
Az államelnök-választások első fordulója november 10-én, a második november 24-én lesz – jelentette be kedden Florin Mituleţu-Buică, az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke. A Románia területén levő szavazókörzeteknél is érvényes lesz az a szabály, hogy a 21 órai urnazáráskor még a szavazóhelyiségben tartózkodó vagy az előtt sorban álló választópolgárok 23 óra 59 percig leadhatják voksukat – jelentette be kedden Florin Mituleţu-Buică, az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke. A képviselőház jogi bizottsága kedden pozitívan véleményezte a külföldön létrehozott szavazókörzeteknél zajló szavazásra vonatkozó törvénytervezetet, amelyről szerdai plenáris ülésén vitáz és szavaz a képviselőház. Eszerint a határokon túli szavazókörzeteknél sorban álló választópolgárok az urnazárás hivatalos időpontja, azaz 21 óra után is voksolhatnak majd. A bizottsági elnök 21 órakor megállapítja a voksolás lezárultát, de a szavazóhelyiségben tartózkodó, illetve az annak bejárata előtt sorban álló választópolgárok 21 óra után is leadhatják voksukat, legkésőbb 23 óra 59 percig. Arra az újságírói kérdésre, hogy ezt a szabályt csak a határon túli szavazókörzeteknél fogják-e alkalmazni vagy az ország területén is, Mituleţu-Buică úgy felelt, hogy az eljárás ugyanaz lesz itthon és külföldön. – agerpres.ro
Vélemény, hozzászólás?