A román bajnoki címvédő Dinamo Bucuresti együttesében folytatja pályafutását Jamali Iman, a magyar válogatott kézilabdázója, aki júniusban jelentette be, hogy távozik a Telekom Veszprémtől – írja az MTI. A Bajnokok Ligájában is érdekelt román csapat csütörtökön jelentette be a 27 éves balátlövő szerződtetését, aki egy plusz egy évre írt alá a csapathoz, és a jövő héten kapcsolódik majd be az együttes munkájába. A klub honlapján azt írta, Jamali az egyik legjobb külföldi játékos, aki valaha játszott a román bajnokságban, és örülnek, hogy meg tudták szerezni. A Veszprém 2012-ben szerződtette a magyar válogatott Jamalit, aki az elmúlt hét idényben 206 gólt lőtt a BL-ben, de két idényben szerepelt kölcsönben a svéd IFK Kristianstad (2015/16) és a fehérorosz HC Meskov Breszt (2016/17) csapatánál is. A Kristianstadnál egyébként elég jól érezte magát, akkor azt is mondta, hogy nem akar visszamenni a Veszprémhez, mert ott nem kap elég játéklehetőséget. Emiatt júniusban fel is merült, hogy ha az anyagiakról meg tudnak egyezni, akkor ismét a svédek játékosa lehet, de úgy tűnik, végül nem tudtak közös nevezőre jutni a csapattal.