Több mint 1,2 milliárd eurót különítettek el a helyreállítási alapból hulladékgazdálkodás fejlesztésére: hulladékudvarokat és digitális hulladékszigeteket létesíthetnek a települések, jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter bukaresti sajtótájékoztatóján.
„A legtöbb romániai település a nagyméretű hulladékok kezeléséhez szükséges infrastruktúra hiányával küzd, a megrongálódott bútorok, építési hulladék vagy autóabroncsok kezelése kihívást jelent az önkormányzatoknak. Éppen ezért a PNRR-ből olyan programot dolgoztunk ki, amelyből hulladékudvarok létesítését támogatjuk.
Ugyanakkor a városi önkormányzatok számára a követendő irány az intelligens hulladékgyűjtési rendszerek fejlesztése, amelyekkel monitorizálni tudják a háztartásokból származó hulladékot, és növelni tudják az újrahasznosítási arányt. Ezért a másik támogatási programunk a digitalizált hulladékszigetek létrehozására vonatkozik. Mindkét pályázati kiírás útmutatóját elkészítette a szaktárca, és ezeket most közvitára bocsátjuk” – idézte a minisztert az RMDSZ közleménye.
A hulladékudvarokra vonatkozó pályázati kiírás olyan hulladékátvevő helyek létrehozását finanszírozza, ahol a háztartásokban keletkező nem veszélyes és veszélyes hulladékok átvételét és elkülönített gyűjtését végzik.- Maszol.ro
Vélemény, hozzászólás?