^ Vissza Fel

Miami Nagydíj – Verstappen a kilencedik helyről rajtolva is nyert

  2023. május 8. hétfő 

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője a kilencedik helyről rajtolva nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel növelte az előnyét az összetett pontverseny élén.

A 25 éves pilótának ez az idei harmadik és pályafutása 38. futamgyőzelme az F1-ben. Verstappen mögött csapattársa, a mexikói Sergio Pérez végzett másodikként, míg a dobogó alsó fokára Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres vb-győztes spanyol versenyzője állhatott fel. A konstruktőrök között is vb-címvédő Red Bull istálló így az idei ötödik nagydíjon már a negyedik kettős győzelmét aratta.

A rajtnál nem történt jelentős változás az élmezőnyben, Pérez magabiztosan tartotta meg az első helyet, mögé Alonso és Carlos Sainz Jr. (Ferrari) sorolt be a második és harmadik helyre. Verstappen azonnal megkezdte a felzárkózást, és miközben a dobogós helyeken nem volt változás, a holland címvédő hamarosan utolérte Sainzot. Az előzés ismét könnyedén sikerült Verstappennek, aki kisvártatva Alonso mellett is elment és így a 15. körben már második volt. Az élmezőnyből elsőként Sainz állt ki kerékcserére, majd a 21. körben következett Pérez, melynek nyomán Verstappen átvette a vezetést.

Féltávnál Verstappen 16 másodperc körüli előnnyel vezetett Pérez előtt, ezt a folytatásban kis mértékben növelni is tudta, majd a 42. körben a Red Bull a boxba hívta kerékcserére. A holland versenyző a kiállás után közvetlenül Pérez mögé tért vissza a pályára, és a friss gumiknak is köszönhetően nagyon hamar megelőzte csapattársát. A harmadik helyen ekkor már hosszú körök óta Alonso száguldott, magabiztosan őrizve a dobogós pozíciót.

A hajrában már nem történt érdemi változás, Verstappen győzött és növelte az előnyt az összetett élén, Pérez pedig nem tudta kihasználni, hogy a pole pozícióból rajtolhatott úgy, hogy vb-címvédő és éllovas márkatársa a kilencedik rajtkockából vágott neki a futamnak. A világbajnokság két hét múlva Olaszországban, az Emilia Romagna Nagydíjjal folytatódik. – MTI

Több mint három évtized után újra nápolyiak ültek fel az olasz futball trónjára

  2023. május 5. péntek 

Immár biztossá vált, hogy a 2022–2023-as olasz labdarúgó-bajnokság győztese a Napoli. A nápolyiak múlt héten már nagyon közel álltak a végső sikerhez, de végül nem jött össze a a bajnoki címet jelentő három pont a Salernitana ellen. A 33. forduló csütörtöki játéknapján azonban a Napoli már végérvényesen felülhetett az olasz labdarúgás trónjára, története során harmadszor.

Az olasz labdarúgó élvonal 33. fordulójában a Lazio szerdán 2–0-ra legyőzte a Sassuolo csapatát, ezzel matematikailag még nem vált biztossá a nápolyiak elsősége. Nem úgy, mint csütörtökön, mikor Luciano Spalletti csapata döntetlent játszott Udinében, ezzel bebiztosította bajnoki címét. A Napoli utoljára az 1989-90-es idényben hódította el az élvonal bajnoki címét, azaz 33 év után újra bajnokcsapatot ünnepelhetnek Nápolyban.

A bajnoki fiesta már múlt vasárnap útjára indult Dél-Olaszország legnagyobb városában, azonban akkor még nem volt felhőtlen az öröm, mivel a Salernitana egyenlítő gólja azt jelentette, hogy matematikailag még nem biztosította be bajnoki címét a csapat. Nem úgy, mint csütörtök késő este, mikor a Napoli Udinében elért 1–1-es döntetlenjével elhódította az olasz bajnoki trófeát.

Legutóbbi bajnoki címe óta sok mindent átélt a klub, megjárta az alsóbb osztályokat is: 1998-tól 2004-ig, majd a 2006/2007-es szezonban a második vonalban játszott, míg 2004 és 2006 között a harmadosztály, azaz a Serie C tagja volt. Miután visszajutottak a legjobbak közé, többször is közel álltak a bajnoki címhez, 2013-ban, 2016-ban, 2018-ban és 2019-ben is a második helyen végeztek, de az újabb siker csak idén jött össze. 

Kiakadt a FIFA, aprópénzt ajánlottak a női foci-vébé tévéközvetítési jogaiért

  2023. május 4. csütörtök 

Gianni Infantino FIFA-elnök szerint a nők arculcsapása az, hogy a tévétársaságok sokkal levesebbet hajlandóak fizetni, mint a női vébéért, mint a férfi világbajnokságért. Gianni Infantino FIFA-elnök bejelentette, hogy ha nem érkeznek megfelelő ajánlatok a nyári női foci-vébé tévéközvetítési jogaira, akkor az is elképzelhető, hogy a nagy európai országokban senkinek sem ítélik oda, írja a 444.hu.

Infantinót az zavarja, hogy az öt legnagyobb európai ország – vagyis az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország – sokkal kisebb összeget ajánlott a jogdíjakért, mint a tavalyi férfi világbajnokság közvetítéséért. A fenti országok női válogatottjai közül az angolok negyedikek lettek, a franciák olaszok és németek pedig negyeddöntősök.

Infantino korábban arról írt az Instagramon, hogy 1-10 millió euró közötti ajánlatok érkeztek, míg a férfi vb esetében az összegek 100-200 millió euró között mozogtak. Az ajánlatok közül elvileg az olaszoké kifejezetten alacsony. A FIFA-elnök szerint az ajánlatok közötti hatalmas különbség arculcsapás a világ összes nője számára.

A 2019-es női világbajnokság mérkőzéseit összesen 1,12 milliárdan nézték tévén vagy más digitális platformon. A 2022-es férfi világbajnokságot a FIFA becslései alapján 5 milliárdan követték, csak a döntőt 1,5 milliárdan látták. Infantino szerint a statisztikák alapján egyáltalán nem indokolt, hogy egy ország összehasonlítva csupán egyszázadnyi összeget fizessen a közvetítési jogokért. A világbajnokság július 20-án kezdődik majd, Ausztrália és Új-Zéland társrendezésében. Az időeltolódás miatt a mérkőzések európai idő szerint délelőtt lesznek.

Irina Begu bejutott a Madrid Open negyeddöntőjébe

  2023. május 3. szerda 

Két szettben (6:4, 6:4) legyőzte hétfőn az orosz Ljudmila Szamszonovát, és bejutott az 7 705 780 eurós összdíjazású madridi salakpályás tenisztorna női versenyének nyolcaddöntőjébe Irina Begu. A mérkőzés egy órát és 47 percet tartott.

A WTA világranglistán 35-ik román teniszező eddig egyetlen játszmát sem veszített a madridi tornán. A Szamszonova elleni mérkőzést gyenge játékkal kezdte, ám az orosz lány 3-0-s vezetésénél zsinórban öt játékot megnyert, és az első szettben 6:4-re győzött. A második játszmában 4-4-es állásnál Begu elvette az ellenfele adogatását, majd hozta a sajátját, és a második szettet is 6:4-re nyerte.

Továbbjutásáért a román teniszező 161 525 eurós csekket és 215 WTA-pontot kap. A negyeddöntőben a WTA-világranglistán 9-ik görög játékos, María Szákari lesz az ellenfele. – agerpres.ro

Forma-1: Sergio Párez nyert Bakuban és csökkentette hátrányát

  2023. május 2. kedd 

A szombati sprintfutamon is diadalmaskodó Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Azeri Nagydíjat, ezzel hat pontra csökkentette a hátrányát az összetettben élen álló, kétszeres világbajnok és címvédő csapattársával, Max Verstappennel szemben.

A 33 éves Péreznek ez az idei második és pályafutása hatodik futamgyőzelme. A Red Bull az idény negyedik futamán harmadszor aratott kettős sikert, Pérez mögött ugyanis Verstappen lett a második, míg az első rajtkockából startoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője a harmadik.

A rajtnál nem történt jelentős változás az élmezőnyben, Leclerc megtartotta az első helyet, mögé sorrendben Verstappen és Pérez sorolt be. A holland vb-címvédő közel maradt az élen álló ferraris riválishoz és a negyedik kör elején a hosszú célegyenesben könnyedén megelőzte. Néhány körrel később Pérez is simán elment Leclerc mellett, majd a 10. kör végén Verstappent a boxba hívta a csapat kerékcserére. Ekkor egy pályán megállt versenyautó miatt bejött a mezőny elé a biztonsági autó, melyre reagálva majdnem a teljes mezőny a boxba hajtott és friss abroncsokat kapott.

Az újraindításnál így már Pérez állt az élen, Verstappen pedig egy pozíciót veszített a korábbi kerékcsere miatt, a második helyről ugyanis Leclerc folytathatta a küzdelmet. A Safety Car a 13. körben engedte útjára a mezőnyt, Verstappen pedig nem tétlenkedett, két kanyarral később már támadta és meg is előzte Leclerc-t.

A folytatásban Pérez magabiztosan őrizte az első helyet, és bár Verstappen próbálta üldözni, valójában a mexikói versenyző sikere egy pillanatra sem forgott veszélyben. A harmadik helyért kibontakozni látszott némi küzdelem Leclerc és a végül negyedikként záró Fernando Alonso (Aston Martin) között, de a spanyol a leintésig nem tudott támadási közelségbe kerülni a monacóihoz. A világbajnokság jövő hétvégén folytatódik a Miami Nagydíjjal. – MTI

Simona Halep szerint egy szennyezett étrend-kiegészítővel került a szervezetébe tiltott szer

  2023. április 28. péntek 

A játékjogától tavaly októberben doppingvétség miatt ideiglenesen megfosztott volt világelső teniszező, Simona Halep egy csütörtöki interjúban kifejtette, egy szennyezett étrend-kiegészítővel együtt került a szervezetébe tiltott szer.

A sportoló doppingmintája a tavalyi amerikai nyílt teniszbajnokságon lett pozitív. A Roxadustat nevű tiltott szert mutatták ki a szervezetében, csekély mennyiségben. A Tennis Majors portálnak adott interjúban Halep elmondta: az általa megbízott szakértők megállapították, hogy az egyik étrend-kiegészítője Roxadustattal szennyeződött. „Ez megmagyarázza a szervezetemben kimutatott nagyon kis mennyiséget” – részletezte.

A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) azonban elutasította Halep bizonyítékait. Ezért a teniszező kérte, hogy egy „független bíróság” hallgassa meg. Az ITF közben többször is elnapolta a kihallgatását, és elutasította azt a kérését is, hogy kaphassa vissza a játékjogát – mondta el az interjúban.

A jelenlegi információk szerint Halepet május 28-án hallgatják ki újra. „Nem kérek különleges bánásmódot. Csak azt akarom, hogy ítélet szülessen az ügyemben: meddig kell még várnom?” – fogalmazott a volt világelső. Halep kifejtette azt is: soha nem gondolta volna, hogy egy ilyen ügybe keveredik. Ugyanakkor hangsúlyozta, a lelkiismerete tiszta. – agerpres.ro

A Manchester City lefutballozta az Arsenalt a „bajnoki döntőben”

  2023. április 27. csütörtök 

A Manchester City 4–1-re legyőzte az Arsenalt az Etihad Stadionban az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 33. fordulójának rangadóján, szerdán, ezzel pedig nagy lépést tett a címvédés felé. Győzelmével a Manchester City két pontra feljött az Arsenalra, ám vesztett pontok tekintetében már néggyel megy az „ágyúsok” előtt.

ANGOL PREMIER LEAGUE, 33. FORDULÓ:
MANCHESTER CITY–ARSENAL 4–1
 (2–0) Gólszerző: De Bruyne (7., 54.), Stones (45+1.), Haaland (90+5.), ill. Holding (86.) Nottingham Forest–Brighton 3–1 (Gross 45+3. – öngól, Danilo 68., Gibbs-White 90+1. – 11-esből, ill. Buonanotte 37.) Chelsea–Brentford 0–2 (Azpilicueta 37. – öngól, Mbeumo 78.)
West Ham United–Liverpool 1–2 (Paquetá 12., ill. Gakpo 18., Matip 67.)

KEDDEN JÁTSZOTTÁK:
Wolverhampton Wanderers–Crystal Palace 2–0 (J. Andersen 3. – öngól, R. Neves 94. – 11-esből)
Aston Villa–Fulham 1–0 (Mings 21.) Leeds United–Leicester City 1–1 (Sinisterra 20., ill. Vardy 80.)

Bondár Anna szettelőnyről kapott ki Madridban

  2023. április 26. szerda 

Bondár Anna közel volt a továbbjutáshoz, de végül bő háromórás csata után kiesett az első fordulóban a madridi salakpályás tenisztornán.

A világranglistán 89. játékos jól kezdett kedden a WTA rangsorában 61. román Ana Bogdan ellen, az első szettben kétszer is elvette riválisa adogatójátékát, ezzel 40 perc alatt előnybe került. A második játszmában éppen fordított volt a forgatókönyv, Bogdan kétszer, Bondár pedig csak egyszer brékelt, így újabb 50 perc elteltével jöhetett a döntő szett.

Ebben Bondár az ötödik gémben elvette a román vetélytárs adogatását, a sajátját pedig hozta, 4:2 után pedig újra brékelt, így jó pozícióba került, a meccset azonban nem sikerült kiszerválnia. Bogdan sorozatban négy játékot nyert, 6:5-nél pedig öt mérkőzéslabdája is volt, de Bondárnak végül sikerült rövidítésre mentenie a csatát. A tie-breakben aztán ismét a román játékos irányított, 6:2-re elhúzott, és innen már nem volt visszaút a magyar teniszező számára.

Eredmény, nők (7,65 millió dollár összdíjazás):
1. forduló (a 64 közé jutásért):
Ana Bogdan (román) – Bondár Anna 4:6, 6:4, 7:6 (7–2)