Az Amerikai Egyesült Államok Egészségügyi Szabályozó Hatósága jóváhagyta a koronavírus elleni vakcina beadatását az 5-12 éves gyermekek számára is. Az első gyártó, amely megkapta az engedélyt, a Pfizer-BioNTech – írja a Mediafax a Reuters nyomán. A közeljövőben mintegy 28 millió kiskorút olthatnak be a fertőzés ellen. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszeripari Hatóság múlt kedden már megszavazta a vakcina alkalmazását a jelzett korcsoport számára, az egészségügyi hatóság ezt vette figyelembe, amikor meghozta a döntést.

Az Egyesült Államok betegségmegelőzési és járványügyi központjainak szakértői csoportja jövő héten tárgyal arra vonatkozóan, hogy miként kezdik meg az 5-12 évesek immunizálását, ugyanakkor a szakértői csoport igazgatója mondja ki az utolsó szót. Az Államokon kívül eddig csak néhány országban – Kína, Kuba és az Egyesült Arab Emírségek – engedélyezték az 5-12 évesek beoltását. Az amerikai hatóság 10 mikrogramm egység Pfizer-BioNTech beadását javasolja a gyermekeknek, szemben a 12 évnél idősebbek körében alkalmazott 30 mikrogrammal.

A vakcinagyártó vállalat kijelentette, hogy szérumuk 90,7 százalékos valószínűséggel védi az 5-12 éves gyermekeket a koronavírussal való megfertőződéstől, illetve a súlyos szövődmények kialakulásától. A vállalat megkezdte továbbá az oltóanyag tesztelését a 2-4 éves korosztályon. – maszol.ro