A viharban 19-en megsérültek, 300 légi járatot töröltek, írja az MTI. A helyi sajtó beszámolói szerint a Tapa ugyan elhaladt a dél-japán Okinava mellett, mégis voltak sérültjei. A helyi légitársaságok elővigyázatosságból törölték az Okinava és Japán legnagyobb szigete, Honsú közötti járatokat. Hasonló korlátozást rendeltek el a délnyugati Kjúsú szigetére tartó viszonylatokra, ebbe az irányba tart ugyanis a tájfun. Okinava szigetén a rendkívül heves szél megrongálta a távvezetéket, mintegy 5000 háztartásban nincs áram. A meteorológusok előrejelzése szerint a vihar eléri Kjúsút, ahol helyenként akár 300-400 milliméter eső is eshet. Kjúsún korlátozták a vasúti forgalmat is, miután a szigetre tartó szél erőssége egyes helyeken elérte az óránkénti 160-190 kilométeres sebességet. A hatóságok arra is figyelmeztettek, hogy a rendkívüli időjárás miatt a tengeren nagy hullámok keletkeznek, míg a szárazföldön a megnövekedett csapadék mennyisége miatt földcsuszamlások lehetnek. A Tapa további útja a Cusima-szorost érintve Honsú és Hokkaidó szigete felé vezet, majd hétfőre kijut a Csendes-óceánra, ahol szakértők szerint új erőre kaphat. – index.hu