![](https://erhangja.ro/wp-content/uploads/2022/11/MHC-1-150x150.jpg)
A kormány támogatja, hogy az alkotmánybírósági döntéshez igazítása után a parlament ismét fogadja el azt a törvényt, amely lehetővé teszi törpe vízerőművek építését védett természeti területeken – jelentette ki csütörtökön a miniszterelnök.
Nicolae Ciucă emlékeztetett arra, hogy az alkotmánybíróság szerdán a kétkamarás törvényhozás elvének megsértésre hivatkozva alkotmányellenesnek ítélte a jogszabályt, így ez most ismét a parlamentbe kerül. A kormányfő szerint azért lenne fontos a megfelelő korrekciók elvégzése után újra elfogadni, mert Romániának szüksége van ezekre az erőművekre, amelyekbe közpénzeket fektettek be, némelyikük pedig 90 százalékban már meg is épült. „Szükségünk van energiára” – szögezte le.
A képviselőházban március 23-án elfogadott törvény szerint a folyamatban lévő, 60 százaléknál nagyobb arányban megvalósított vízerőmű-beruházások nemzetbiztonsági szempontból kiemelt jelentőségű, közérdekű befektetéseknek minősülnek, és 2025. december 31-ig üzembe kell helyezni ezeket a létesítményeket.
A jogszabály előírja: a védett természeti területekre épített vízerőművek beindítása lehetséges, ha ellensúlyozásként a környezetvédelmi minisztérium a létesítmény által elfoglalt területtel biológiai sokféleség szempontjából egyenértékű másik terület védetté nyilvánítására tesz javaslatot legkésőbb 2025. december 31-ig. – agerpres.ro
Vélemény, hozzászólás?