^ Vissza Fel

Tenisz: Gálfi Dalma tornát nyert Ilkley-ben

  2022. június 19. vasárnap 

Megnyerte az egyesült királyságbeli Ilkleyben rendezett W100-as füves pályás tenisztornát a világranglista 98. helyén álló Gálfi Dalma, miután két és fél órás küzdelemben három játszmában legyőzte a brit Jodie Anna Burrage-t a fináléban.

Gálfi Dalma az ilkley-i torna döntőjét jól kezdte a világranglista 216. helyén álló hazai teniszező ellen, kétszer is elvette ellenfele adogatását.

A harmadik szettet is Gálfi kezdte jobban, majd Burrage egyenlítése ellenére jól bírta a végjátékot, saját nyitásai mellett elvette a brit adogatását, és az utolsó játszmát 6:3-ra megnyerve ünnepelhetett tornagyőzelmet Ilkleyben. – nso.hu

Franciaország: Bölöni László lett a Metz vezetőedzője

  2022. június 17. péntek 

A L’Équipe francia sportnapilap értesülései szerint Bölöni László lesz a francia labdarúgó-bajnokság élvonalából (Ligue 1) kieső, a következő idényben a feljutást megcélzó Metz vezetőedzője. Bölöni László korábban nem cáfolta a hírt, ám nem is erősítette meg – annyit mondott, hogy valóban tárgyalásban áll egy francia második ligás csapattal, aláírás még nem történt.

Azonban csütörtök délután az élvonaltól az előző évadban búcsúzó Metz hivatalosan is bejelentette, hogy Bölöni veszi át Frédéric Antonetti helyét a következő két évre. A klub ezzel egyidőben Pierre Dréossit nevezte ki sportigazgatónak.

Bölöni jó ismerője a francia futballnak: játékoskarrierje vége felé két klubban is futballozott (Créteil, Orléans), ott kezdte az edzői pályafutását (Nancy), és a későbbiekben irányította a Rennes-t, a Monacót és a Lenst is.

A 69 éves erdélyi szakember legutóbb, 2021 tavaszáig a görög Panathinaikosznál dolgozott vezetőedzőként. – nso.hu

NBA: hetedszer bajnok a Golden State Warriors

  2022. június 17. péntek 

A Golden State Warriors hetedszer nyerte meg az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) bajnoki címét, miután a nagydöntő hatodik, csütörtöki mérkőzésén 103–90-re megverte vendégként a Boston Celticset, így 4–2-es összesítéssel diadalmaskodott a párharcban.

A mérkőzést a hazai pályán játszó Celtics kezdte jobban, az elején 12 pontos előnye is volt, de a Warriors védekezése ezt követően összeállt, támadásban pedig roppant hatékony lett, 21–0-s rohamával (az elmúlt ötven évben nem volt ilyen a nagydöntőben) már az első negyedben fordított. Ezután gyakorlatilag végig csendben tartotta a bostoni csarnok közönségét. A harmadik negyed végén volt olyan pont, hogy 53% feletti pontossággal szórta a triplákat a kaliforniai csapat.

A Boston és a Golden State korábban mindössze egyszer, 1964-ben vívott egymással finálét, s akkor a legendás Bill Russell vezette Celtics 4–1-re nyert. – nso.hu

Vizes vb: pénteken rajt a Margitszigeten, szombaton kezdenek az úszók

  2022. június 17. péntek 

Pénteken a szinkronúszók küzdelmeivel rajtol Magyarországon a 19. vizes világbajnokság, amelyen még az úszók, nyíltvízi úszók, vízilabdázók és műugrók küzdelmeit rendezik meg.

A legnagyobb létszámú hazai csapat természetesen a medencés úszóké, a magyar színeket 33 sportoló képviseli majd a Duna Arénában szombattól kezdődő versenyek során. Sós Csaba kapitány a szövetségnek adott interjújában reményeiről szólva azt mondta, bízik benne, hogy a csapat több érmet nyer, mint tavaly a tokiói olimpián, ahol csak Milák Kristóf állhatott dobogóra, 200 méter pillangón nyert, 100 méteren pedig második lett.

A szakember kitért a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkára, akivel szemben nem akar különleges elvárást megfogalmazni, ugyanakkor véleménye szerint a hazai közönség sokat jelenthet a kilencszeres nagymedencés világbajnoknak, akit elsősorban 400 méter vegyesen tart éremesélyesnek. A Duna Arénában több fiatal is bemutatkozik majd – az „őrségváltás” után olyan veteránok, mint Verrasztó Dávid vagy Jakabos Zsuzsanna nem indulnak egyéniben -, tőlük azt várja a kapitány, hogy egyéni legjobbjukat hozzák. – MTI

Áradozik a román sportsajtó a magyarok angliai győzelméről

  2022. június 15. szerda 

A román sportsajtóban kiemelt figyelmet kapott a magyar labdarúgó-válogatott Anglia ellen idegenben elért 4–0-s győzelme, és az örök riválisnak tekintett magyar csapat összehasonlítási alapul szolgált a román válogatottal, amely a wolverhamptoni mérkőzéssel egy időben hazai pályán 3–0-ra kikapott Montenegrótól.

A sportportálok arra is kitértek, hogy a magyarok négy forduló után Németországot, Olaszországot és Angliát megelőzve vezetik a Nemzetek Ligája A-divíziójának „halálcsoportját”, míg a román válogatott a B-divízióban csoportja utolsó helyén áll Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Finnország mögött.

A Románia–Montenegró mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Edward Iordănescu szövetségi kapitányt is kérték az újságírók, hogy reagáljon az angol–magyar mérkőzésre. A román edző elutasította, hogy párhuzamot vonjon a válogatottak között, és csak saját csapatáról beszélt. Kijelentette: el kell fogadni a helyzetet, és le kell vonni a nehezen megemészthető következtetéseket. Lemondását azonban nem jelentette be.

A román sportsajtó az „elképesztő”, „káprázatos” jelzőket használta a magyar siker leírására. A Gsp.ro portál megfogalmazása szerint „Marco Rossi meglepetéscsapata eltüntette Angliát”. A Prosport.ro szerdai véleménycikkének azt a címet adta, hogy „Fényévekre vagyunk a magyar sporttól”. A cikkíró összehasonlította az utóbbi három olimpia magyar és román eredményeit, és megállapította: a magyarok nemcsak a labdarúgásban, hanem más sportokban is jeleskednek. Ezt annak tulajdonította, hogy működni kezdett az Orbán-kormány által 2011-től bevezetett adórendszer, amely kedvező adózási feltételeket biztosít a sport és a kultúra támogatóinak.

A Digisport.ro a közösségi portálokon terjedő humoros megjegyzéseket is összegyűjtötte. Ezek egyike szerint Románia a nagy futballnemzetek, Anglia és Olaszország szintjén teljesített szerda este. – MTI

UEFA: a spanyol liga panaszt tett a PSG és a Man. City ellen

  2022. június 15. szerda 

A spanyol labdarúgóliga panaszt tett az európai szövetségnél (UEFA) a Paris Saint-Germain és a Manchester City ellen azért, mert álláspontja szerint a két klub folyamatosan megsérti a pénzügyi fair play szabályait.

A La Liga vezetősége már áprilisban előzetes beadványt küldött az UEFA-nak, kifogásolván a két együttes átigazolási politikáját. Ebben Nasszer el-Kelaifi kapcsán az összeférhetetlenséget is felvetették, mivel a katari üzletember amellett, hogy a PSG elnöke, az európai labdarúgóklubok szervezetének (ECA) is a vezetője, utóbbi titulusának köszönhetően pedig az UEFA végrehajtó bizottságának is tagja.

A La Liga azt követően küldte el beadványát az UEFA-nak, hogy a PSG megállapodott a világbajnok francia Kylian Mbappéval a szerződése meghosszabbításáról, míg a Manchester City szerződtette a Borussia Dortmund norvég támadóját, Erling Haalandot.

Korábban mindkét arab tulajdonban lévő együttest vizsgálta a kontinentális szövetség: 2014-ben pénzbüntetést kaptak, az angolokat ki is zárták az európai kupaküzdelmekből, de ezt a döntést később a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) visszavonta.

Jelenleg a világ két legdrágábban szerződtetett játékosa, Mbappé (180 millió euró) és a brazil Neymar (222 millió euró) is a PSG-ben játszik. – MTI

Női kézi: Pintea végre egy csapatban játszhat a testvérével

  2022. június 15. szerda 

A korábbi híreknek megfelelően a Győri ETO-tól közös megegyezéssel távozó Crina Pintea újra aláírt a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatához, így a következő idényben együtt játszhat szintén beálló poszton szereplő húgával.

Pintea saját maga kezdeményezte Győrben a jövő nyárig szóló szerződése felbontását magánéleti okokra hivatkozva. A román sajtóban már ekkor azt valószínűsítették, hogy visszatér Bukarestbe (míg Yvette Broch ellenkező irányú utat jár be), az átigazolás most vált hivatalossá.

A 2024-ig aláíró 32 éves beálló ezzel a következő idényben egy csapatban szerepelhet húgával, Andreea Ailincai-val.

Már korábban ismertté vált, hogy a bukaresti kapuba a svéd Evelina Eriksson érkezik, balátlövőbe a francia Kalidiatou Niakaté, a jobb szélre meg az orosz Marina Szudakovát szerezte meg a BL-szabadkártyában reménykedő csapat. Pintea előtt az irányító Grace Zaadi érkezése is hivatalossá vált, így már csak a szintén a Győrtől érkező Laura Glauser megszerzését nem jelentették be. – nso.hu

Tenisz: szoros csatákat hozott az első forduló Halléban

  2022. június 14. kedd 

A negyedik helyen kiemelt kanadai Felix Auger-Aliassime az amerikai Marcos Giront, az ötödikként kiemelt lengyel Hubert Hurkacz pedig a szintén amerikai Maxime Cressyt győzte le három játszmában és jutott nyolcaddöntőbe a 2.27 millió euró összdíjazású hallei füves pályás tenisztornán.

A nyolcadik helyen kiemelt, tavalyi döntős svájci Belinda Bencic csak három játszmában tudta legyőzni a hazai közönség előtt szereplő Jule Nuemeiert a 757 ezer euró (300 millió forint) összdíjazású berlini füves pályás női tenisztornán. Ott lesz a legjobb 16 között a másodikként rangsorolt görög Maria Szakkari és a címvédő orosz Ljudmila Szamszonova is. – nso.hu