Románia rendkívül fontos partnere Olaszországnak kétoldalú, európai és nemzetközi szinten egyaránt, és szeretnénk, hogy teljes körűen csatlakozzon a schengeni térséghez – jelentette ki az olasz államelnök.

A bukaresti hivatalos látogatásán tartózkodó Sergio Mattarella szerdán közös sajtótájékoztatott tartott az őt fogadó Klaus Iohannis államfővel.

‘Szeretném, hogy Olaszország kérje az Európai Tanácsban a szárazföldi határellenőrzés megszüntetését Románia esetében, és az ország teljes körűen csatlakozzon a schengeni térséghez’ – mondta Mattarella.

Hozzátette: a két ország euroatlanti szinten is intenzíven együttműködik.

Az olasz elnök kiemelte ugyanakkor, hogy a ‘minden szinten’ kiváló kétoldalú kapcsolatokat ‘a mély kulturális kötődések’ és a romániai olasz és olaszországi román közösség megléte is elősegítik. Hangsúlyozta, hogy Olaszországban népes román közösség él, amely hatékonyan hozzájárul a gazdasági és társadalmi élethez.

Matterella arra is felhívta a figyelmet, hogy Romániában számos olasz tőkéjű cég folytat tevékenységet, hozzájárulva a két ország közötti kitűnő gazdasági kapcsolatokhoz.

‘A két állam közötti kereskedelmi forgalom értéke elérte a 20 milliárd eurót, és mi reméljük, hogy még tovább fog nőni. A februári kormányközi csúcstalálkozó és a kétoldalú megállapodások aláírása sikert jelentett a kétoldalú kapcsolatok szempontjából, és az együttműködés további lehetőségeit nyitotta meg’ – fogalmazott az olasz elnök.

A nemrég lezárult európai parlamenti választásokkal kapcsolatban kifejtette, az Unió új szakaszba lépett, és alapvetően fontos, hogy az európai polgárok visszanyerjék az európai intézményekbe vetett bizalmukat.

Hozzátette: az Európai Unió bővítését elengedhetetlen célként kezeli Olaszország is, és ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy kedden a Moldovai Köztársaságban tett látogatásán megerősítette támogatásáról az ország vezetőségét, és kifejezte az Ukrajnával szembeni támogatás folytatásának szükségességét is.

‘Hasonló állásponton vagyunk a csatlakozási folyamatot illetően, támogatjuk ezen országok gyorsabb csatlakozását az Európai Unióhoz, hogy hozzájáruljanak az Unió életéhez’ – szögezte le Mattarella.

Elmondta, hogy megvitatta Klaus Iohannis elnökkel azt is, hogy az Európai Uniónak az európai választások után foglalkoznia kell az Unió nemzetközi versenyképességének, gazdasági dimenziójának, társadalmi kohéziójának, pénzügyi dimenziójának és a döntéshozatali folyamat újragondolásának kérdésével is.

‘A mai világban a problémák egyre gyorsabban merülnek fel, és azonnali, gyors válaszokat követelnek. (…) Az Európai Uniónak gyorsabbnak kell lennie a döntéshozatalban’ – szögezte le Olaszország elnöke.

Mattarella szerint a román elnökkel abban is egyetértettek, hogy a NATO-n belül meg kell erősíteni az európai védelmi pillért, és fenn kell tartani az Ukrajnának nyújtott támogatást, mert, mint fogalmazott, ‘Ukrajna védelme, Ukrajna ellenállása egész Európa biztonságát és ellenállását jelenti’. – agerpres.ro