Közös nyilatkozatot írtak alá szerdán a Bukaresti Kilencek (B9) védelmi miniszterei, amelyben a védelmi ipar megerősítését és egy közös légvédelmi rendszer létrehozását sürgetik, és újfent támogatásukról biztosították Ukrajnát.

Bulgária, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia és Szlovákia védelmi miniszterei a bukaresti parlament épületében ültek össze szerdán, ahol többek között a NATO-országok területére lezuhant orosz drónokról is tárgyaltak. A közös nyilatkozat egyik pontját ennek a témának szentelték, számolt be az Agerpres.

A dokumentumban „mélységes aggodalmukat” fejezték ki a NATO határain tapasztalható „feszültségek” miatt, illetve amiatt, hogy orosz drónok és rakéták sorozatosan beléptek NATO-tagállamok (pl. Lengyelország, Románia, Lettország) légterébe.

„Kollektív fellépésre van szükségünk a NATO-n belül, hogy választ tudjunk adni a modern fegyverek és technológiák jelentette kihívásokra, többek között azzal, hogy megerősítjük az alacsonyan repülő objektumok felderítéséhez, azonosításához és a velük szembeni eljáráshoz szükséges képességeinket” – fogalmaztak az aláírók, akik a NATO integrált légvédelmi rendszerének megerősítésére és a rotációs rendszer „mielőbbi” bevezetésére szólítanak fel.

A B9 külügyminiszterei ugyanakkor megújították ígéretüket, hogy támogatni fogják a NATO keleti szárnyának megerősítését. Említést tettek arról a kötelezettségvállalásukról is, hogy a nemzeti GDP legalább 2 százalékát évente a védelemre fordítják, és elősegítik országukban a fegyveripar fellendítését.

A nyilatkozat megemlíti a katonai mobilitást és az energiaellátást elősegítő folyosók létrehozására irányuló erőfeszítéseket is. Leszögezik, hogy a katonai segítségnyújtás egy állam önkéntes és szuverén döntése, de a szövetségesek továbbra terveznek „nem halált okozó, politikai, gazdasági és humanitárius segítséget nyújtani Ukrajnának”.

A közös nyilatkozatban a Moldovai Köztársaságot is megemlítik, támogatást ígérve az Oroszországból „érkező destabilizációs kísérleteknek leginkább kitett” partnereiknek. „Védelmi és ellenálló képességük megerősítése az egész euroatlanti térség biztonsága szempontjából fontos” – olvasható a Bukaresti Kilencek védelmi minisztereinek közös nyilatkozatában.