az idei évnek rekordot jelentő, 23 futamot tartalmazó naptárral vágott neki, s ha az Ukrajna ellen indított háború miatt törölt Orosz Nagydíj helyére sikerül beugrót találni, meg is lehet a csúcs. Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali a Sky Sportsnak adott interjújában elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy akár 30 versenyt is rendezzenek egy évben. 

Iparági pletykák szerint az új futamok egyike lehet Las Vegas, ahol legutóbb 1982-ben rendeztek F1-es futamot, s Domenicali azt is elárulta: Afrikában is szeretnének futamot rendezni.

Az F1-ben a Concorde-szerződés határozza meg az idényenként megrendezhető versenyek számát, s a jelenleg futó és 2025-ig érvényes szerződés értelmében 24 versenyt lehet évente rendezni. – nso.hu

Vb 2022: Nevetségesnek találom, hogy Katarban kell játszanunk – Van Gaal

  2022. március 22. kedd 

A holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Louis van Gaal nevetségesnek találja, hogy Katarban lesz a 2022-es világbajnokság – írja az ESPN. A hét elején, kedden sajtótájékoztatót tartott Louis van Gaal, aki őszintén elmondta lesújtó véleményét a FIFA-ról.

„Mindenki tudja, hogy az ötletet is nevetségesnek találom. Egy olyan országban játszunk majd vb-t, amelyben a FIFA szerint segítjük a futball fejlődését. Ez baromság. A katari világbajnokság a pénzről és a kereskedelmi érdekekről szól. Csak ez a két dolog számít a FIFA-nak” – mondta a hollandok szövetségi kapitánya.

Van Gaal arról is beszélt, hogy tagja a Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) egy bizottságának, amely havonta ülésezik, hogy értékelje a katari helyzetet az emberi jogok szempontjából. A KNVB azon kevés szövetségek közé tartozik, amelyek bírálták katari munkakörülményeket. A brit The Guardian újság számításai szerint legalább 6500 külföldi munkavállaló hunyt el Katarban, mióta az ország elnyerte a rendezési jogot. A katariak egyébként 2010-ben kaptak zöld utat az első közel-keleti labdarúgó-világbajnokság megrendezésére, s folyamatosan nemzetközi vizsgálatokkal kell szembenézniük a munkásokkal való bánásmód miatt.

Persze nem csupán az ott dolgozók helyzete miatt problémás a katari torna: a téli világbajnokság miatt az összes topligának szünetelnie kell majd Európában, s a játékosoknak nem lesz idejük pihenni sem. Az angol Premier League-ben például november 13-án lesz a vb előtti utolsó forduló, nyolc nappal később pedig már kezdődik is a torna. – nso.hu

Rio 2016: négyszer is kicserélte a vizeletét, elvették az aranyát

  2022. március 22. kedd 

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése szerint nyolc évre eltiltották és megfosztották a riói olimpián nyert aranyérmétől Nijat Rahimov kazah súlyemelőt.

A CAS keddi közlése alapján Rahimov 2016-tól kezdődően bizonyíthatóan négy mintaadás alkalmával kicserélte vizeletét. A mostani határozat szerint az eltiltás mellett a 28 éves sportoló valamennyi eredményét törlik 2016. március 15-től kezdődően.

Rahimov ellen tavaly januárban indított eljárást a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség, így a tokiói olimpián már nem indulhatott. A 77 kilogrammban szereplő kazah sportolónak ez már a második doppingvétség miatti eltiltása. Először 2013 júniusában két évre büntették anabolikus szteroid használatáért. Az akkori eltiltás lejárta után megnyerte a 2015-ös világbajnokságot. – MTI

Ligue 1: a 20 legjobban fizetett labdarúgóból 18 a PSG játékosa

  2022. március 22. kedd 

A francia L’Équipe legfrissebb számában nyilvánosságra hozta a Ligue 1 legjobban fizetett labdarúgóit. Az élmezőnyben természetesen nincs meglepetés, az azonban megdöbbentő lehet, hogy a 20 legjobban fizetett labdarúgó közül csak ketten nem a Paris Saint-Germainben játszanak.

A két „kívülálló” Wissam Ben Yedder és Cesc Fabregas, ők mindketten a Monacót erősítik, így tehát az is kijelenthető, hogy a Bajnokok Ligája szereplést érő helyeken álló Marseille, Rennes, Nice hármasból egy sem ad játékost erre a listára.

A L’Équipe egyébként havi fizetéseket mutatott be listáján, amelyet a tavaly szerződést hosszabbító Neymar vezet. A 2017-ben igazolt brazil sztár havonta több mint 4 millió eurót tehet zsebre, míg a barcelonai kálváriája után 2021 nyarán szerződtetett, hétszeres aranylabdás Lionel Messi valamivel kevesebb mint 3.5 millió eurót keres egy hónap alatt – mindezt persze a bónuszok, szponzori megállapodások nélkül. A harmadik helyezett sem meglepő, Kylian Mbappé az, de miután ő nem volt hajlandó meghosszabbítani nyáron lejáró szerződését (így minden bizonnyal ingyen távozik majd), ezért „csak” 2.2 millió euró üti a markát havonta. – nso.hu

A Manchester City a világ leggazdagabb futballklubja

  2022. március 21. hétfő 

A Manchester City vezeti a Deloitte könyvvizsgáló cég által a leggazdagabb futballklubokról évente összeállított világranglistát.

A kimutatás szerint az angol bajnok 644,9 millió eurós bevételt könyvelhetett el a 2020-21-es szezonban, ezzel letaszította a képzeletbeli trónról a Barcelonát, amely 582,1 millióval ezúttal „csak” a negyedik. A katalán egyesület egy évvel korábban 715 millióval állt az élen. A második helyet a Real Madrid foglalja el 640,7 millióval, míg a harmadik a Bayern München 611,4 millióval.

A 2022-es összesítés alapján a pénzliga – ahogy a Deloitte nevezi – az egy évvel korábbi mezőnyhöz képest négy új tagot számlál, mind a négy klub az angol Premier League-ben szerepel. A Wolverhampton most először tagja az elitnek, míg az Aston Villa tíz év után tért vissza a top 20-ba. Rajtuk kívül a 15. Leicester és a 16. West Ham United újonc.

Az összesen 8,2 milliárd euró bevételt generáló 20 egyesület között 11 angol, három spanyol, két-két német és olasz, valamint egy-egy francia és orosz található.

A könyvvizsgáló cég 25 éve készíti el világranglistáját, ezen időszak alatt – a koronavírus-járvány következtében korlátozott nézőszámok miatt – most volt a legalacsonyabb a klubok jegyeladásból származó bevétele. – MTI

Tenisz: véget ért Nadal nagy sorozata

  2022. március 21. hétfő 

Rafael Nadal sorozatban húsz megnyert mérkőzéssel a háta mögött, idén még veretlenül érkezett a kemény pályás Indian Wells-i tenisztorna döntőjére, ám a világranglista 20. helyén álló Taylor Fritz ellen a spanyolon kiütközött a sorozatterhelés, és két játszmában kikapott tőle.

Eddigi pályafutása legnagyobb győzelmével Taylor Fritz hétfőtől a 8. helyet foglalja el a világranglistán, Nadal a negyedikről a 3. helyre lép előre. – nso.hu