^ Vissza Fel

Rögbi vb: a regnáló világbajnok Springboks kiütötte a román válogatottat

  2023. szeptember 19. kedd 

Csúfos vereséget szenvedett a román válogatott a Franciaországban rendezett rögbi-világbajnokság második fordulójában: a címvédő Dél-Afrikai Köztársaság nem kapcsolt vissza egy pillanatra se, így a torna legnagyobb különbségű eredménye (0-76) után 8-158-ra módosult a Tölgyek pontaránya.

Hihetetlen hangulat fogadta a csapatokat vasárnap délután Bordeaux-ban, ahol 40 ezer néző látogatott ki az aktuális rögbi világbajnok Dél-Afrikai Köztársaság Románia elleni mérkőzésére.

A trikolórok az első fordulóban a világranglista első helyén álló Írországtól 8-82-re kaptak ki, ami nagyjából előrevetítette, hogy mire lesznek képesek a Springboks ellen, de a találkozón történtek még a legrosszabb rémálmokat is felülmúlta.

Az afrikaiak teljes sorcserét hajtottak végre az első fordulóban pályára küldött csapathoz képest, de játékerejük így is fényévekre volt az ellenfelénél. Alig 3 percnek kellett eltelnie az első célig, majd a románok védelmi hibáit kihasználva a Springboks menetrendszerűen vitték be a labdát a célterületre. A 12. percben már 26-0-t mutatott az eredményjelző tábla és talán csak az eleredt eső mentette meg a románokat attól, hogy ez a sorminta folytatódjon. Szünetre 33-0-nál vonultak a csapatok.

A második félidőre elállt az eső, így a dél-afrikai válogatott onnan folytatta, ahol korábban abbahagyta. Cobus Reinach és Makazole Mapimpi 3-3 célt ért el, csapatuk összesen 11 alkalommal vitte át a labdát a gólvonalon.

A románoknak két pontszerzési lehetőségük volt, de büntetőrúgásaikat kihagyták, így az eredményjelző a mérkőzés végén is egy nagy 0-t mutatott az ország neve mellett, miközben az ellenfél 76 pontot ért el.

A 76-0-ás eredménnyel véget ért összecsapáson két negatív rekordot is felállított Románia az idei rögbi vb-n

  • ez volt a legnagyobb különbségű vereség
  • először történt meg, hogy az egyik csapat egyetlen pontot se ért el

A román válogatott legközelebb szeptember 30-án, 22:00 órakor lép pályára Skócia ellen, majd a csoport utolsó fordulójában Tongával csapnak össze.  (október 8., 18:45).

A reális cél a román válogatott számára a csoport utolsó helyének elkerülése. Ehhez viszont arra volna szükség, hogy a játékerőben legközelebb álló Tongát le tudják győzni. – maszol.ro

Sainz révén a Ferrari vetett véget a Red Bull győzelmi sorozatának

  2023. szeptember 18. hétfő 

Győzelemre váltotta pole pozícióját Carlos Sainz Jr. a Formula–1-es Szingapúri Nagydíjon. A roppant izgalmas hajrát hozó futam végén Lando Norris ért célba a második helyen, a dobogó legalsó fokára Lewis Hamilton állhatott fel, miután George Russell az utolsó körben törte össze Mercedesét.

Sainz győzelemre váltotta rajtelsőségét Szingapúrban, ami egyébként az első olyan diadal lett idén, amelyet nem a Red Bull versenyzői arattak. A dobogóra még Norris és Hamilton állhatott fel, pontszerző helyen végzett továbbá Leclerc, Verstappen, Gasly, Piastri, Pérez, Lawson és Magnussen. Folytatás egy hét múlva a Japán Nagydíjjal.

Hat vádpontban indított eljárást Románia ellen az UEFA

  2023. szeptember 15. péntek 

Ahogyan arra számítani lehetett, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága eljárást indított a Románia–Koszovó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen történt incidensek miatt. A Gsp.ro úgy tudja, hogy a kontinentális szervezet illetékesei hat vádpontot fogalmaztak meg.

Emlékezetes, hogy a találkozón az Uniți Sub Tricolor (Egyesüljetek a trikolór alatt) nevű hazai ultracsoport „Koszovó az Szerbia” mollínót feszített ki, és ezen üzenetet skandálták a lelátókon. A vendégcsapat emiatt levonult a pályáról, a játékvezető pedig ötven percre felfüggesztette a meccset.

A történtek kapcsán a Gsp.ro arról értesült csütörtökön, hogy az UEFA illetékesei hat vádpontban indítottak eljárást Románia ellen. A sértő, illetve uszító üzenet és skandálás mellett, rasszista viselkedés és tiltott pirotechnikai eszközök használata is szerepel a „vádlistán”, mint ahogyan amiatt is megbüntethetik a román futballszövetséget, hogy a meccsen az ultrák a lelátóról tárgyakat dobáltak a pályára és eltorlaszoltak bizonyos nyilvános területeket.

A meccset, mint ismeretes, 2-0-ra megnyerte végül a román válogatott, a koszovóiak viszont szeretnék, ha a történek miatt a meccset a zöldasztalnál 3-0-ra a javukra írnák. Erre azért kevés az esély, de várhatóan súlyos pénzbírságot és több meccsre vonatkozó zártkapus büntetést rónak majd ki a hazai futballszövetségre. Az ultrák különben nem mutattak megbánást viselkedésükért. – maszol.ro

Willi Orbán hetekre kidőlt térdsérülés miatt

  2023. szeptember 14. csütörtök 

Térdsérülés miatt hetekre kidőlt Willi Orbán, az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója. A harmincéves védő a nemzeti csapat csehek elleni, 1-1-es döntetlennel zárult vasárnapi felkészülési találkozóján egy órát töltött a pályán.

Amint a Bundesliga-klub honlapja rámutatott, a hétfőn Lipcsében elvégzett vizsgálatok alapján a jobb térdének sérülése olyan súlyos, hogy Orbán hetekig nem lesz bevethető.

A klub közösségi oldalán később megjelent, hogy a hátvédnek mintegy tíz hetet kell kihagynia. Mindez azt jelenti, hogy a szerbek elleni hazai és a litvánokkal szembeni idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőn (október 14-én és 17-én) nem szerepelhet, és valószínűleg Bulgáriában, majd hazai pályán Montenegró ellen (november 16-án és 19-én) sem léphet pályára.

Az RB Leipzig honlapja kiemelte: Orbán az együttes mind a négy idei tétmérkőzését végigjátszotta, tagja volt az augusztusi Szuperkupa-találkozón a Bayern Münchent legyőző csapatnak is. – MTI

A lehető legsúlyosabb büntetést kapta Simona Halep

  2023. szeptember 13. szerda 

Több mint egy évvel ideiglenes felfüggesztése után, a Nemzetközi Tenisz Integritási Ügynökség (ITIA) kedden közzétette döntését Simona Halep doppingügyében: a konstancai lányt 4 évre eltiltották minden tenisszel kapcsolatos tevékenységtől. A kétszeres Grand Slam-bajnoknő fellebbezhet a Nemzetközi Sportdönntő Bírósághoz (CAS).

Több mint egy év telt el azóta, hogy Simona Halep utoljára szerepelt WTA-tornán, a 31 éves konstancai lányt 2022. augusztus 29-én, a US Open első fordulójában elszenvedett veresége után tájékoztatták arról Roxadustat nevű tiltott szert találtak a vérmintájában. A teniszezőt felfüggesztették, és több mint egy éve vár az ítéletre. A londoni székhelyű Sport Resolutions törvényszék kedden a lehető legsúlyosabb büntetést szabta ki Simona Halepre, 4 évre felfüggesztették a tenisztől és minden tenisszel kapcsolatos tevékenységtől. – maszol.ro

Menesztették a német labdarúgó válogatott szövetségi kapitányát

  2023. szeptember 12. kedd 

A japánoktól a múlt héten, hazai pályán elszenvedett 1-4-es vereség pecsételte meg Hansi Flick sorsát.

A korábban a Bayern München kispadján triplázó szakember mellett a tavalyi vb-kudarc után is kitartott a szövetség, de ez azóta lejátszott mérkőzések nem túl meggyőző játéka felhangosította a kritikus hangokat, a japánoktól kapott 4–1-es verés pedig újabb szeget ütött Flick koporsójába. Flick a mérkőzés után még arról beszélt, hogy ő a megfelelő ember a nationalelf kispadjára, de a DFB már meghozta a döntést, s azonnali hatállyal menesztette, írja a Nemzeti Sport.

„A szövetség elnöksége úgy látja, hogy a válogatottnak új impulzusokra van szüksége a közelmúlt csalódást keltő eredményei után. Az országban optimizmussal kell várnunk a közelgő Európa-bajnokságot – mondta a döntésről Ben Neuendorf, a DFB elnöki tanácsának elnöke. – Ez volt az egyik legnehezebb döntés, amit ebben a szerepben meghoztam, mivel nagyon tisztelem Hansit és a segítőit is. A DFB-nél azonban a sportszakmai siker a legfontosabb, ezért kénytelenek voltunk a váltás mellett dönteni.”

A német Bild információi szerint a német szövetségnek előzetesen két jelöltje ismert a szövetségi kapitányi posztra: az egyik Julian Nagelsmann, a Bayern München idén tavasszal menesztett mestere, a másik pedig Louis van Gaal, aki a téli világbajnokságon irányította a holland válogatottat. A 72 esztendős edző – aki korábban szintén megfordult a bajorok kispadján – a Bild megkeresésére a következőt nyilatkozta: „Normális esetben nem veszek át egy klubot sem, de egy ígéretes válogatott meggyőzhet arról, hogy folytassam az edzősködést.”

Hansi Flick 2021 augusztusában vette át a német válogatottat az Európa-bajnokság után leköszönő Joachim Löwtől, s az első 10 mérkőzésén veretlen is maradt – ezt a szériát a magyar válogatott törte meg a Nemzetek Ligájában. A 2022-es világbajnokságon a csoportkörben búcsúzott: a Japán elleni zakó, majd a spanyolok elleni döntetlen után a német válogatott hiába győzte le Costa Ricát, ez sem volt elég az üdvösséghez.

US Open – Djokovic 24-szeres Grand Slam-bajnok

  2023. szeptember 11. hétfő 

Novak Djokovic nyerte meg a férfi egyest az amerikai nyílt teniszbajnokságon, mivel a vasárnapi döntőben három szettben legyőzte az orosz Danyiil Medvegyevet, s ezzel begyűjtötte 24. Grand Slam-trófeáját.

A szerbek 36 éves klasszisa annak a tudatában lépett pályára 10. US Open-fináléjában, hogy az eredménytől függetlenül hétfőtől újra világelső lesz, megelőzve Carlos Alcarazt. New Yorkban háromszor (2011, 2015, 2018) ünnepelhetett Djokovic, aki 100 mérkőzést vívott már az év utolsó Grand Slamén, és – 2015 és 2021 után – harmadszor szerepelt négy GS-döntőben egy szezonon belül. Ami a belgrádi klasszis további elképesztő statisztikáit illeti, ő lehetett a US Open legidősebb férfi bajnoka, emellett a koedukált GS-öröklistán beérhette 24. trófeájával a legendás Margaret Courtot.

A harmadikként rangsorolt Medvegyev harmadszor jutott a fináléba a US Openen, és 2021-ben megverte a döntőben Djokovicot, akinek akkor emiatt nem sikerült egy naptári évben megnyernie mind a négy nagy versenyt. Ami az egymás elleni mérleget illeti, 2017 óta 14-szer csaptak össze, a szerb kilencszer, az orosz pedig ötször bizonyult jobbnak. Legutóbb márciusban találkoztak Dubajban, akkor Medvegyev két sima szettben győzött.

A 15. ütközetben a 72. Grand Slamén és a 36. GS-döntőjében pályára lépő Djokovic 2:0-nál brékelt, majd fogadóként 5:2-nél elszalasztott két játszmalabdát, de aztán kiszerválta a szettet. A folytatásban is maradtak a hosszú alapvonalcsaták, melyeket a fülledt idő miatt – az Arthur Ashe Stadion tetejét becsukták a lehetséges eső okán – időnként mindketten próbáltak lerövidíteni.

A sokadik 30 ütés feletti labdamenet után a szerb kimerülten elterült a földön, majd 3:4-nél egy 12 perces gémben hozta az adogatását, 5:6-nál pedig szettlabdát hárított. A döbbenetes ütésváltásokat hozó rövidítést ismét a szerb bírta jobban, a második felvonás 1 óra 45 percig (!) tartott, ez volt az idei US Open leghosszabb szettje.

A harmadik játszma előtt a 27 éves moszkvai teniszező ápolást kért a vállára, majd 1:2-nél elvesztette a szerváját, de rögtön visszabrékelt. Csakhogy a meccs előrehaladtával egyre jobban fáradni látszott, és 2:3-nál ismét elbukta az adogatását. Djokovic innentől már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést, 3 óra 17 perc alatt diadalmaskodott, begyűjtötte pályafutása 96. tornagyőzelmét és – saját férfi rekordját tovább javítva – 24. GS-serlegét. Egyben utolérte az abszolút csúcstartó ausztrál Margaret Courtot, aki 1977-ben ugyancsak 24 GS-trófeával vonult vissza.

Eredmény: férfi egyes, döntő: Novak Djokovic (szerb, 2.)-Danyiil Medvegyev (orosz, 3.) 6:3, 7:6 (7-5), 6:3 – MTI

A magyarok belgrádi győzelmükkel nagyot léptek a részvétel felé

  2023. szeptember 8. péntek 

Bár egy rossz kirúgásból indulva a menteni igyekvő Szalai Attila öngóljával a szerbek szereztek vezetést tíz perc játék után, a magyarok a 34. és 36. perc között Varga Barnabás és Willi Orbán góljaival fordítottak. A magyaroknál Kata Mihály debütált a címeres mezben. A belgrádi sikerrel Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai három ponttal elhúztak a riválistól, a harmadik helyezett Montenegró előtt pedig már öt pont az előnyük féltávnál. Az ötösből az első kettő jut ki a jövő évi, németországi kontinensviadalra. A magyarok vasárnap 18 órától a cseheket fogadják barátságos mérkőzésen a Puskás Arénában, míg az Eb-selejtezőt október 14-én a szerbek ellen folytatják otthon.

    Eb-selejtező, G csoport, 5. forduló:
Szerbia-Magyarország 1-2 (1-2) gólszerzők: Szalai A. (10., öngól), illetve Varga B. (34.), Orbán (36.) – MTI

 A csoport állása:
1. MAGYARORSZÁG 4  3  1  –  7-1 10 pont
2. Szerbia      4  2  1  1  6-3  7
3. Montenegró   4  1  2  1  3-4  5
4. Litvánia     4  –  2  2  3-7  2
5. Bulgária     4  –  2  2  2-6  2