A magyar versenyzők négy aranyérmet szereztek szombaton délelőtt, egyet pedig délután a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon, számolt be az MTI.

A szombati versenynap első két gyorsasági A-döntője egyaránt fölényes magyar sikert hozott. Először a női kajak egyes 500 méteren Csipes Tamara tartott – saját szavaival is megerősítve – erődemonstrációt, közel két másodpercet adott nagy riválisának, a dán Emma Jörgensennek.

Rögtön utána a férfi kajak kettes 500 méteres, szintén olimpiai versenyszámban Nádas Bence és Tótka Sándor állt rajthoz, és ha nem is másfél hajós előnnyel értek célba, azért felet adtak a másodikként befutó, semleges színekben induló Uladzislau Kravets, Dzmitri Nyatyincsik kettősnek.

A női kenu kettesben induló Kiss Ágnes és Nagy Bianka szegediként duplán hazai pályán versenyzett a Maty-éren, és alaposan meg is hálálták a közönségnek a bíztatást. Bár az 500 méternek az azonos oldalon evező spanyolok vágtak neki a leggyorsabban, a magyarok 250 méternél megelőzték őket és a hajrához érkezve tisztán vezettek. Az utolsó métereken aztán a 18 éves Kiss és a 23 éves Nagy némileg elfáradt, de az előnyük kitartott a célig, így újabb hazai aranyérmet ünnepelhettek a szurkolók.

Ehhez a számhoz hasonlóan a női kajak négyesek versenyében is hét hajó szállt vízre, köztük a Pupp Noémi, Csipes Tamara, Fojt Sára, Gazsó Alida Dóra összeállítású magyar egység. A hazai kvartett jól osztotta be az erejét, az óvatos kezdés után a hajrához közeledve már az ő hajójuk orra volt legelöl, s végül a lengyelek és a norvégok előtt mintegy fél hajóhossz előnnyel beérve magabiztos győzelmet arattak.

Délután a Pupp Noémi, Fojt Sára duó aranyérmet szerzett szombaton a kajak kettesek 1000 méteres versenyében. A román csapat egy aranynak örülhetett. Ezt Cătălin Chirilă szerezte a kajak egyes 1000 méteres versenyszámban. Chirilă a cseh Martin Fuksát és a moldáv Serghei Tarnovschit utasította maga mögé.