A lengyel, a walesi, az izlandi, az ukrán és a görög – illetve a korábban győztes georgiai – válogatott maradt versenyben a csütörtöki játéknapot követően a nyári labdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőjében. A mérkőzéseket három ágon rendezik elődöntős-döntős rendszerben. A döntőket jövő kedden játsszák és a három győztes csatlakozik az Eb mezőnyéhez, írja az MTI.

Az A ágon walesi-lengyel fináléra kerül sor, előbbi a finn csapatot, utóbbi a több mint hatvan percig emberhátrányban játszó észt együttest győzte le magabiztosan otthon. Az innen kvalifikációt szerző válogatottnak a holland, az osztrák és a vb-ezüstérmes francia csapat lesz az ellenfele az Európa-bajnokság a D csoportjában.

A B ágon az izraeliek a gázai fegyveres konfliktus miatt a Szusza Ferenc Stadionban fogadták az izlandiakat. Eran Zahavi büntetőből vezetést szerzett, de az izlandiak a szünet előtt fordítottak, majd Zahavi a hajrában kihagyta második 11-esét, amikor az izraeliek már emberhátrányban voltak. Pár perccel később növelték előnyüket az északiak, majd még egy gólt szereztek. 

A másik elődöntőben Ukrajna a hajrában fordítva nyert Bosznia-Hercegovinában. A ferencvárosi Eldar Civicet a 67. percben pályára küldő bosnyákok a 84. percig vezettek, négy perccel később viszont már hátrányban voltak. Ennek a négyesnek a győztese a kontinensviadal E csoportjában Belgiumhoz, Romániához és Szlovákiához csatlakozik.

A C ágon a luxemburgiakat korábban legyőző georgiaiakkal a kazahokat fölényesen verő görögök játszanak majd az Eb-ért. Az athéni meccsen a hazai csapat már a 15. percben 2-0-ra vezetett, a szünetre pedig már 4-0-s előnnyel mentek a görögök. Ebből a kvartettből Eb-re jutó gárda a török, a portugál és a cseh válogatottal mérheti majd össze a tudását Németországban az F csoportban.

A magyarok az 1986-os világbajnokság óta először jutottak ki nagy világversenyre egyenes úton, így nem kényszerültek pótselejtezőre, amely az előző két Eb alkalmával részvételt eredményezett.
    
Európa-bajnoki pótselejtező, elődöntők:
A ág:
Lengyelország-Észtország 5-1 (1-0)
Wales-Finnország 4-1 (2-1)
B ág:
Izrael-Izland 1-4 (1-2)
Bosznia-Hercegovina – Ukrajna 1-2 (0-0)
C ág:
Görögország-Kazahsztán 5-0 (4-0)
Georgia-Luxemburg 2-0 (1-0)