^ Vissza Fel

Super Bowl-győztes irányítót szerződtet az NFL rekordbajnoka

  2024. március 12. kedd 

Napokon belül hivatalosan is kezdetét veszi a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2024–2025-ös idénye, és bár a meccsekre őszig várni kell, a holt szezon rendre óriási szerződéseket és cseréket hoz.

Ezúttal a Seattle Seahawksszal a 2013-as idényben Super Bowlt nyerő Russell Wilson pezsdítette fel a nem is annyira állóvizet, a Denver Broncosnál felsülő irányító ugyanis bejelentette, hogy a hatszoros győztes Pittsburgh Steelershöz ír alá március 13-án, az együttes Ben Roethlisberger visszavonulása óta keresi karmesterét.

A Steelershöz hasonlóan hatszoros Super Bowl-győztes, ezzel társrekorder New England Patriots pedig Tom Brady távozása óta, és bár kezdetben úgy festett, Mac Jones lehet a jövő hosszú távon, ez a projekt most véget ért, miután egy hatodik körös választási jogért cserébe a Jacksonville Jaguarshoz cserélik őt a Hazafiak. Az együttes a drafton a harmadik választási joggal bír, így minden bizonnyal új irányító érkezik a csapathoz.

Brady egy másik utódja Baker Mayfield lett, ő váltotta ugyanis a Tampa Baynél a Buccaneersszel is bajnok klasszist. A Clevelendből Carolinába, majd Los Angelesbe kerülő korábbi 1/1-esnek a floridai együttes nyújtott mentőövet egy éve, ő pedig élt is ezzel, 4044 yarddal, 28 TD-vel csoportgyőzelemre vezette a Kalózokat, sőt a playoffban még a Philadelphia Eaglest is sikerült két vállra fektetniük. Mayfield teljesítményével meggyőzte a vezetést, amely 3 évre, 115 millió dollárért hosszabbított vele.

De ha már Eagles, a liga egyik legjobb belső támadófalembere, Jason Kelce után az NFL egyik legjobb belső védőfalembere, Fletcher Cox is a visszavonulás mellett döntött.

Kettőből kettő, Verstappen nyerte a kevés izgalmat hozó Szaúd-arábiai Nagydíjat

  2024. március 11. hétfő 

A pole pozícióból rajtoló Max Verstappen nyerte a szinte nulla izgalmat hozó Formula–1-es Szaúd-arábiai Nagydíjat. A második Sergio Pérez lett a másik Red Bull-lal, a dobogó legalsó fokára pedig a Ferrarit vezető Charles Leclerc állhatott fel.

Élete első versenyén pontokat szerzett a 18 éves Oliver Bearman, aki Carlos Sainz Jr. helyére ugrott be a maranellói istállónál. Verstappen magabiztosan nyerte a szezon első két versenyét, ami nem vetít előre túlzottan jó dolgokat a következő futamokra. A vb két hét múlva az Ausztrál Nagydíjjal folytatódik Melbourne-ben.

Miamiban lép először pályára Simona Halep

  2024. március 7. csütörtök 

Már két hét múlva versenyezni fog Simona Halep, a kétszeres Grand Slam-győztes román teniszklasszis a Miamiban rendezendő WTA 1000-es tornán való részvételét csütörtök este jelentette be az Instagram-oldalán.

A korábbi női világelső, mint ismeretes, eltiltása alatt elveszítette pontjait a világranglistán, de az amerikai torna szervezőitől szabadkártyát kapott a márciusi viadalra. „Köszönöm ezt a lehetőséget, alig várom, hogy ismét pályára lépjek és versenyezzek” – fogalmazott Halep.

A 32 éves konstancai klasszis utoljára 2022 augusztus 29-én az US Open első körében játszott hivatalos mérkőzést. Azt követően bukott meg a doppingteszten, minek után előbb felfüggesztették a játékjogát, majd tavaly ősszel eltiltották a versenyzéstől. Ez utóbbi szankciót módosította a héten a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), amelynek döntése nyomán Halep újra versenyezhez.

A floridai tornán utoljára 2021-ben vett részt, előtte viszont kétszer is az elődöntőbe jutott. Halepnek, pontokat kell gyűjtenie, hogy esélye legyen meghívással részt venni az idei párizsi olimpián. A Miami Opent március 17. és 31. között rendezik.

A City félgőzzel is hengerelt, a Real megizzadt hazai pályán

  2024. március 7. csütörtök 

A Manchester City a visszavágón is 3–1-re nyert az FC Köbenhavn ellen, így 6–2-es összesítéssel bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

A Real Madrid az idegenbeli győzelem után 1–1-et játszott odahaza az RB Leipzig együttesével, így továbbjutott a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből. Gulácsi Péter hiba nélkül védett, Willi Orbán pedig a mérkőzés hőse volt, és egy kis szerencsével a győztes gólt is megszerezhette volna.

BAJNOKOK LIGÁJA NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Manchester City (angol)–FC Köbenhavn (dán) 3–1 (3–1)
Manchester, Etihad Stadium, 51 531 néző. Vezette: Espen Eskas (norvég)
Manchester City: Ederson – R. Lewis, Akanji, Rúben Dias (Stones, 68.), Gvardiol – Rodri (S. Gómez, a szünetben), Kovacic – Matheus Nunes (M. Hamilton, 74.), J. Álvarez, Bobb – Haaland (J. Wright, 88.). Menedzser: Pep Guardiola 
FC Köbenhavn: Grabara – Ankersen, Jelert (Meling, 78.), Vavro, McKenna, Diks – Froholdt (Mattsson, 58.), Óskarsson (Cornelius, 68.), Clem (O. Höjlund, 68.) – Asuri (Bardghji, 58.), Elyounoussi. Menedzser: Jacob Neestrup
Gólszerző: Akanji (5.), J. Álvarez (9.), Haaland (45+3.), ill. Elyounoussi (29.) 

Továbbjutott: a Manchester City két győzelemmel, 6–2-es összesítéssel 

Real Madrid (spanyol)–RB Leipzig (német) 1–1 (0–0)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 76 126 néző. Vezette: Davide Massa (olasz)
Real: Lunyin – Carvajal, Nacho, Rüdiger, F. Mendy – Tchouaméni, Kroos (Modric, 78.), Camavinga (Rodrygo, a szünetben), Valverde – Vinícius Júnior, Bellingham (Joselu, 85.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Lipcse: Gulácsi – Henrichs, W. Orbán, Lukeba, Raum – X. Schlager (Elmasz, 85.), A. Haidara (Kampl, 90.), Olmo, Xavi Simons – Openda (Poulsen, 77.), Sesko (Baumgartner, 85.). Vezetőedző: Marco Rose
Gólszerző: Vinícius Júnior (65.), ill. W. Orbán (68.)

Továbbjutott: a Real Madrid, 2–1-es összesítéssel – nso.hu

Simán lépettt tovább a Bayern és a PSG

  2024. március 6. szerda 

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Bayern München egygólos hátrányt igyekezett ledolgozni hazai pályán az olasz Lazio ellen. Egészen az első félidő végéig bírták az olaszok, akkor viszont a hazaiak kétszer is betaláltak, ezzel lényegében eldöntötték a továbbjutás kérdését. A második félidőben az FCB még egyet hozzátett a gólokhoz Kane révén, és a 3–0-s győzelemmel magabiztosan jutott be a legjobb nyolc közé. A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a PSG 2–1-re megverte idegenben a Real Sociedadot, így kettős győzelemmel jutott be a következő körbe.

BAJNOKOK LIGÁJA 
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Bayern München (német)–Lazio (olasz) 3–0  (1–0)
München, Allianz Aréna, 75 000 néző. Vezette: Vincic (szlovén)
BAYERN: Neuer – Kimmich, Dier, De Ligt, Guerreiro (A. Davies, 78.) – Pavlovic, Goretzka, L. Sané (Laimer, 89.), Th. Müller (Tel, 78.), Musiala (Gnabry, 90+1.) – Kane. Vezetőedző: Thomas Tuchel
LAZIO: Provedel – Marusics, Gila, Romagnoli, Pellegrini – Guendouzi, Vecino (Cataldi, 61.), Luis Alberto (Kamada, 80.) – Felipe Anderson (Pedro, 75.), Immobile (Taty, 61.), Zaccagni (Isaksen, 61.). Vezetőedző: Maurizio Sarri
Gólszerző: Kane (38., 66.), Th. Müller (45+2.)
Továbbjutott: a Bayern München, 3–1-es összesítéssel

BAJNOKOK LIGÁJA 
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Real Sociedad (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia) 1–2 (0–1)
San Sebastián, Reale Aréna, 39 336 néző. Vezette: Oliver (angol)
Real Sociedad:  Remiro – H. Traoré, Zubeldia (Jon Pacheco, 77.), Le Normand, Galán – Zubimendi (Olasagasti, 83.), Brais Méndez (Turrientes, 61.), Merino, Becker (Barrenetxea, 61.) – Kubo Takefusza, Oyarzabal (André Silva, 77.). Vezetőedző: Imanol Alguacil
PSG:  G. Donnarumma – Hakimi (Soler, 83.), Beraldo, Lucas Hernandez, Nuno Mendes (Mukiele, 62.) – Vitinha, Zaire-Emery, Fabián (Ugarte, 77.) – O. Dembélé (Kolo Muani, 82.), K. Mbappé, Barcola (Li Kang In, a szünetben). Vezetőedző: Luis Enrique
Gólszerző: Merino (89.), ill. K. Mbappé (15., 56.)
Továbbjutott: a PSG, kettős győzelemmel, 4–1-es összesítéssel – nso.hu

Gyorsan változó és kiszámíthatatlan BL-főtáblát ígér az új rendszer az UEFA szerint

  2024. március 5. kedd 

Az új formátumban minden meccs, minden gól és minden pont számítani fog; az új rendszer biztosítani fog egy gyorsan változó és kiszámíthatatlan táblázatot; több lesz az azonos szintű csapatok közötti mérkőzés, a szurkolók pedig már az első játéknaptól kezdődően élvezhetik az elsőosztályú összecsapásokat – állítja az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) abban a hétfőn közzétett videóban, amely a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és a Konferencia Liga új kiírását igyekszik elmagyarázni. „2024–2025 egy izgalmas új kezdet az európai klubtornák történetében” – hangsúlyozzák, azt pedig tény, hogy kontinentális viadalok radikális változáson esnek át a következő idénytől.

Az már két éve hivatalossá vált, hogy a Bajnokok Ligája mezőnye 32-ről 36 csapatra bővül, a klasszikus csoportkört pedig felváltja egy bajnoki rendszer a főtáblán, a kieséses szakasz előtt. Ebben az alapszakaszban a teljes mezőnyt ugyanabban az összesítettben rangsorolják, de mindegyik gárda csak nyolc meccset játszik majd – négyet hazai pályán, négyet idegenben –, nyolc különböző ellenfél ellen. Ezt sorsolás alapján határozzák meg. A sorsolás előtt a részvevőket négy kalapban emelik ki, és mindegyik csapat kap két-két ellenfelet mindegyik értékcsoportból. „Ez lehetőséget ad a csapatoknak arra, hogy több típusú együttessel megmérkőzzenek, a szurkolóknak pedig esélye lesz arra, hogy gyakrabban lássanak azonos szintű alakulatokat összecsapni a BL kezdeti szakaszában” – magyarázta közleményében az UEFA.

Hogy jobban megértsük az új rendszert, kicsit olyan lesz, mint a Román Kupa kiírásában a csoportkör, ahol bár nem vegyítették össze a teljes mezőnyt, de a csoportokban ott sem játszik mindenki mindenkivel.

De visszatérve a BL új idényére: az alapszakasz végén az összetett első nyolc helyezettje automatikusan a legjobb tizenhat közé jut, a 9-24. helyezettek pedig oda-visszavágós osztályozón válthatnak jegyet a nyolcaddöntőbe. A 25–36. helyezettek számára véget ér a nemzetközi idény, nem lesz esélyük az Európa Ligában folytatni. A kieséses szakaszban a már megszokott menetrend szerint, sorsolást követően, oda-visszavágó alapon küzdenek tovább. A meccsek is hétköznaponként – kedden és szerdán lesznek – lesznek ahogyan eddig, míg a BL finálét egy szombati napon rendezik majd.

A BL-ben és az EL-ben amúgy az alapszakasz szeptember és január között, a Konferencia Ligában viszont szeptember és december között lesznek, mivel ez utóbbi sorozatban csak hat fordulót rendeznek. Az UEFA arra is rámutatott, hogy minden egyes klubtorna kap majd egy exkluzív hetet, amikor a másik két klubtornán nem rendeznek majd meccseket. Mindegyik liga utolsó játéknapján azonos időben rendezik majd az összes meccset. Az már korábban ismert volt, hogy az EL és a KL kiírása megegyezik majd a BL-lebonyolításával.

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke szerint egyértelműen megmutatták, hogy elkötelezettek a sport alapvető értékeinek megőrzésére, szerinte a kizárólag sportérdemen alapuló kvalifikáció révén megóvják a „nyílt viadal elvét”. „Nagyon örülök, hogy egyhangú volt a döntés. Ez is bizonyítja, hogy az európai labdarúgás egységesebb, mint korábban bármikor volt” – idézte a sportvezetőt a hivatalos honlap.

A címvédő Max Verstappen rajt-cél-győzelmével indult a Forma–1-es idény

  2024. március 3. vasárnap 

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a Forma–1-es autós gyorsasági-világbajnokság idénynyitó Bahreini Nagydíján szombaton Szahírban.

Az MTI beszámolója alapján a 26 éves holland pilótának ez volt pályafutása 55. futamgyőzelme, Bahreinben tavaly után másodszor diadalmaskodott és sorozatban 42. pontszerző helyezését könyvelhette el.

Verstappen mögött csapattársa, a mexikói Sergio Pérez zárta másodikként a szezonnyitó versenyt, míg a dobogó alsó fokára Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője állhatott fel. A világbajnokság egy hét múlva, a Szaúdi Nagydíjjal folytatódik Dzsiddában.

Vége Pogba karrierjének? – négy évre tiltották el a világbajnok franciát

  2024. február 29. csütörtök 

Doppingvétség miatt négy évre tiltotta el az illetékes olasz sportbíróság Paul Pogbát. A csütörtökön bejelentett ítélet ellen a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon fellebbezhet.

A most 30 esztendős, korábbi világbajnok francia labdarúgó 2022-ben tért vissza a Juventushoz, de az elmúlt idényben sérülés miatt keveset játszott. Aztán tavaly szeptemberben függesztették fel ideiglenesen a játégjogát, miután egy augusztusi bajnoki meccset követően adott mintájában szintetikus tesztoszteron nyomait mutatták ki.

A 81-szeres válogatott középpályás állította, hogy nem állt szándékában doppingolni, viszont azt elismerte, hogy olyan táplálékkiegészítőt fogyasztott, amelynek mellékelt tájékoztatója utalt a készítmény teljesítményfokozó jellegére – emlékeztett az MTI.