Felmentette tisztségéből Milan Kujundzic egészségügyi minisztert kedden Andrej Plenkovic horvát kormányfő, miután a sajtó az elmúlt napokban arról írt, hogy a tárcavezető hamis vagyonnyilatkozatot nyújtott be – közölte az MTI. Kujundzic a nyolcadik miniszter a mostani kormányban, aki botrányba keveredett, és emiatt távoznia kell. A miniszter vagyonnyilatkozatában több ingatlan értéke is tévesen volt feltüntetve, emellett nem magyarázta meg, honnan volt pénze egy új ház megvásárlására Zágrábban. Kedden elismerte, hogy tévesen töltötte ki vagyonnyilatkozatát, de azt állította, hogy ez nem volt szándékos. Az ellene zajló sajtókampányt “érdekcsoportok szervezett támadásának” minősítette.

Ezért, mint mondta, úgy döntött, hogy nem mond le a tárca éléről, hanem a kormányfőre bízza sorsát. Plenkovic döntését szakmai okokkal indokolta, mondván, hogy a kínai koronavírus okozta járványra való felkészülés helyett a tárcavezető más ügyekkel foglalkozott. A horvát egészségügyi ellátórendszer alulfinanszírozott és drasztikusan túlterhelt, emellett egyre több orvos és szakdolgozó hagyja el az országot. Ellenzéki képviselők már korábban is követelték a miniszter lemondását, felróva neki, hogy rosszul végzi munkáját, ami miatt csak tovább romlik a helyzet. – index.hu