A Bihar Megyei Tanács közzétette a váradszentmártoni körgyűrű javasolt nyomvonalainak tervezetét. Az egyik változat szerint rövidebb volna a terelőút, vagyis 4,05 kilométer hosszúságú. Ezt a lehetőséget már 2015-ben elemezték, amikor a nagyváradi metropolisz-övezet megrendelésére hatástanulmány készült erről. A nyomvonal a váradi körgyűrűből válna ki, vagyis a Hunyadi János utcai körforgalomtól indulna dél felé, a 76-os országút bal oldalán, megkerülve kelet felől Szentmártont, majd nyugati irányból Püspökfürdőt.

Délen visszatérne a 76-os országútba, Félixfürdő Várad felőli bejáratánál, egy kialakítandó körforgalomnál. A másik, újabb variáns azt javasolja, hogy a terelőút 5,76 kilométer hosszú legyen. Szintén a Hunyadi utca lenne a kiindulópontja, de egy felüljáró létesülne a váradi körgyűrű felett, majd a nyomvonal a Pece patak mellett haladna tovább Püspökfürdő felé. Épülne egy felüljáró a Szentmárton és Püspökfördői közti út, illetve a Nagyvárad és Szentmárton közti vasúti sín felett.

Ezután a 76-os országúthon való visszatérés egy kialakítandó körforgalomnál történne, közel 50 méterrel a Kardó felé kanyarodás előtt, Félixfürdő Belényes felőli kijáratánál. A körgyűrű megépítésének célja a Várad körüli agglomeráció gépjárműforgalmának csökkentése, a dugók felszámolása Váradszentmárton és Félixfürdő közt. Egy nap alatt ugyanis több mint 24 ezer gépjármű halad el a környéken. – erdon.ro