^ Vissza Fel

Néptánc és kézműves foglalkozások a hegyközszentmiklósi Toldy Általános Iskolában

Közélet  2024. január 30. kedd 

A hegyközszentmiklósi Toldy Általános Iskola nyertes pályázata során, amely a Kultúrához való hozzáférés javítása a kézműves tevékenységekben való részvétel révén címet viseli, az iskola diákjai néptánc oktatásban és kézműves foglalkozásokon vesznek részt immár a tavaly óta.

A településen már évek óta tevékenykedik egy néptánccal foglalkozó sarmasági gyökerű alapítvány, vagyis a néptánc és népzene nem idegen az közösségben. A diákokat Bai Attila vezetésével oktatják. A projekt hosszú távú célja, hogy hagyománnyá váljon az iskolában, hogy néptánccolnak a gyerekek, és egy állandó néptánccsoport kialakuljon. A néptánc mellett különböző kézműves foglalkozásokon is részt vesznek a fiatalok a pályázat során, amely az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) támogatásával valósul meg.

Házhoz megy a Zenede az Ódzsában

Ajánló    2024. január 24. szerda 

Könnyűzenei ismeretterjesztő előadás Székelyhídon

A Házhoz megy a Zenede Oktatási Centrum 2024-es erdélyi turnéján tíz másik település mellett az előző évekhez hasonlóan Székelyhídra is ellátogat. Idén a könnyűzenei ismeretterjesztő előadásuk mellett bemutatják a könnyűzene hangszereit, melyeket a gyerekek a hangszersimogatóban ki is próbálhatnak majd. Az esemény helyszíne a Szabó Ódzsa Városi Színház, időpont 2024. február 29, délelőtt 11 óra. A belépési díj 5 RON.

Segítség az időseknek a digitális eszközök használatában

Közélet  2024. január 23. kedd 

Oktatóvideókkal és ingyenes képzéssel segítik az időseket a digitális eszközök nyújtotta lehetőségek hatékony kihasználásában

Szakmai találkozón vettek részt az Ér Hangja Egyesület tagjai január harmadik hétvégéjén a magyarországi Gyulán, ahol a Click it until you make it! (Kattints, amíg megcsinálod) elnevezésű, KA210-ADU-1A1F806E kóddal rendelkező nyertes Erasmus+ projektjük részleteit egyeztették a békéscsabai Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola képviselőivel, akik a projektben partnereik lesznek. A találkozó célja az volt, hogy megtervezzenekegy időseknek szóló, a digitális kompetenciák fejlesztését célzó ingyenes tanfolyamot, és egymás között elosszák a projekt részét képező 20 oktatóvideó elkészítésének munkálatait.