^ Vissza Fel

A Bayern kiejtette az Arsenalt, a Real Madrid jutott utolsóként az elődöntőbe

  2024. április 18. csütörtök 

A Bayern München négy közé jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában, miután az idegenbeli döntetlent követően hazai pályán 1-0-ra verte az Arsenalt a negyeddöntő szerdai visszavágóján.

A meccs elején még vendégként is az Arsenal bizonyult veszélyesebbnek, de a szünetig nem tudta feltörni a bajorok védelmét. A Bayern, melynek Lőw Zsolt a másodedzője, remekül kezdte a második félidőt, Leon Goretzka a keresztlécre fejelt. Bár az Ágyúsok fokozatosan visszavették a játék irányítását, egy gyors ellenakció végén mégis a Bayern szerzett vezetést Joshua Kimmich hatméteres fejesével. A bajorok a hátralévő időben szervezett védekezéssel őrizték meg minimális előnyüket a lefújásig úgy, hogy az Arsenalnak igazán nagy ziccere nem volt az egyenlítéshez. A német sztárcsapat sorozatban három negyeddöntős BL-kudarc után jutott elődöntőbe, ahol ezt megelőzően 2018-ban járt legutóbb.

Utolsóként a Real Madrid jutott négy közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában, miután 1-1-es döntetlent követően 11-esekkel felülmúlta a címvédő Manchester Cityt a negyeddöntő szerdai visszavágóján.

A manchesteriek hamar hátrányba kerültek a Real Madriddal szemben, Rodrygo találata után hiába futballoztak fölényben, elpuskázták a helyzeteiket. A hazaiak Erling Haaland fejesénél jártak a legközelebb az egyenlítéshez, de a labda a keresztlécre pattant. Térfélcserét követően sem változott a játék képe: támadtak az angolok, teljesen beszorították az ellenfelüket, de nem találták a spanyolok szervezett védekezésének az ellenszerét, így helyzetek nélkül teltek a percek. A nagy nyomást végül nem bírta ki a királyi gárda, ugyanis Kevin De Bruyne negyedórával a vége előtt egyenlített közelről. A hátralévő időben is csak a szigetországiaknak volt lehetőségük a meccs és egyben a párharc eldöntésére, azonban nem sikerült újra bevenniük az ukrán Andrij Lunyin kapuját.

A ráadásban már kevesebb kockázatot vállalt a Manchester City, s bár így is jóval többet birtokolta a labdát, már nem volt annyira nyomasztó a fölénye, sőt, elvétve kiszabadult a szorításból a Real. Mivel a hosszabbítás sem döntött, így az idegek harca következett, amelyben elsőként a Real rangidőse, Luka Modric hibázott. Ezt követően viszont Lunyin kivédte Bernardo Silva és Mateo Kovacic próbálkozását is. Az utolsó körben a manchesteri kapus, Ederson nem hibázott, de nem tudta hárítani Antonio Rüdiger lövését, így a Real örülhetett a továbbjutásnak. A két együttes az előző két kiírásban is összetalálkozott egymással a kieséses szakaszban: két éve a Real, tavaly a Manchester City jutott tovább, majd mindkettő a végső diadalig menetelt.

A királyi gárda a Bayern Münchennel csap össze a legrangosabb európai kupasorozat elődöntőjében. A másik ágon a Paris Saint-Germain és a Borussia Dortmund küzd meg fináléért.

    Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:
Manchester City (angol)-Real Madrid (spanyol) 1-1 (0-1, 1-1, 1-1) – 11-esekkel: 3-4
—————————————————————–
gól: De Bruyne (76.), illetve Rodrygo (12.)
    Továbbjutott: a Real Madrid 4-4-es összesítés után 11-esekkel.

    Korábban:
Bayern München (német)-Arsenal (angol) 1-0 (0-0)
————————————————
gól: Kimmich (63.)
    Továbbjutott: a Bayern München 3-2-es összesítéssel.

    Kedden játszották:
FC Barcelona (spanyol) – Paris Saint-Germain (francia) 1-4 (1-1)
—————————————————————-
gól: Raphinha (12.), illetve Dembélé (40.), Vitinha (54.), Mbappé (61., 89., előbbit 11-esből)
piros lap: Araujo (29., FC Barcelona)
    Továbbjutott: a Paris Saint-Germain 6-4-es összesítéssel.

Borussia Dortmund (német)-Atlético Madrid (spanyol) 4-2 (2-0)
————————————————————-
gól: Brandt (34.), Maatsen (39.), Füllkrug (71.), Sabitzer (74.), illetve Hummels (49., öngól), Correa (64.)
    Továbbjutott: a Borussia Dortmund 5-4-es összesítéssel. – MTI

A Király is a fedélzeten, a világ legnagyobb sztárjaival támadnak az amerikaiak

  2024. április 16. kedd 

Napokon belül hivatalossá válhat az, amiről már hónapok óta beszélnek a tengerentúlon: a Team USA, tehát az Egyesült Államok kosárlabda-válogatottja története talán legerősebb összeállításában készül Párizsba, a nyári ötkarikás játékokra. Minden bizonnyal a keret tagja lesz a „Király” LeBron James, aki pályafutása utolsó olimpiáján léphet pályára.

Még a 2008-as pekingi olimpián aranyérmes Team USA kereténél is erősebb összeállításban szállhat harcba a végső győzelemért az Egyesült Államok kosárlabda-válogatottja Párizsban, pedig 16 évvel ezelőtt a csapat tagja volt többek között Kobe Bryant, Carmelo Anthony vagy a torna pontkirálya, Dwayne Wade is. 

A világ legerősebb bajnoksága, az NBA egyik legjobban értesült bennfentese, Adrian Wojnarowski arról számolt be, hogy összeállt a Team USA kerete a nyáron esedékes párizsi olimpiára. A csapat tagja a pályafutása utolsó ötkarikás játékára készülő LeBron James, valamint az a Stephen Curry is, aki sportága korszakos tehetsége, olimpián viszont még nem szerepelt. Wojnarowski összesen 11 játékost nevezett meg, akik egészen biztosan pályára lépnek a francia fővárosban. 

  • LeBron James (Los Angeles Lakers), Stephen Curry (Golden State Warriors), Kevin Durant (Phoneix Suns), Jayson Tatum (Boston Celtics), Joel Embiid (Philadelphia 76ers), Devin Booker (Phoenix Suns), Tyrese Haliburton (Indiana Pacers), Anthony Edwards (Minnesota Timberwolves), Jrue Holiday (Boston Celtics), Bam Adebayo (Miami Heat), Anthony Davis (Los Angeles Lakers) 

A keretben Joel Embiid az egyetlen klasszikus center, de Bam Adebayo, valamint Anthony Davis is rendelkezésre állhat ötös poszton. Kevin Durant negyedik olimpiai aranyérmét nyerheti a Team USA tagjaként, amellyel egyedüli rekordtartó lehet Carmelo Anthonyt megelőzve. Érdekesség, hogy a 2023-as világbajnokságon mindössze negyedik helyezett amerikai csapatból két játékos, Tyrese Haliburton és Anthony Edwards lehet ott Párizsban. 

Az olimpiára 12 játékost lehet nevezni, az utolsó kiadó helyre pedig a bennfentesek értesülései szerint a Los Angeles Clippers sztárja, Kawhi Leonard lehet a legesélyesebb, de csapattársa, Paul George is reálisan pályázik a „párizsi kvótára”. Mint ismert, Steve Kerr, az amerikai válogatott szövetségi kapitány utolsó világeseményére készül a Team USA élén, mivel az olimpiai után átadja a stafétabotot a kispadon. 

Kedden lobban fel Görögországban az idei nyári olimpia lángja

  2024. április 16. kedd 

A hagyományokhoz hűen hónapokkal az ötkarikás játékok rajtja előtt, a görögországi Olümpiában, Héra istennő templománál gyújtják meg az olimpia lángját, hogy onnan fáklyás váltófutással eljusson a nyári csúcsesemény helyszínére. Ez most kedden történik meg, amikor a görög színésznő, Mary Mina papnőként, korhű öltözékben a napfény segítségével megnyújtja majd a fáklyát a staféta első futójának, Stefanos Douskos, olimpiai bajnok evezősnek.

A hellén olimpiai bizottság közleményében kiemelte, hogy több száz vendéget várnak a ceremóniára, amely 11.30 órakor kezdődik. A láng tizenegy napon át, április 26-ig marad Görögországban, majd onnan a Földközi-tengeren keresztül, a háromárbócos Belém szállítja Marseille régi kikötőjébe május 8-ra. Ott a franciák olimpiai bajnok úszója, Laure Manaudou veszi át, és a fáklya folytatja útját Párizsba, ahol a július 26-i megnyitón „futnak be” vele a stadionba.

Ismeretes, hogy az idei párizsi olimpia megnyitóját a Szajna-partra tervezik, miközben a sportolók a folyón hajóznak majd be a ceremónia helyszínére. Biztonsági kockázatok merültek viszont fel a helyszínnel kapcsolatban, de korábban Amelie Oudea-Castera sportminiszter azt nyilatkozta, hogy nem számolnak B-tervvel. Ez úgy tűnik, hogy nem teljesen igaz, Emmanuel Macron francia államfő ugyanis hétfőn azt mondta a helyi sajtónak, hogy van alternatív megoldás a tarsolyukban, és ha a biztonsági kockázat túl magasnak ígérkezik, akkor például a Stade de France labdarúgó-stadionba költöztetik az ünnepséget.

Női kézilabdázóink is beléptek a kapun: 20 év után két válogatottunk lesz az olimpián

  2024. április 15. hétfő 

A magyar női kézilabda-válogatott komolyabb izgalmak nélkül 37–28-ra legyőzte a japánt a Debrecenben zajló olimpiai kvalifikációs tornán, ezzel csoportelsőként váltotta meg repülőjegyét a nyári olimpiára. A mieink hibátlan teljesítményt nyújtottak, háromból három sikert aratva négy nap alatt – közte a Tokióban negyedik helyet szerző svédek elleni bravúrral. Mindez azt jelenti, hogy húsz év elteltével, a 2004-es athéni játékok óta először mind a női, mind a férfiválogatottért szoríthatunk majd ugyanazon olimpián!

Két évtizede nem látott siker kapujában állt a magyar kézilabdasport: a férfiválogatottunk egy hónapja Tatabányán már megváltotta a repülőjegyét a párizsi olimpiára, most pedig a női volt soron. A debreceni Főnix Arénában közel telt ház előtt azt a Japánt kellett ehhez legyőzni – vagy legalább nem kikapni tőle négy gólnál többel –, amellyel szemben eddig tizennyolc randevúból tizennyolc magyar siker volt a mérleg. Mindez pedig egyet jelentett volna azzal, hogy a 2004-es játékok óta először nők és férfiak ugyanazon az olimpián tudnak elindulni. 

A magyar női kézilabda-válogatott biztosan nem játszik az Európa-bajnoki címvédő Norvégiával a nyári, párizsi olimpia csoportkörében, mert azonos sorsolási kalapban szerepel vele – hívta fel a figyelmet az MTI. A kalapokat a nemzetközi szövetség honlapján hozták nyilvánosságra vasárnap este, mivel utolsóként a magyar válogatott is megszerezte a kvótát Japán 37–28-as legyőzésével Debrecenben. A csoportkör sorsolására kedden 17.30-tól kerül sor Párizsban.

A párizsi olimpia női kézilabdatornájának sorsolási kalapjai:

  • 1. Norvégia, MAGYARORSZÁG
  • 2. Hollandia, Németország
  • 3. Szlovénia, Spanyolország
  • 4. Svédország, Franciaország
  • 5. Dánia, Brazília
  • 6. Angola, Dél-Korea

Női kézilabda: Egy híján ötven gólt dobott a magyar csapat a briteknek az olimpiai selejtező első meccsén

  2024. április 11. csütörtök 

Az elvárásoknak megfelelően magabiztos győzelemmel kezdte a debreceni olimpiai selejtezőtornát a magyar női kézilabda-válogatott. Golovin csapata a Kamerunt helyettesítő briteket verte 49–11-re. Megkezdte a szereplését a hazai rendezésű olimpiai selejtezőtornán a magyar női kézilabda-válogatott csütörtök délután.

Eredetileg Kamerun lett volna Klujberék első ellenfele, az afrikaiak viszont nem tudták megoldani a Magyarországra utazást, így Nagy-Britannia válogatottja helyettesíti őket a debreceni tornán. A nyitómérkőzés kimenetele aligha lehetett kérdéses bárki számára. Arra viszont mindenképpen jó lehetett, hogy játékba lendüljön a magyar csapat a fontosabb meccsek előtt.

A csütörtök délutáni mérkőzés úgy kezdődött, ahogy arra számítani lehetett. Már az első percekben több góllal el tudtak távolodni ellenfelüktől a magyarok, Klujber Katrin és Győri-Lukács Viktória is aktívan kezdte a találkozót.

Igyekeztek nagy tempót diktálni Golovin Vlagyimir játékosai, viszont az első negyed órában viszonylag sok pontatlanság csúszott a magyar játékba. Nem tartott sokáig a rövidzárlat, nemsokára ismét növekedni kezdett a különbség. Kilenc gólos hátránynál kért először időt a brit kapitány.

Egy idő után látványosan elkezdett fáradni a brit csapat, Pásztor Noémi góljával a magyarok már az első félidőben elérték a húsz szerzett gólt, a szünet előtt pedig át is lépték. A 24–6-os játékrész után sok kérdés nem maradt a másodikra.

Hasonló mederben folyt a mérkőzés a továbbiakban is. Ahogy teltek a percek, egyre több magyar játékos tudott kapuba találni. A britek újdonságként megpróbálkoztak a hét a hat elleni játékkal, vagyis a kapust lehozva igyekeztek egy mezőnyjátékossal többel támadni. Ez viszont a magyaroknak kedvezett, labdaszerzések után zsinórban dobálták a gólokat az üresen maradt kapuba.

Közel tíz perccel a vége előtt elérte a negyven gólt a házigazda csapat, a brit pedig következő lövésénél a tízet. Az utolsó tíz percben lehetősége volt a magyaroknak az ötven gól elérésére is, ez viszont éppen nem jött össze, 49–11-re nyerték meg a meccset.

A papírformának megfelelő győzelem után a folytatás lesz igazán fontos a magyarok számára, a következő két ellenfél ellen már sokkal nehezebb meccsekre lehet számítani.

Az olimpiára jutás szempontjából meghatározó mérkőzés lesz a román idő szerint 19 órakor kezdődő svéd-japán összecsapás. Faluvégiék legközelebb péntek este lépnek pályára a svédek ellen, a szombati szünetnap után pedig vasárnap az ázsiaiak ellen zárnak.

Magyarország – Nagy-Britannia 49–11 (24 –6)

Debrecen, Magyarország

Vezette: Cristian Lemes és Mathias Sousa (Uruguay).

Gólszerzők: Faluvégi D. (7), Pásztor N.(6), Győri-Lukács V. (5), Klujber K. (5), Tóvízi P. (5), Szöllősi-Schatzl N. (4), Márton G. (4), Simon P. (4), Klivinyi K. (3), Kuczora Cs. (2), Kácsor G., Papp N., Vámos P., illetve L. Davis (4), H. J. Warren (3), G.A. Gowland (2), H. Saunders, K. Kesselring.

Bajnokok Ligája: idegenben nyert a Barcelona, minimális előnyben az Atletico Madrid

  2024. április 11. csütörtök 

Mindkét szerda esti mérkőzésen egygólos győzelem született, még semmi sem dőlt el. A Paris Saint-Germain a Barcelonát fogadta a negyeddöntő első mérkőzésén, melynek első félidejében egyértelműen a vendégek akarat érvényesült. A katalán gárda több helyzetet dolgozott ki, igaz, ki is hagyta őket, azonban a 36. percben Raphinha a kapuba vágta a Donnarumma által kiütött labdát.spo

A szünet után megváltozott a játék képe, aminek eredményeként a házigazdák Dembélé révén a 48. percben egyenlítettek, majd Vitinha 51. percben szerzett Pazar góljával átvették a vezetést. A továbbiakban a párizsiak kétszer is eltalálták a kapufát, gólokat azonban a Barcelona szerzett: Raphinha a 62. percben duplázott, a csereként beállt Christensen pedig a 77. percben fejelte a labdát a kapuba.

A másik szerda esti mérkőzésen a házigazda Atletico Madrid fergetegesen kezdett, már a Rodrigo de Paul már a 4. percben betalált a Borussia Dortmund kapujába. Lino a 30. percben megduplázta az Atletico előnyét, s úgy tűnt, hogy a spanyolok már az első meccsen eldöntik a párharcot. A második félidőben visszavettek az iramból a hazaiak, amire rá is fáztak, a 81. percben ugyanis Haller szépített, nyílttá téve a továbbjutás kérdését. A visszavágókat április 16-án rendezik Barcelonában, illetve Dortmundban.

Eredmények, BL-negyeddöntők, 1. mérkőzés:
Paris Saint-Germain – FC Barcelona 2-3 (0-1)
gól: Dembélé 47., Vitinha 51., ill. Raphinha 37., 62., Christensen 77.
Atlético Madrid – Borussia Dortmund 2-1 (2-0)
gól: De Paul 5., Lino 32., ill. Haller 81.

Elképesztő fordulatok, góleső: ez tényleg a világ legjobb futballpárharca volt

  2024. április 10. szerda 

Két mérkőzéssel kezdetét vette a Bajnokok Ligája 2023–2024-es idényének negyeddöntője, a rekordgyőztes Real Madrid hazai pályán elképesztő fordulatok után 3–3-as döntetlent játszott a címvédő Manchester Cityvel, a másik keddi mérkőzésen Arsenal ugyancsak változatos meccsen ikszelt (2–2) a Bayern Münchennel.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő

  • Arsenal (angol) – Bayern München (német) 2–2 (Saka 12., Trossard 76. ill. Gnabry 18., Kane 32. – 11-esből)
  • Real Madrid (spanyol) – Manchester City (angol) 3–3 (Dias 12. – öngól, Rodrygo 14., Valverde 79., ill. B. Silva 2., Foden 67., Gvardiol 71.)
  • szerda, 21.00: Atlético Madrid (spanyol) – Dortmund (német) (tv: Sport1)
  • szerda, 21.00: PSG (francia) – Barcelona (spanyol) (tv: M4 Sport)

Kézilabda: japánveréssel váltana ötkarikás jegyet Magyarország

  2024. április 9. kedd 

Vlagyimir Golovin szövetségi kapitány szerint a magyar női-kézilabda-válogatott legyőzi Japánt a debreceni olimpiai selejtezőtorna kulcsfontosságúnak ígérkező találkozóján és jegyet vált az idei párizsi játékokra.

Az együttes, mint ismeretes, csütörtöktől vasárnapig a Főnix Arénában, sorrendben Kamerun, Svédország és Japán ellen lép majd pályára. Az MTI beszámolója alapján a szakember hullámzónak tartja a beállójátékukat, de külön készülnek ezen a téren a japánok elleni meccsre.

A korábban sérüléssel bajlódókról Golovin elmondta: Albek Anna panaszmentes az orrtörése után, hétfőn még kontakt nélkül bár, de részt vett a labdás edzésen. A zúzódással kezelt Debreczeni-Klivinyi Kinga jól van, miután pihentették az ütközése után. A bordaköziizom-húzódás után gyógyuló Böde-Bíró Blanka az M4 Sportnak azt mondta, bár még fáj a sérülése, bízik benne, hogy akár már csütörtökön bevethető lesz. A szövetségi kapitány ennek kapcsán úgy fogalmazott: „kapusedzésen és hétfő délelőtt már dolgozott, van még tompa fájdalma, de semmi komoly, bízom benne, hogy a három mérkőzésre csúcsformában lesz”. A hétfő délutáni tréningen a selejtezőtorna helyszínén mindhárom játékos részt vett.

A Budaörs irányítója, Debreczeni-Klivinyi szerint készen állnak a selejtezőtornára. „A múlt héten is nagyon sokat edzettünk, készültünk, már akkor mindenkinek benne volt a fejében, hogy erre a hétre kell igazán százszázalékosan készen lenni. Már mindenki tűkön ül, hogy lejátsszuk ezeket a meccseket” – fogalmazott. Az állapotára vonatkozó kérdésre azt mondta: már jobban van, a reggeli kondiedzésnél kicsit még érezte a bordája környéki izmait, ám bízik benne, hogy a labdás tréningeken már semmi nem fogja hátráltatni.

Az MTI beszámolója alapján Klivinyi bízik benne, hogy a hazai szurkolótábor megkönnyíti a helyzetüket, a riválisoknak pedig ez hátrányt jelent majd. Az ötkarikás kvóta megszerzésének kulcsaként a védekezést jelölte meg, mint mondta, a svéd és a japán csapat is eltérő, de jó védekezéssel rendelkezik. „Fontos, hogy hátul stabilak legyünk, a kapusaink is jól védjenek és erre alapozva tudjunk könnyű gólokat szerezni” – szögezte, megemlítve azt is, hogy a helyzetkihasználásukon is javítaniuk kell.

A kvartettbél a legjobb két csapat kvalifikál majd a játékokra. Ebben a csoportban a svédek a főesélyesek, míg Magyarország várhatóan a második helyért küzd majd a Japánokkal. Ezalatt Spanyolországban a házigazdák mellett Hollandia, Csehország és Argentína, Németországban pedig Montenegró, Szlovénia és Paraguay vendégeskedik az olimpiai részvételért rendezendő selejtezőtornán. Romániának, mint ismeretes, nem maradt lehetősége kijutni a nyári ötkarikás játékokra.