Másodikként a spanyol válogatott jutott a labdarúgó Nemzetek Ligája fináléjába, mivel csütörtökön a négyes döntő második elődöntőjében 2-1-re legyőzte az Európa-bajnoki címvédő olasz együttest.

Gyors gólváltással indult a találkozó: először a spanyolok használták ki Donnarumma kapus és védőtársainak ügyetlenkedését, majd néhány perccel később kezezés miatt megítélt büntetőből egyenlítettek az olaszok. A folytatásban Spanyolország birtokolta többet a labdát és több helyzetet is kialakított, mégis a rivális volt a veszélyesebb, kis híján előnnyel vonulhatott a szünetre, de Davide Frattesi 21. percben szerzett gólját les miatt utólag érvénytelenítették.

Fordulás után maradt a spanyolok mezőnyfölénye, ugyanakkor időnként az olaszok is észbe kaptak, és néhány veszélyes támadásuk végén Unai Simon kapusnak kellett hárítania. A spanyol együttes erőfeszítései a hajrában értek célt, amikor a csereként beállt Joselu szemfüles góllal bevette az olaszok kapuját. Az Eb-címvédő gárda még megpróbálkozott hosszabbításra menteni az összecsapást, de nem maradt ideje az egyenlítésre, így vasárnap a bronzéremért játszhat majd a házigazda hollandokkal. A spanyolok ellenfele a vasárnap esti döntőben a hollandokat szerdán hosszabbításban legyőző horvát válogatott lesz. 

Nemzetek Ligája, négyes döntő, elődöntő: Spanyolország-Olaszország 2-1 (1-1) gól: Pino (3.), Joselu (88.), illetve Immobile (11., 11-esből)

szerdán játszották: Hollandia-Horvátország 2-4 (1-0, 2-2, 2-3) – hosszabbítás után

A további program: vasárnap – bronzmérkőzés: Hollandia-Olaszország, döntő:
Horvátország-Spanyolország. – MTI