^ Vissza Fel

Karim Benzema kétgólnyira Puskás Ferenctől

  2022. május 5. csütörtök 

Karim Benzema beérte az egyformán 10 gólos Alfredo Di Stéfanót és Cristiano Ronaldót, s két gólra van a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában szerzett 12 találatával az abszolút első Puskás Ferenctől – írta a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) csütörtöki elemző anyagában.

A Real Madrid francia csatára azzal lépett fel a holtversenyes második helyre, hogy büntetőből eredményes volt a BL szerda esti elődöntőjében, amelyet hazai pályán a spanyol királyi gárda 3-1-re nyert meg a Manchester City ellen, s összesítésben 6-5-tel bejutott a sorozat döntőjébe.

Az IFFHS kiemelte, hogy Benzema ugyanúgy a Real Madrid színeiben jutott el a nyolcaddöntőtől a döntőig tartó szakaszokat számolva tízig – s góljai számát még gyarapíthatja a Liverpool elleni május 28-i, párizsi fináléban -, ahogyan az 1959-1960-as szezonban Puskás, a csapattárs Di Stéfano (1957/1958), illetve Ronaldo (2016/2017) is tette. Utóbbi kettőnek – szintén a Reallal – volt még egy-egy alkalommal 8-8 gólos BEK/BL-idénye is.

A nemzetközi szervezet szerint egyébként a szerdai, madridi elődöntő hajrájában két percen belül – egészen pontosan 1 perc és 29 másodperc alatt – kétszer is betaláló brazil Rodrygo a harmadik leggyorsabb duplázó lett a Bajnokok Ligája históriájában. Nála is kevesebb idő kellett két találathoz a Bayern lengyel sztárjának, Robert Lewandowskinak és Cristiano Ronaldónak. Előbbi a német csapat Salzburg elleni 2022-es meccsén 1 perc 21 másodperc, utóbbi a Realnak a Wolfsburggal vívott 2016-os BL-mérkőzésén 1 perc 27 másodperc alatt volt kétszer is eredményes. – MTI

Tenisz: elmaradt a Djokovics elleni csata, Murray lebetegedett

  2022. május 5. csütörtök 

Betegség miatt visszalépett a Novak Djokovics elleni nyolcaddöntős mérkőzésétől Andy Murray a madridi salakpályás tenisztornán. A jelenlegi és a korábbi világelső csütörtök délben csapott volna össze egymással a madridi Masters-torna harmadik fordulójában, de a Dominic Thiemet és Denis Shapovalovot is kiejtő brit játékos betegség miatt lemondta a találkozót, így Djokovics játék nélkül jutott tovább a legjobb nyolc közé.

A két klasszisnak a mostani lehetett volna a 37. egymás elleni mérkőzése – az örökmérleget tekintve Djokovics vezet 25–11-re –, a 2017-es dohai verseny fináléja óta az első.

„Ő világelső, én meg fémcsípővel játszom, úgyhogy normál esetben esélyem sem lenne ellene” – nyilatkozta Murray a Shapovalov elleni sikerét követően a Djokovics elleni csatáról, melyet elmondása szerint izgatottan várt.

A szerb klasszis a negyeddöntőben honfitársával, Dusan Lajoviccsal vagy a lengyel Hubert Hurkaczcsal mérkőzik majd meg. – nso.hu

Vert helyzetből csodát tett és BL-döntős a Real Madrid

  2022. május 4. szerda 

A Real Madrid hosszabbítást követően 3–1-re legyőzte a Manchester Cityt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének szerdai visszavágóján, és a párharcot kétgólos összesített hátrányból megfordítva bejutott a döntőbe. Miközben Thibaut Courtois-nak, a meccs emberének megválasztott madridi kapusnak többször is akadt védeni valója, a Real játékosai a 90. percig egyszer sem találták el Ederson kapuját. Rodrygo azonban nemcsak egyenlített, hanem a hosszabbítást érő vezető gólt is befejelte a fél lábbal már a döntőben lévő City hálójába, majd a ráadásban Karim Benzema belőtte a saját maga által kiharcolt tizenegyest, beállítva a 3–1-es végeredményt.

A Real Madrid és a Liverpool május 28-án Párizs elővárosában, Saint-Denis-ben, a Stade de France-ban vívja a döntőt. A két klub harmadik alkalommal találkozik az első számú európai klubsorozat fináléjában; 1981-ben a Liverpool, 2018-ban a Real Madrid nyert. – nso.hu

Ons Jabeur megálljt parancsolt Madridban Simona Halepnek

  2022. május 4. szerda 

Kijózanító vereséget szenvedett Simona Halep a tunéziai Ons Jabeurtől a Madridban zajló Mutua Open negyeddöntőjében, a konstancai lány 1 óra 8 perc után gratulálhatott az őt 6-3, 6-2-re legyőző afrikai teniszezőnek.

A volt világelső, jelenleg a WTA ranglista 21. helyét elfoglaló Halep az utóbbi időben látványosan feljavult játékkal örvendeztette meg szurkolóit, különösen azt követően, hogy felkészülését átvette a Serena Williams-szal szerződést bontó Patrick Muratoglou. A bukmékerek a madridi torna első számú esélyesének kiáltották ki, miután legyőzte meggyőző játékkal verte meg a WTA-ranglista 2. pozícióját elfoglaló Paola Badosát a második fordulóban, majd az amerikai Coco Gauffnak sem adott esélyt a következő körben.

Simona Halepnek ez volt az első tornája azóta, hogy új edzője, Patrick Mouratoglou irányításával készül. A román teniszező 2016-ban és 2017-ben megnyerte a madridi tornát, 2014-ben és 2019-ben pedig a döntőig jutott. Az idei tornán nyújtott teljesítményéért 169.650 eurós pénzdíjat és 215 ranglistapontot kap. Halep jövő héten részt vesz a római tornán. – maszol.ro

Az oroszok elhagynák az UEFA-t, átkérnék magukat Ázsiába

  2022. május 4. szerda 

Az Orosz Labdarúgó-szövetség (RFU) válaszul az újabb szankciókra, kilépne az UEFA-ból és felvetetné magát az ázsiai szövetség (AFC) tagjai közé – értesült a Sky News.

Zenit–Ulszan Hyundai BL-csoportmeccs? Oroszország–Kambodzsa selejtező a kontinenstornán való részvételért? Akár ezek is valóra válhatnak a közeljövőben.

Az Európai Labdarúgó-szövetség hétfőn jelentette be, hogy válaszul Oroszország Ukrajna elleni katonai agressziójára, a 2022–2023-as idényben sem indulhatnak orosz csapatok a nemzetközi sorozatokban, az UEFA emellett visszautasította a 2028-as vagy a 2032-es Eb megrendezésére irányuló orosz pályázatot.

A Sky úgy tudja, az oroszok erre válaszul elkezdik átszervezni futballéletüket. FIFA-rendezvényeken továbbra sem indulhatna a válogatott, ám más nemzetközi tornákon újra részt vehetnének orosz csapatok.

Kérdés, hogy az orosz klubcsapatok hogyan fogadják a lépést, hiszen például az ázsiai Bajnokok Ligája anyagilag jóval kevésbé vonzó, mint az európai – igaz, a jelenleginél mindenképpen több bevételt hozna az ottani szereplés.

Az sem világos, hogy a következő, 2023-as Ázsia-kupán részt vehet-e már az orosz válogatott, a torna selejtezője ugyanis már előrehaladott fázisban van. A rendező Kína mellett 12 ország már kijutott, a júniusban kezdődő harmadik körben még 11 válogatott helye kiadó. – nso.hu

Hoki-vb: fontos és sima győzelemmel kezdett Magyarország

  2022. május 3. kedd 

A magyar jégkorong-válogatott remek, fegyelmezett játékkal 5-1-re legyőzte a dél-koreai csapatot a ljubljanai divízió I/A világbajnokság keddi nyitómérkőzésén.

A siker nemcsak a jó rajt miatt volt fontos, hanem azért is, mert az ázsiai együttes az egyik fő rivális a feljutásért zajló küzdelemben. A két csapat örökmérlegében jobbak a magyarok, ám az utolsó két vb-mérkőzésen, valamint a múlt csütörtöki, budapesti felkészülési összecsapáson a dél-koreaiak nyertek. Csaknem 800 magyar szurkoló látogatott el a szlovén fővárosba, és biztosított jó hangulatot. A dél-koreai együttesnek – könnyű volt megszámolni – tizennégyen drukkoltak. A mostani győzelem azt jelenti, hogy a magyar csapat kedvező helyzetbe került a feljutást jelentő első két hely megszerzéséért folyó küzdelemben. A torna fő esélyese a házigazda Szlovénia, amellyel pénteken mérkőzik meg a Simpson-alakulat, míg vasárnap a 14 székellyel és hat honosítottal felálló román csapattal találkozik. – nso.hu

Tenisz: 35 évesen visszavonult a kétszeres Grand Slam-döntős

  2022. május 3. kedd 

Bejelentette visszavonulását Kevin Anderson kétszeres Grand Slam-döntős dél-afrikai teniszező. A 35 éves játékos 2007-ben kezdte profi pályafutását, húsz alkalommal játszott döntőt az ATP-sorozatban, ezek közül hetet megnyert és 13-at elveszített. Kétszer volt finalista Grand Slam-tornán, 2017-ben az amerikai nyílt bajnokságon (US Open) Rafael Nadaltól, 2018-ban Wimbledonban Novak Djokovicstól kapott ki.

A 203 centiméter magas, erős adogatásairól híres teniszező – karrierje legjobbjaként – 2018-ban ötödik volt a világranglistán, ezt követően azonban több térd-, váll- és bokasérülés hátráltatta. Jelenleg a 107. helyen áll. – nso.hu

A Liverpool egy félidőn át szenvedett, utána viszont hengerelt

  2022. május 3. kedd 

Bár a Villarreal az első félidőben ledolgozta az Anfield Roadon összeszedett kétgólos hátrányát, a Liverpool a második játékrészben fordítani tudott a spanyolok ellen és végül 3–2-re nyert a Bajnokok Ligája 2021–2022-es kiírásának elődöntőjében – 5–2-es összesítéssel pedig bejutott a sorozat fináléjába.


ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

VILLARREAL (spanyol)–LIVERPOOL (angol) 2–3 (2–0)
Villarreal, 
Estadio de la Cerámica, 21 872 néző. Vezette: Makkelie (holland)
VILLARREAL: Rulli – Foyth, Albiol (Aurier, 78.), Pau Torres, Estupinán (Trigueros, 78.) – Lo Celso, Parejo, Capoue, Coquelin (Pedraza, 68.) – Gerard Moreno (Chukwueze, 68.), Dia (Alcácer, 78.). Vezetőedző: Unai Emery
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson (Cimikasz, 79.) – N. Keita (Henderson, 79.), Fabinho (Milner, 83.), Thiago Alcantara (C. Jones, 79.) – Szalah, Mané, Diogo Jota (Luis Díaz, a szünetben). Menedzser: Jürgen Klopp
Gólszerző: 
Dia (3.), Coquelin (41.), ill. Fabinho (62.), Luis Díaz (67.), Mané (74.)
Továbbjutott: a Liverpool, 5–2-es összesítéssel, kettős győzelemmel – nso.hu