^ Vissza Fel

NBA: története első bajnoki címét szerezte meg a Denver Nuggets

  2023. június 14. szerda 

A Denver Nuggets története során először nyerte meg az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságot (NBA). A coloradói együttes a finálé ötödik mérkőzésén 94-89-re nyert otthon a Miami Heat ellen,  ezzel 4-1-es összesítéssel szerezte meg a bajnoki címet.

A hazaiak legjobbja Nikola Jokics volt, aki 28 ponttal, 16 lepattanóval és 4 gólpasszal zárt. A finálé legértékesebb játékosának a szerb centert választották, így sporttörténelmet írt, ugyanis ő lett az első játékos az NBA-ben, aki a rájátszásban, a pontok, a lepattanók és a gólpasszok rangsorában is az élen zárt.

Az 1967-ben, akkor még Denver Rockets néven alapított csapat 1976-ban csatlakozott az NBA-hez, így 47 évet kellett várniuk arra, hogy megszerezzék az első bajnoki címüket a ligában.

NBA, döntő, 5. mérkőzés: Denver Nuggets-Miami Heat 94-89
A párharcot 4-1-re nyerte a Denver. – maszol.ro

Steven Gerrard a világ negyedik legjobban fizetett edzője lesz

  2023. június 13. kedd 

Minden jel szerint Szaúd-Arábiában folytatja edzői pályafutását Steven Gerrard. A Liverpool legendás játékosa az al-Ettifaqtól kapott ajánlatot, mely a világ negyedik legjobban fizetett edzőjévé tenné – és a hírek szerint néhány nap gondolkodás után el is fogadta azt.

A játékosként 114-szeres válogatott angol szakember legutóbb a Premier League-ben szereplő Aston Villát irányította, ám a birminghami klub 2022 októberében menesztette, azóta pedig nem volt edzői megbízása. A Villa előtt a skót Glasgow Rangersnél dolgozott még menedzserként, valamint a Liverpool utánpótlás-nevelőjeként is szerepet vállalt.

Az Express beszámolója konkrét összeget nem említ, ám Gerrard állítólag a világ negyedik legjobban fizetett edzője lesz, Pep Guardiola, Diego Simeone és Jürgen Klopp mögé fellépve a rangsor élén. Az al-Ettifaq a 7. helyen zárt a szaúdi Pro League-ben, mindezt ráadásul negatív mérleggel, 10 győzelem és hét döntetlen mellett 13 vereséggel. – index.hu

Djokovics 23. egyéni GS-tornagyőzelmét aratta, Swiatek nyerte a Roland Garros női egyesét

  2023. június 12. hétfő 

A viadal harmadik kiemeltje, Novak Djokovics nyerte a Roland Garros férfi egyesének döntőjét a negyedik helyen rangsorolt norvég Casper Ruud ellen, ezzel a szerb teniszklasszis megszerezte pályafutása 23. Grand Slam-tornagyőzelmét.

A világelső és címvédő Iga Swiatek nyerte meg a női egyes küzdelmeit a francia nyílt teniszbajnokságon, mivel a szombati döntőben három szettben legyőzte Karolina Muchovát.

TENISZ, ROLAND GARROS, PÁRIZS, férfi egyes döntő: Novak Djokovics (szerb, 3.)–Casper Ruud (norvég, 4.) 7:6 (7–1), 6:3, 7:5

női egyes: Iga Swiatek (lengyel, 1.) – Karolina Muchova (cseh) 6:2, 5:7, 6:4

Roland Garros: Swiatek egy sima és egy szoros szettel jutott döntőbe

  2023. június 9. péntek 

A francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) női egyesének elődöntőjében Iga Swiatek két óra alatt két szettben legyőzte Beatriz Haddad Maiát, így a lengyel címvédő meccsel Karolína Muchovával a fináléban.

Érdekes meccsnek ígérkezett az első helyen kiemelt Iga Swiatek és Beatriz Haddad Maia csatája. A címvédő lengyel csupán 5 órát és 32 percet töltött a pályán amíg elérte az elődöntőt, ellenben a brazil 12 órán és 55 percen át ütögette a lasztit.

Haddad Maia rögtön elvette Swiatek adogatását, de ez volt az egyetlen pillanata a párbajnak, amikor a brazil vezetett. A lengyel gyorsan visszajött a meccsbe, majd 2:2 után sorozatban négy játékot nyerve behúzta az első szettet.

A második játszma jóval szorosabban alakult, hiszen rövidítésben ért véget. A brazil nagyot küzdött, de a lengyel klasszis ezt is megnyerte 9–7-re. A döntőben tehát Swiatek és a meglepetésre finalista Karolína Muchová csatázik egymással.

TENISZ ROLAND GARROS, PÁRIZS Női egyes, elődöntő: Iga Swiatek (lengyel, 1.)–Beatriz Haddad Maia (brazil, 14.) 6:2, 7:6 (9–7), Karolína Muchová (cseh)–Arina Szabalenka (fehérorosz, 2.) 7:6 (7–5), 6:7 (5–7), 7:5 – nso.hu

Konferencia-liga – A West Ham United 58 év után nyert európai trófeát

  2023. június 8. csütörtök 

A West Ham United nyerte a második alkalommal kiírt labdarúgó Konferencia-ligát, mivel szerdán a prágai döntőben 2-1-re legyőzte a Fiorentinát.

    A londoniak az algériai Mohamed Szaid Benrahma 11-esével kerültek előnybe a 62. percben, de nem sokkal később az olasz rivális Giacomo Bonaventura pontos lövésével egyenlített. A találkozót eldöntő találatot Jarrod Bowen szerezte a rendes játékidő utolsó percében.

A West Ham United, amely sikerével a következő idényben az Európa-ligában indulhat, legutóbb 58 éve diadalmaskodott nagy kontinentális versenysorozatban: a szigetországi klub 1965-ben a KEK trófeáját hódította el, azóta döntőig ugyan eljutott, de 1976-ban alulmaradt a belga Anderlechttel szemben szintén a KEK-ben.

A West Hamet erősítő olasz Emerson Palmieri lett az első olyan labdarúgó, aki az európai szövetség (UEFA) égisze alá tartozó összes versenysorozatban diadalmaskodott, azaz a Konferencia-liga mellett megnyerte a Bajnokok Ligáját (2021), a Európa-ligát (2019), az európai Szuperkupát (2021), valamint az Európa-bajnokságot (2021) is.

Konferencia-liga, döntő: West Ham United (angol)-Fiorentina (olasz) 2-1 (0-0)
    gólszerzők: Benrahma (62., 11-esből), Bowen (90.), illetve Bonaventura (67.) – MTI
    

    

Roland Garros: Alcaraz kipipálta Tsitsipaszt, jöhet Djokovics

  2023. június 7. szerda 

A Párizsban zajló salakpályás Grand Slam-torna negyeddöntőjében a világelső spanyol Carlos Alcaraz két óra 15 perc óra alatt két könnyű és egy rövidítésbe torkolló játszmában legyőzte az ötödik helyen kiemelt görög Sztefanosz Cicipaszt, ezzel bejutott az elődöntőbe, ahol Novak Djokovics ellen játszhat csúcsmeccset.

Tulajdonképpen nem történt meglepetés, hiszen az első kiemelt a papírformának megfelelően legyőzte az ötödiket. Azonban az, ahogyan az első két játszmában játszott a világelső, már sokkal inkább szót érdemel: Alcaraz az első játszmában csak egyetlen első szervájából nem csinált pontot, s az első két szettben 85 százalékban hozta a pontokat az első adogatásaiból.

Alcaraz az első játszmában Cicipasz minden második adogatójátékát elvette, miközben a sajátjainál az egész szett során összesen négy pontot engedett a görögnek, így alig több mint fél óra alatt 6:2-vel behúzta a szettet.

A második felvonás mindössze három perccel tartott tovább, a spanyol mindhárom bréklabdáját érvényesítette, s továbbra is űrteniszt játszott, amin talán még az élete legjobb formájában játszó Cicipasz sem talált volna fogást, nemhogy a mostani, aki saját adogatásainak több mint feléből nem tudott pontot csinálni, így 35 perc alatt 6:1-re bukta ezt a játékrészt is.

Sokáig a harmadik játszma aztán hozott némi változást, ugyanis Cicipasz játéka valamelyest feljavult annak ellenére, hogy az első adogatójátékát elvesztette. Ráadásul 5:2-nél két meccslabdát hárított, majd 5:3-nál visszabrékelt az ismét 80 százalék fölötti hatékonysággal adogató Alcaraz ellen, s végül rövidítés döntött, amelyben a spanyol hamar előnybe került, s 6–3-nál újabb három meccslabdához jutott. Az első kettő hárítása után a harmadikat – összességében a hatodikat – ki is használta, így pályafutása során első alkalommal került be a Roland Garroson az elődöntőbe.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (49 600 000 euró, salak), FÉRFI EGYES NEGYEDDÖNTŐ:
Alcaraz (spanyol, 1.)–Cicipasz (görög, 5.) 6:2, 6:1, 7:6 (7–5), Djokovics (szerb, 3.)–Hacsanov (orosz, 11.) 4:6, 7:6 (7–0), 6:2, 6:4

Női kézilabda-BL: a Ferencváros elbukta a címvédő Vipers elleni döntőt

  2023. június 6. kedd 

A Ferencváros 28-24-re kikapott a címvédő norvég Vipers Kristiansandtól a női kézilabda-Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének vasárnapi fináléjában.

Az FTC 1971 és 2002 után harmadik alkalommal szerepelt a legrangosabb európai kupasorozat döntőjében, de diadalmaskodnia még nem sikerült. A Vipers eközben a szovjet Szpartak Kijev, az osztrák Hypo Niederösterreich és a Győri Audi ETO KC után a negyedik csapat, amely sorozatban háromszor BL-t – korábbi nevén BEK – tudott nyerni.

Bronzérmes lett Győri Audi ETO női kézilabda-csapata a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, miután vasárnap 28-27-re legyőzte a dán Team Esbjerg együttesét. Az ötszörös győztes kisalföldi csapat 2021 után másodszor zárt a dobogó harmadik fokán a legrangosabb európai klubtornán. – MTI

Férfi vízilabda BL – Zalánkiék a döntőben

  2023. június 2. péntek 

Akárcsak egy évvel ezelőtt, most is Zalánki Gergő csapata, a címvédő Pro Recco lesz a házigazda Novi Beograd ellenfele a férfi vízilabda Bajnokok Ligája belgrádi nyolcas döntőjében.

A csütörtökön sorozatban nyolcadik elődöntőjében szereplő olasz sztárcsapat a félidőben még döntetlenre állt a nagy meglepetésre négy közé jutó görög Vuliagmeni ellen, ezt követően azonban – a harmadik negyedben öt gólt szerezve és egyet sem kapva – magabiztosan érvényesítette a papírformát, s 12-8-ra diadalmaskodott. A magyar válogatott balkezes klasszisa egy góllal járult hozzá csapata sikeréhez.
„Higgadtan és fegyelmezetten csináljuk a dolgunkat, az edzőnk mindig ugyanazt várja el tőlünk, van egy komoly alap, amit mindig be kell tartani” – tette hozzá Zalánki, akinek a fináléban nagy feladata lesz, hiszen védekezésben a világ egyik legjobb támadójával, Alvaro Granadosszal kerül majd szembe, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a társaira is számíthat. A Pro Recco szombaton zsinórban harmadszor nyerheti meg a legrangosabb európai kupát, erre korábban csak egyetlen csapat, a jugoszláv Mladost Zagreb volt képest még 1968 és 1970 között.

    Férfi Bajnokok Ligája, nyolcas döntő, Belgrád: elődöntő: Pro Recco (olasz) – NC Vuliagmeni (görög) 12-8 (2-3, 3-2, 5-0, 2-3), VK Novi Beograd (szerb) – Zodiac Barceloneta (spanyol) 12-10 (1-1, 2-4, 4-1, 1-2, 4-2) – ötméteresekkel,

az 5-8. helyért: FTC-Telekom Waterpolo – AN Brescia (olasz) 9-8 (3-1, 1-3, 2-2, 3-2) Olympiakosz (görög)-Jug Adriatic Dubrovnik (horvát) 14-5 (4-0, 3-1, 4-0, 3-4)

A nyolcas döntő további programja:

péntek: a 7. helyért: Jug Adriatic Dubrovnik-Brescia. az 5. helyért: FTC-Telekom Waterpolo – Olympiakosz szombat: bronzmérkőzés: Zodiac Barceloneta-Vuliagmeni, döntő: Novi Beograd-Pro Recco