A Ferrari monacói pilótájának sikerült maga mögött tartania Lewis Hamiltont, és megnyerte a Formula–1-es Belga Nagydíjat. Anthoine Hubert emlékének ajánlotta a sikerét. A pole pozícióból induló Charles Leclerc ráadásul csapata első győzelmét is megszerezte Spában. Az olasz istálló a tavaly októberi Egyesült Államok Nagydíja óta most először ünnepelhet részsikert. A 21 éves monacói mögött az ötszörös világbajnok, címvédő és az összetettben is az élen álló brit Lewis Hamilton (Mercedes) ért célba másodikkét, a finn Valtteri Bottas (Mercedes) lett a harmadik. Leclerc csapattársa, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel a negyedik helyen futott be. A futam előtt egyperces csenddel emlékeztek meg a 22 éves francia Anthoine Hubert-ről, a Renault versenyzőakadémiájának tagjáról, aki szombaton, a hétvége első Formula-2-es versenyén szenvedett halálos balesetet. Később, a verseny 19. körében a nézők felállva tapsoltak Hubert emlékére, mert a fiatal pilóta a 19-es rajtszámmal versenyzett. – MTI