
Donald Trump első hivatalban lévő amerikai elnökként átlépett rövid időre Észak-Koreába, miután a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben (DMZ) találkozott Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel. Eredetileg csak egy kézfogásra és rövid szóváltásra lehetett számítani, azonban Trump és Kim végül közel egy órán át tartó megbeszélést folytatott a dél-koreai oldalon. Ezután előbukkantak, és Trump átkísérte Kimet a demarkációs vonalig, ahonnan az észak-koreai diktátor visszament a másik oldalra. Trump a találkozó után elmondta, hogy egyetértettek Kimmel abban, hogy újra beindítsák az elmúlt hónapokban megakadó tárgyalásokat a két ország között. Az Észak-Korea elleni szankciók továbbra is érvényben maradnak. Az amerikai elnök szerint a kapcsolatfelvétel nagyon fontos volt. Trump kiemelte, hogy azóta Phenjan nem hajtott végre újabb atom- és ballisztikus rakétatesztet, a májusi, rövidebb hatótávolságú észak-koreai rakétaindításokat pedig nem tekinti rakétateszteknek. Trump és Kim először találkozott egymással a februárban tartott vietnámi csúcstalálkozójuk óta. Az egyeztetések ugyanis azóta elakadtak, a két félnek nagyon eltérőek voltak idáig az elvárásai. Az Egyesült Államok azt akarta elérni, hogy Észak-Korea ellenőrizhető módon számolja fel a nukleárisfegyver-arzenálját, addig nem enged a szankciókból. A szankciók feloldását célzó, az amerikai hírszerzés szerint az atomprogramját továbbra is fejlesztő Phenjan viszont csak fokozatosan lépne, és minden lépésért amerikai engedményeket várna cserébe. – index.hu
Vélemény, hozzászólás?