^ Vissza Fel

Jégkorong: Svájcban folytatja az Edmonton Oilers kapusa

  2022. június 14. kedd 

Elhagyja az észak-amerikai profi jégkorongligát (NHL) és Svájcban folytatja pályafutását Mikko Koskinen, a finnek kétszeres világbajnoki ezüstérmes kapusa.

A 33 éves hálóőr az elmúlt négy szezont az Edmonton Oilersnél töltötte, de nem tudott első számúvá válni. Ahogy az NHL honlapján olvasható, kétéves szerződést kötött a HC Luganóval.

Koskinen a szentpétervári SZKA csapatával kétszer megnyerte az orosz bázisú KHL-t, volt a legjobb kapus is, szerepelt All Star-gálán, és ezt követően került másodjára a tengerentúlra, ahol korábban, még 2009 és 2012 között már megfordult.

Az NHL-ben összesen 168 mérkőzésen szerepelt, átlagban 3.01 gólt kapott és 90.6 százalékkal védett. – MTI

Női kézi: kétszeres BL-győztese lett a Győr másodedzője

  2022. június 14. kedd 

Nyártól a francia Raphaëlle Tervel segíti másodedzőként Ambros Martín munkáját a Győri ETO női kézilabdacsapatánál. Az eddigi másodedző, Kun Attila az akadémia szakmai igazgatójaként dolgozik július 1-jétől. Tervel 2012 és 2014 között volt az ETO játékosa, ez idő alatt kétszer nyert Bajnokok Ligáját a Győrrel, s a magyar csapatból vonult vissza.

Tervel a magyar bajnokság előtt megnyerte a francia, norvég és spanyol ligát is, és az EHF-kupát is elhódította az Itxako csapatával. A védekező specialista 2003-ban tagja volt a világbajnok francia válogatottnak, amely a zágrábi fináléban a magyarokat múlta felül.

Edzői pályafutását szülővárosa csapatában, a Besancon gárdájában kezdte, 2015 és 2021 között edzősködött, mérlege két francia bajnoki bronzérem mellett egy negyedik, egy ötödik és egy hatodik helyezés. – nso.hu

Női kézilabda: kínai klubcsapat az orosz bajnokságban

  2022. június 13. hétfő 

A következő idényben egy kínai csapat is csatlakozik az orosz női kézilabda-bajnokság élvonalához. Szergej Siskarjov, az orosz szövetség elnöke elmondta, hogy a csapat Moszkvában játssza hazai mérkőzéseit és kizárólag kínai játékosokból áll.

Az orosz sport nemzetközileg elszigetelődött annak nyomán, hogy február 24-én – négy nappal a pekingi téli olimpia befejezését követően – Moszkva megindította háborúját Ukrajna ellen. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szorgalmazása nyomán számos sportágban elvették a szereplési lehetőséget az orosz válogatottaktól és klubcsapatoktól, így a Nemzetközi Kézilabda-szövetség is kitiltotta az ország együtteseit a sportági világversenyekről, klubtornákról egyaránt.

Kína nem csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz, és a kétoldalú sportkapcsolatokban is a viszony szorosabbá tételét határozták el a felek. A mostani bejelentés előtt, a hónap elején Siskarjov azt közölte, hogy a 2029-es vagy 2031-es női világbajnokság közös megpályázásáról tárgyalt Vang Taóval, a kínai szövetség vezetőjével.

A kínaiak európai szereplése nem példa nélküli a sportágban, ugyanis a Pekingi Sportegyetem férficsapata a 2019–2020-as idényben a SEHA-ligában szerepelt. – MTI

Bemutatta legújabb szupersztárját a Manchester City

  2022. június 13. hétfő 

A Manchester City hétfőn hivatalosan is bemutatta Erling Haalandot, a norvég szupersztár 2027 nyaráig kötelezte el magát új klubja mellett. Haaland 22 év elteltével szinte ugyanazon a napon írt alá új csapatához, mint édesapja, Alf-Inge Haaland, aki 2000. június 12-én szerződött a Manchester Cityhez.

A 21 éves támadó július 1-jén csatlakozik a Cityhez, amely már korábban is bejelentette az érkezését, de most a játékossal is mindenben megegyezett, és hivatalosan is bemutatta.

A manchesteri klub nem tudatta az ügylet anyagi részleteit, de Fabrizio Romano transzferszakértő olasz újságíró korábban úgy értesült, hogy a kivásárlási záradék összege valahol 60 és 80 millió között van – szerinte közelebb a 60 millió euróhoz. Ennek némileg ellentmond a Sky Sports, amely 63 millió fontos – 73.5 millió euró – összegről írt.

A Bryne FK-ban nevelkedő, korábban a Moldéban is szereplő norvég játékos 2020 januárjában szerződött Salzburgból a Dortmundhoz, amelynek színeiben 89 tétmeccsen 86-szor volt eredményes. A 150 millió euróra taksált Haaland állítólag heti 500 ezer fontot keres majd a Manchester City játékosaként. – nso.hu

Vizes vb: Milák a FINA-nál is az esélyesek között

  2022. június 13. hétfő 

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet, a FINA hivatalos honlapján ismertette a budapesti vizes világbajnokság úszóversenyeinek favoritjait számokra lebontva. A magyarok közül Milák Kristófot 200 m pillangón látják aranyesélyesnek, míg Hosszú Katinka sorozatban ötödször nyerhetne 200 m vegyesen, de ebbe a világranglista élmezőnye is beleszólhat.

A Honvéd klasszisa, Milák Kristóf már megmutatta a budapesti közönségnek, mire képes, hiszen a 2017-es világbajnokságon ezüsttel robbant be, majd két évvel később, Kvangdzsuban már aranyérmet ünnepelhetett 200 méter pillangón – az olimpiai bajnoki cím után pedig nem véletlen, hogy a FINA őt tartja első számú esélyesnek, míg a 100 m pillangóúszásra a kétszeres olimpiai bajnok amerikai Caeleb Dressellel jósolnak nagy csatát. Miláknak nem lesz könnyű dolga utóbbi számban, hiszen Dressel nyerte a legutóbbi két vb-t és az olimpiát százon, emellett jelenleg vezeti a világranglistát is.

Mint Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya elmondta, szerinte csak idő kérdése, hogy Milák elkapja Dresselt.

A nőknél a magyarok közül csupán a századik nemzetközi érmére hajtó Hosszú Katinkát emlegeti esélyesek között a FINA 200 m vegyesen, megjegyezve, hogy a vélhetően utolsó világbajnokságán szereplő 33 éves klasszisnak nem lesz könnyű dolga, hiszen többek között a világranglistát vezető Alex Walsh és az élmezőny is ott lesz Budapesten. – nso.hu

F1: Lewis Hamilton is beszállt Brad Pitt F1-es filmjébe

  2022. június 10. péntek 

Még az év első hónapjaiban kezdett el terjedni az iparági pletyka, hogy az Apple Studios egy Formula–1-es film forgatását tervezi, és Brad Pitt lesz a főszereplője, ám eddig nem erősítette meg hivatalosan egyik fél sem ezt. A napokban aztán az almás cég elismerte, valóban egy F1-es alkotás készítésén dolgoznak, s az 58 éves Pitt lesz a főszereplő. Ráadásul az is kiderült, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a film egyik producere lesz.

A filmet az Apple hivatalos közleménye szerint a mozikban jelenleg nagy sikerrel futó Top Gun: Maverick rendezője, Joseph Kosinski rendezi majd, s Hamilton mellett többek között Jerry Bruckheimer is dolgozik majd producerként.

Ami az Oscar-díjas Brad Pittet illeti: a főszerep mellett az ő produceri cége is közreműködik majd a film elkészítésében. Az egyelőre még cím nélküli alkotás egyébként egy veterán autóversenyzőről szól, aki visszavonulása után visszatér, hogy újonc csapattársát segítse.

A film nagyjából 140 millió dolláros költségvetéssel készül, hogy mikorra készülhet el, azt nem tudni, ám az biztosra vehető, hogy az Apple TV mutatja majd be. – nso.hu

PL: a PFA másodjára választotta meg Szalahot az év játékosának

  2022. június 10. péntek 

Az angol profi labdarúgók szervezete (PFA) kihirdette a Premier League elmúlt idényének álomcsapatát, amelyben hat Liverpool-játékos is helyet kapott, köztük a 23 góllal végző társgólkirály, Mohamed Szalah, akit másodszor választottak meg az év játékosának. A Manchester City tehetsége, Phil Foden egymást követő második alkalommal kapta meg a legjobb fiatalnak járó díjat.

A bajnok Manchester Cityből három játékost választottak az év csapatába. Érdekesség, hogy a szintén 23 gólig jutó Tottenham-támadó, Szon Hung Min nem kapott helyet az álomtizenegyben.

Az év női labdarúgójának a Chelsea-ben szereplő Sam Kerrt választották meg, míg az edzősködéstől visszavonuló Roy Hodgsont az érdemrendi kitüntetés illette.

A PFA ÁLOMCSAPATA
Alisson (Liverpool) – Joao Cancelo (Manchester City), Virgil van Dijk (Liverpool), Antonio Rüdiger (Chelsea), Trent Alexander-Arnold (Liverpool) – Kevin De Bruyne (Manchester City), Thiago Alcantara (Liverpool), Bernardo Silva (Manchester City) – Mohamed Szalah (Liverpool), Cristiano Ronaldo (Manchester United), Sadio Mané (Liverpool) – nso.hu

Tenisz: Medvegyev újra nyert, hétfőtől ismét ő a világelső

  2022. június 10. péntek 

A jövő hétfőtől újra világelső Danyiil Medvegyev negyeddöntőbe jutott csütörtökön a hollandiai ‘s-Hertogenbosch városában zajló füves pályás tenisztorna 725 ezer euró (286 millió forint) összdíjazású férfiversenyében.

Az orosz játékos a nyolcaddöntőben azt a francia Gilles Simont győzte le két játszmában, akinek csütörtökön ez már a második találkozója volt, ugyanis a szerdai esőzés miatt ugyanezen a napon fejezte be az ausztrál James Duckworth elleni első fordulós összecsapását is.

A kiemeltek közül rajta kívül csak a másodikként rangsorolt kanadai Felix Auger-Aliassime, valamint a nagy csatát vívó orosz Karen Hacsanov tudott negyeddöntőbe jutni.

Győzelmével immár biztos, hogy Medvegyev a jövő héttől ismét a világranglista élére ugrik, az eddigi világelső Novak Djokovics várhatóan visszaesik a harmadik helyre, a másodikra pedig a Roland Garroson bokaszalag-szakadást szenvedő Alexander Zverev lép majd előre – a Garrost megnyerő Rafael Nadal áll majd a negyedik helyen. – MTI