Remek formában érzi magát, és száz százalékot akar nyújtani Fucsovics Márton a péntektől vasárnapig tartó tenisz Budapest Kupán – tudósított az MTI. A világranglista korábbi 31. helyezettje elmondta, a márciusi leállás óta folyamatosan profi edzéseken vesz részt. “Nem álltam le, jó erőben érzem magam. Nemrég hallottuk edzőmmel, Jancsó Miklóssal, hogy több országban is rendeznek hasonló tornákat, innen jött az ötlet, hogy mi is megpróbáljuk. Ami a nemzetközi folytatást illeti, jó esélyt látok arra, hogy augusztusban vagy legkésőbb szeptemberben újra elinduljanak a versenyek” – jelentette ki a 28 éves játékos. Az ötletgazda Jancsó Miklós szerinte elsősorban a szórakoztatás volt a cél, és örömmel látta, hogy mindenki az első hívó szóra igent mondott. Juhász Gábor, a szövetség főtitkára néhány hete még nem gondolta volna, hogy lesz mód lebonyolítani egy csapatversenyt a Nemzeti Edzés Központban.

Babos Tímea úgy gondolta, a picit korai időzítés ellenére kiváló kezdeményezésről van szó. “Hat hetet hagytam ki, és régen vegyes párosoztam, de már nagyon várom a meccseket. A legjobban rangsorolt magyar férfi teniszező, Balázs Attila a Davis Kupa után kényszerpihenőn volt, nem sokat edzett, de örül a játéknak. A zárt kapuk mögött sorra kerülő csapatversenyen hat-hat női és férfi teniszező lép pályára, a meccseket az M4Sport közvetíti. A Budapest Kupán egy férfi és egy női versenyző alkot egy csapatot, és a két egyes mellett vegyes párosban is megmérkőznek egymással. A szettek négy játékig tartanak, így 3:3-as állás esetén rövidítés dönt. A 12 fős mezőnyben ott lesz a Budapesten élő, korábban Roger Federert legyőző ukrán Szerhij Sztahovszkij is. Az első két napon a csoportküzdelmekre, vasárnap pedig a döntőre és a bronzmeccsre kerül sor. A küzdelmek minden nap 10 órakor kezdődnek.