„Valamikor úgy kezdődött, hogy igazából a zenével való kapcsolatom az Csíkszentsimonban, hiszen én onnan származom. Talán másodikos lehettem, amikor édesapám ilyen nem hivatásos zenész, hanem ilyen hobbi zenészként, valamikor fiatal korában valamennyiccskét tanult hegedülni. És akkor a családban ő volt az egyetlen aki évente egyszer vagy kétszer elővette a hegedűt és próbálkozott rajta. Hát a család nem nagyon bírta, de azt mondták úgy hallgattam, mint hogyha legalább a Beethoven szimfónia szólalt volna meg a kezével, és hogyha azt mondták, hogyha ezt annyira tudta úgy hallgatni, akkor valami csak kell legyen, ezért elvittek, és magánúton zenei képzést biztosítottak a szüleim számomra.”