Az érsemjéni református gyülekezet kórusa, összesen huszonnégy fő, kétnapos kiránduláson vett részt Szerbiában. A csoport a hajnali órákban vágott neki az öt órás útnak, az énekkar vezetőjének, Csáki Károlynak a szülőfalujába, Magyarittabére (Vajdaság). Reggel kilenc órára érkezett célba a lelkes csapat, ahonnan az ittabei kórussal együtt indult el Újvidékre és Péterváradra. A 125 hektáron elterülő Péterváradi vár sokféle érdekességet nyújt a turistáknak, így a csoport is megcsodálhatta a hatalmas toronyórát, a középkori térképeket és bejárhatott egy rövid szakaszt a vár alatt lévő 16 kilométeres alagútrendszerből. Az ittabei református templomban Csáki Márta érsemjéni református lelkész hirdette Isten igéjét. A prédikáció után a gyülekezet a vendégkórus szolgálatát hallhatta, mely során összesen tíz, különböző stílusú énekszámot adtak elő. Az istentisztelet után közös ebéden vehetett részt mindenki, ezt követően egy kis faluismerkedésre volt lehetőség és a késő délutáni órákban indult haza az élményekkel gazdagodott érsemjéni kórus. – BN