
Az Egyesült Államok azt szeretné, hogy Németország szárazföldi csapatokat küldjön Szíria északkeleti részére, hogy segítsenek az ott harcoló, kurd vezetésű milíciának az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemben – mondta el az amerikai kormány Szíriáért és az Iszlám Állam elleni küzdelemért felelős különmegbízottja, James Jeffrey a Welt am Sonntag című német konzervatív lapnak. „Végleg meg akarjuk semmisíteni az Iszlám Államot. Azt akarjuk, hogy az ENSZ által vezetett folyamat révén menjen végbe politikai reform Szíriában. És azt akarjuk, hogy Irán teljes mértékben vonuljon ki az országból” – nyomatékosította Jeffrey. Szíria északkeleti részén jelenleg a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű milícia harcol a szélsőségesek ellen. Az SDF a konfliktus kezdete óta a nyugati szövetség leghatékonyabb helyi támasza. A kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű fegyveres szervezet mellett szunnita arabok és keresztények is harcolnak a soraikban. Jelenleg mintegy 2000 amerikai katona segíti őket, akik nagy részét viszont az amerikai elnök ki akarja vonni az országból, s csak egy kis létszámú, különleges egység maradna a területen amerikai részről. – maszol.ro
Vélemény, hozzászólás?