
A Körös-parti Szilvásban köszönti szeptember első napján a születésnapjukat ünneplő gyerekeket a nagyváradi Ovisuli Egyesület, az Összefogás Nagyváradért Egyesület és a Nagyváradi Magyar Diákszövetség. A családi rendezvényen lesz palacsintaevés, foglalkozások, koncert és filmvetítés. Az augusztus 30-án, 31-én vagy szeptember 1-jén született csemeték szülei vagy nagyszülei augusztus 31-ig, szombatig jelentkezzenek az mailto:ovisuli@yahoo.com címen, az elektronikus levélben jrják meg a gyermek nevét, életkorát. A szervezők a magyarországi Iszkiri zenekart hívták meg fő attrakcióként. A gyerekeknek szóló zenét játszó, „civilben” is gyerekekkel foglalkozó, gyakorló apukákból álló együttes szeptember 1-jén, vasárnap 17 órakor kezdődő koncertjére minden gyermeket és felnőttet várnak! A Körös-parti parti részletes programja itt következik:
– 16 órától a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének tagjai palacsintát sütnek és osztogatnak a gyerekeknek;
– 17 óra: az Iszkiri zenekar koncertje;
– 18 és 20 óra között:
– szülinapos gyerekek köszöntése az Iszkiri zenekarral;
– Ciróka-maróka – a foglalkozást Rácz Kitti óvodapedagógus vezeti;
– Lúdas Matyi – Szijártó Aletta bábelőadása;
– Hangszersimogató – Simai Mihaela zenepedagógus foglalkozása;
– levendulás foglalkozás Csiger Krisztinával, a Léda Levendula Garden tulajdonosával;
– kézműves foglalkozás Tóth Beátával, a Dekor Mania tulajdonosával;
– hordófestés Piheni Pannival;
– „kisautókészítés” az esti mozizáshoz Koncz Ágota és Szabó Kitti tanítónők, valamint Pető Réka és Kuzsma Andrea óvónők közreműködésével;
– sportversenyek a nagyváradi RMDSZ Nőszervezet közreműködésével; programfelelős: Tunyogi Hajnalka;
– tombolahúzás;
– 20.30 óra: Családi mozizás: a Vándormozival együttműködve a Vuk című mesefilmet (74 perc) vetítik le;
A Szilvásban is ott lesznek a Nagyváradi Könyvmentők, illetve érkezik a Davidam rendezvényszervező cég csapata. A tanszergyűjtési akció is kitelepül erre az időre a rendezvény helyszínére. A részvétel ingyenes.
Vélemény, hozzászólás?