^ Vissza Fel

Ellopták a párizsi nyári olimpia biztonságvédelmi teveit egy vonatról

  2024. február 28. szerda 

Ellopták a párizsi állomáson várakozó vonat fülkéjéből azokat a biztonságvédelmi terveket, amelyeket a francia főváros rendőrsége dolgozott ki a nyári ötkarikás játékokra. Az adatokat adathordozóra mentették, amelyek egy laptoppal együtt a párizsi önkormányzat egyik mérnökének a táskájában voltak.

Az AFP hírügynökség beszámolója alapján a rendőrség megerősítette a BFM televízió értesüléseit, amely szerint a mérnök a biztonságvédelmi terveket is tartalmazó táskát az ülése feletti csomagtartóba rakta és csak akkor vette észre, hogy eltűnt, amikor vonatot akart váltani a járat késlekedése miatt.

A mérnök azt nyilatkozta, hogy szolgálati számítógépe és két USB-stick volt az ellopott táskában. Azok érzékeny adatokat tartalmaztak, köztük a városi rendőrség biztonságvédelmi terveit az olimpiára. A területi rendőrség nyomozást indított az ügyben, ugyanakkor a főváros polgármesteri hivatal nem kommentálta a történteket az AFP-nek.

A News.ro emlékeztett, hogy a július 26-án kezdődő játékok során naponta mintegy kétezer helyi rendőr, összesen pedig mintegy 35 ezer rendfenntartó biztosítja majd a nyári ötkarikás seregszemlét. A nyitóünnepség a Szajna folyón lesz.

„Kitörölték” Dani Alves nevét a Barcelona legendái közül

  2024. február 27. kedd 

A Barcelona már nem tartja számon legendás játékosai között Dani Alvest, akit nemi erőszakért négy év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítéltek Spanyolországban.

A 40 éves korábbi brazil válogatott labdarúgó 2008 és 2016 között 247 alkalommal lépett pályára a katalán együttes mezében, majd 2021 és 2022 között további 14 meccsen lépett pályára a Barcelona FC színeiben. Hat spanyol bajnoki címet, négy Király-kupát, négy spanyol Szuperkupát, továbbá három Bajnokok Ligája-trófeát, három európai Szuperligát és három klubvilágbajnokságot nyert a Barcelonával.

Ezzel együtt a spanyol csapat úgy tűnik, hogy a botrány nyomán most megpróbál elhatárolódni tőle, neve ugyanis már nem szerepel a klub legendás játékosainak a listáján. A Barcelona kedden jelentette be, hogy visszavonják tőle ezt a megtiszteltetést.

A pályafutása során elnyert 43 serlegével minden idők legeredményes futballistájaként számon tartott Dani Alvest tavaly januárban tartóztatták le egy fiatal nő megerőszakolásának a vádjával. Ügyében az alapfokú ítéletet idén februárban mondták ki. A szabadságvesztése mellett 150 ezer eurós kártérítést is fizetnie kell áldozatának, és mivel korábban személyes csődöt jelentett, korábbi válogatottbeli csapattársa, Neymar segítette ki pénzzel.

Neymart egyébként korábban ugyancsak meggyanúsították nemi erőszakkal, de a brazil hatóságok végül feljelentője ellen rendeltek el vizsgálatot rágalmazás miatt. Az ugyancsak brazil válogatott Robinhót viszont tavaly kilenc év szabadságvesztésre ítéltek egy 23 éves lány elleni csoportos nemi erőszakban való részvétele miatt, mint ahogyan például a Celta Vigo csatárának, Santi Minának is szexuális erőszak miatt kellett börtönbe vonulnia. Az egykori klasszis Dani Alvesnek szülővárosában, Juazeiróban még szobrot is emeltek, a helyiek viszont most azt kérik, hogy távolítsák el az emlékművét.

A hétel eldől Christian Horner sorsa a Red Bullnál

  2024. február 27. kedd 

A Sky Sports értesülései szerint lezárult a Red Bull Christian Horner ellen indított belső fegyelmi eljárása, és még a Bahreini Nagydíj első edzésnapja előtt, azaz kedden vagy szerdán hivatalossá válik a Formula–1-ben világbajnoki címvédő csapat igazgatójának sorsa.

Horner ellen hetekkel ezelőtt indult belső eljárás az egyik hölgy munkatársának panasza miatt, a csapatfőnök elleni vád helytelen viselkedés volt.

A belső eljárást a csapatot birtokló Red Bull vállalat kezdeményezte, február 9-én több mint nyolcórás tárgyalást tartottak, amely során Horner tagadta az ellene felhozott vádakat. A csapatfőnök ezt követően ott volt az 2024-es autó bemutatóján és a bahreini teszten is, de a csütörtöktől szombatig tartó idénynyitón a számára kedvezőtlen döntés esetén már talán nem is ő lesz a Red Bull igazgatója.

Bár a Red Bull egyelőre jól titkolja az ügy részleteit, bennfentesek információi szerint Horner bajban van. Állítólag Bernie Ecclestone és Stefano Domanicali, az F1 korábbi és jelenlegi vezetője is azt tanácsolta neki, hogy mondjon le magától, az F1 amerikai és a Red Bull osztrák tulajdonosai ugyanis rendkívül kényesek a zaklatási ügyekre, és mindkét márkának nagy presztízsveszteséget jelentene, ha Horner megúszná az ügyet dorgálással.

Ugyanakkor a Red Bullt 51%-ban birtokló thaiföldi tulajdonosi kör Horner pártján áll. A több mint 100 oldalas jegyzőkönyv már a Red Bull vezetőinek asztalán van, nekik kell döntést hozniuk.

Hosszabbítás után a Liverpoon nyerte a ligakupát

  2024. február 25. vasárnap 

Az angol Ligakupa idei döntőjébe a Chelsea és a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool jutott be. Rengeteg helyzetet, kiváló kapusteljesítményeket, hosszabbítást hozott a találkozó, de tizenegyesek már nem jöttek, mert jött Virgil van Dijk, aki megnyerte a meccset a Liverpoolnak. Ezzel a Liverpool tizedik alkalommal nyerte meg a Ligakupát.

ANGOL LIGAKUPA, DÖNTŐ
Chelsea–Liverpool 0–1 (0–0, 0–0, 0–0) – hosszabbítás után
London, Wembley Stadion. Vezette: Kavanagh
CHELSEA: Petrovics – Gusto, Disasi, Colwill, Chilwell (Chalobah, 113.) – Caicedo, E. Fernández – Palmer, Gallagher (Madueke, 97.), Sterling (Nkunku, 67.) – Jackson (Mudrik, 89.). Vezetőedző: Mauricio Pochettino
LIVERPOOL: Kelleher – Bradley (Clark, 72.), Konaté (Quansah, 105.), Van Dijk, Robertson (Cimikasz, 87.) – Mac Allister (McConnell, 87.), Endo, Gravenberch (Gomez, 28.) – Elliott, Gakpo (Danns, 87.), L. Díaz. Vezetőedző: Jürgen Klopp
Gólszerző: Van Dijk (118.)

Amit sejteni lehetett, egy órával az angol Ligakupa-döntő előtt hivatalossá vált: Szoboszlai Dominik nem épült fel sérüléséből, Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere a keretbe sem nevezte a Chelsea elleni összecsapásra. Társai azonban még tehettek azért, hogy megnyerje első angliai trófeáját – bár meglehetősen tartalékosan volt kénytelen pályára lépni a bajnoki listavezető a sok sérült miatt, a kapus Alisson Becker, valamint Mohamed Szalah, Diogo Jota és Darwin Núnez sem lehetett ott a kezdőcsapatban.

Jobban is játszott az első félidőben a Chelsea, amely csak szenved a bajnokságban (a 11. helyen áll), így a Ligakupa megnyerésével menthette volna csak meg valamelyest az idényét. A 20. percben óriási helyzetet hagytak ki a „kékek”, egy akcióból két gólt is szerezhettek volna, ám előbb Cole Palmer négy méterről ballal Caoimhin Kelleher kapusba lőtt, a kipattanó labdát pedig Nicolas Jackson vághatta volna be, de a lövésénél belevetődtek a labda útjába.

Az egyébként is sérülésektől sújtott Liverpoolt kisvártatva újabb csapás érte, Ryan Gravenberchet le kellett cserélni, Joseph Gomez váltotta. De hiába volt enyhe mezőnyfölényben a Chelsea, csupán lesgólra futotta az erejéből a korábbi liverpooli, Raheem Sterling révén. A legközelebb ráadásul a Liverpool járt a gólhoz az első negyvenöt percben, négy perccel a szünet előtt ugyanis Cody Gakpo a bal kapufára fejelte a labdát.

A második félidőt már a Liverpool kezdte jobban. Előbb az 58. percben Harvey Elliott akrobatikus lövésénél kellett vetődve védenie Djordje Petrovicsnak, majd két perccel később úgy tűnt, Virgil van Dijk tizenegy méteres fejessel vezetést szerez a „vörösöknek” – ám a VAR-vizsgálat után érvénytelenítették a gólt mezhúzás miatt. A 76. percben pedig a londoniak találhattak volna be, Cole Palmer középre adása után Conor Gallagher perdítette gyönyörű mozdulattal a labdát – a jobb kapufára.

Mindkét csapatnak akadtak még helyzetei, de gól nem született, következhetett a kétszer tizenöt perces hosszabbítás, amelyben szintén veszélyben forgott mindkét kapu, lüktető volt a játék. A hosszabbítás 25. percében Harvey Elliott a bal kapufára fejelt, utána pedig három játékos gyömöszölte egymást a gólvonalon – de még így sem lett gól. És amikor már mindenki a tizenegyesekre készülődött lélekben, Virgil van Dijk eldöntötte a kupadöntőt: Konsztantinosz Cimikasz ívelt be szögletet balról, a holland védő pedig hat méterről a hosszú, jobb alsó sarokba fejelt.

Szoboszlai Dominik így újabb trófeával gazdagította gyűjteményét: négy osztrák bajnoki címe, három Osztrák Kupa-győzelme és két Német Kupa-diadala mellett immár angol Ligakupa-győztesnek is vallhatja magát, még ha a döntőben nem is léphetett pályára. 0–1 – nso.hu

Konferencia-liga – Stankovic: megérdemelten jutott tovább az Olimpiakosz

  2024. február 23. péntek 

Dejan Stankovic vezetőedző elismerte, hogy az Olimpiakosz jobban játszott a Ferencvárosnál, ezért két 1-0-s sikerével megérdemelten jutott tovább a labdarúgó Konferencia-ligában a 16 közé jutásért rendezett párharcból.

    „Amikor elveszítünk egy meccset, gyakran azt hisszük, hogy valami nem működött, de nem számolunk az ellenféllel, amely ma jobb volt nálunk, ezért gratulálnunk kell. Nem tudtunk mit kezdeni az agresszív letámadásával” – mondta az 1-0-s vereséget követően a szerb szakember. „Az európai út számunkra véget ért, ebből tanulnunk kell. Innentől a fő cél a bajnokság. Ma csöndben maradunk, szomorkodunk, elemzünk. Még 13 meccs áll előttünk, amit arra kell felhasználnunk, hogy a következő szezonban még jobbak legyünk”.
    Stankovic újságírói kérdésre kifejtette, hogy a januárban igazolt Kenan Kodrót, akit az örökrangadóhoz hasonlóan ezúttal is már a szünetben lecserélt, fontos és tehetséges játékosnak tartja, ezért a bosnyák csatár biztos a csapat segítségére lesz.
    „Az Olimpiakosz játszott jobban, méghozzá határozottan jobban. Nem tudtunk mit kezdeni az agresszivitásukkal. Nálunk nagy akarattal futballoztak a játékosok, de ilyenkor gyakran banális hibák is becsúsznak” – válaszolt az MTI kérdésére Stankovic, hogy a Ferencváros teljesítménye esett vissza, vagy a riválisé javult fel az első felvonáshoz képest. „Köszönöm a szurkolóknak, hogy végig mellettünk álltak. Sajnálom, hogy nem sikerült lángra lobbantani azt a kis tüzet, amit ők csiholtak”.
    A játékosként Bajnokok Ligája-győztes tréner arról is beszélt, hogy kudarcok alkalmával magába zárkózik, szomorkodik, de másnap kétszer olyan erővel veti magát munkába. Ahogy fogalmazott, rá biztos nem lesz hatással a kiesés, sőt, akár éppen ez adhat erőt a hétvégi derbihez. Kijelentette, csapata készen fog állni az Újpest elleni rangadóra.
    „Ami ebben a helyzetben a különbséget jelentette, az az önbizalom, talán sikerült a játékosokba eleget csepegtetnem, mert nagy akarattal futballoztak” – mondta az Olimpiakosz múlt héten kinevezett spanyol mestere, José Luis Mendilibar, aki viszont óva intette a pireuszi szurkolókat a túlzott elbizakodottságtól. „Még csak három meccs van mögöttünk, és mindenki meg van őrülve, de azt javaslom, egyelőre mindenki csak nyugodtan őrüljön meg”.
    A tavaly a Sevillával éppen Budapesten Európa-liga-győztes Mendilibar arról is szót ejtett, hogy a Ferencváros kétcsatáros játéka nem zavarta meg, mert ő kifejezetten önfejű edző, aki mindig a saját stílusában küldi pályára a csapatát attól függetlenül, hogy az ellenfél négy vagy öt védővel, egy vagy két csatárral játszik.
    A magyar bajnok sorozatban másodszor élte meg a kupatavaszt a nemzetközi porondon, egy éve az Európa-liga nyolcaddöntőjében is kettős vereséggel, szerzett gól nélkül esett ki a német Bayer Leverkusen ellen.
    A Kl nyolcaddöntőjének sorsolását pénteken 13 órától rendezik Nyonban. – MTI

A dubaji tenisztorna negyeddöntőjébe játszotta magát Sorana Cîrstea

  2024. február 21. szerda 

Három szettben (3:6, 6:3, 7:5) legyőzte szerdán a horvát Donna Vekićet, és bejutott a 3.211.715 dolláros összdíjazású dubai tenisztorna negyeddöntőjébe Sorana Cîrstea.

A WTA-világranglistán 22-ik román játékos a 75 percig tartó mérkőzésen egy olyan ellenfelen kerekedett felül, aki korábban búcsúztatta a tornától Arina Szabalenkát, az idei Australian Open bajnokát, írja az Agerpres. 

A 6:3-ra megnyert első szettet a világranglistán 31-ik Vekić dominálta, de Cîrstea a második játszmában erőre kapott, és szintén 6:3-ra nyert. A döntő szettben a román játékos remekül kezdett, 3:0-ra is vezetett, de ellenfele egyenlíteni tudott. Vekić 5:4-es állásnál a győzelemért szervált, de Cîrstea elnyerte a horvát teniszező adogatójátékát, és sorozatban két gémet hozva 7:5-re állította be a végeredményt.

A továbbjutásért a román játékos 72.965 dolláros csekket és 215 WTA-pontot kapott. Ellenfele a negyeddöntőben a cseh Markéta Vondroušová lesz, aki szerdán búcsúztatta a tornától az orosz Ludmilla Szamszonovát.

Arnautovic segítette ki az Intert az Atlético; véleményes büntető a PSV-t a Dortmund ellen

  2024. február 21. szerda 

Az Inter Milan erős második félidei teljesítménnyel 1–0-ra nyert az Atlético Madrid ellen, a Borussia Dortmund –egygólos fórját egy véleményes büntetővel elherdálva – döntetlent játszott a PSV Eindhoven otthonában a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Inter Milan (olasz)–Atlético Madrid (spanyol) 1–0 (Aranautovic 79.)
PSV Eindhoven (holland)–Borussia Dortmund (német) 1–1 (L. de Jong 56. – tizenegyesből, ill. Malen 24.)

Végleges a magyar válogatott felkészülési mérkőzéseinek a menetrendje

  2024. február 20. kedd 

Törökország, Koszovó, Írország és Izrael lesz Magyarország felnőtt férfi labdarúgó-válogatottjának a gyakorlópartnerei a nyári Európa-bajnokság előtt – jelentette be hétfőn Magyarország Labdarúgó-szövetsége (MLSZ) a felkészülési mérkőzések végleges menetrendjét.

A hivatalos honlapon kiadott tájékoztatás alapján Törökországgal március 22-én a budapesti Puskás Arénában találkozik Marco Rossi szövetségi kapitány együttese, majd négy nappal később szintén hazai pályán játszanak barátságos meccseket a koszovóiakkal. Írországgal majd csak nyáron, a németországi Eb-előtt, június 4-én találkoznak Dublinban, hogy utána június 8-án hazai környezetben, a tervek szerint Debrecenben tartsák az Eb-főpróbát az izraeliek ellen.

„Az ellenfelek kiválasztásánál azt is figyelembe kellett vennünk, hogy egyáltalán mely csapatok elérhetők egy-egy felkészülési mérkőzésre, és közülük ki az, aki akar is játszani velünk” – magyarázta Marco Rossi szövetségi kapitány. Az mlsz.hu által idézett szakember kiemelte, hogy egyértelműen Törökország a legerősebb ellenfél, egészéges és jó csapata van, topbajnokságokban játszó játékosokkal. „Játékerejüket tekintve nagyjából ugyanolyan erősek, mint Eb-csoportellenfeleink közül Svájc vagy Skócia. Koszovó és Írország ugyan némileg gyengébbnek mondható, de velük kapcsolatban részünkről nem a taktikai szempontokon, a játékrendszeren volt a hangsúly, hanem azon, hogy fizikális focit játszanak, amivel a már említett két Eb-ellenfelünk esetében a kontinenstornán is találkozni fogunk, így ez a két mérkőzés is ideálisan járul majd hozzá a felkészülésünkhöz” – mondta Rossi.

A szövetség hivatalos honlapján kiadott közlemény alapján Rossi nem tervez jelentős változást a válogatott keretében, ugyanakkor szeretné, ha Dárdai Márton márciusban a csapat tagja lenne. „Tavaly és tavalyelőtt is azért értünk el jó eredményeket, mert csak minimális változások voltak a keretben. Ha minden alkalommal 5-6 változás lenne, akkor a pályán nem tudnánk egységes csapat lenni” – szögezte le.

Az MLSZ tájékoztatása alapján a barátságos mérkőzések kezdési időpontjairól még zajlanak a tárgyalások. Magyarország a június 14-én kezdődő Eb-n Skóciával, Svájccal és a házigazda németekkel találkozik a csoportkörben.