Megszületett a szóbeli egyezség Antonio Rüdiger és a Real Madrid között – jelentette Fabrizio Romano. Az átigazolási ügyekre specializálódó olasz szakíró szerint hosszú távú megállapodást írhatnak alá a felek. A Chelsea menedzsere, Thomas Tuchel vasárnap jelentette be, hogy a londoni csapatot sújtó szankciók miatt jelen körülmények között nem tudnak hosszabbítani a német bekkel, aki így öt év után távozik.

A német bekket korábban hazája rekordbajnokával, a Bayern Münchennel, valamint a Real Madrid nagy riválisával, a Barcelonával is összeboronálta a nemzetközi sajtó, az azonban egy ideje egyértelműnek tűnt, hogy ha Rüdiger valóban elhagyja Angliát, akkor a királyi gárda lehet a befutó.

Romano a szerződés részleteiről egyelőre nem sok mindent írt, csupán azt, hogy a tervek szerint hosszú távú megállapodást írnak alá a felek. A The Athletic korábbi információi arról szóltak, négyéves kontraktus születhet. 

Az 50-szeres válogatott Rüdiger 2017-ben a Romától szerződött Angliába, a Chelsea-vel 2018-ban FA-kupát, 2019-ben Európa-ligát, tavaly pedig a BL mellett európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot nyert. A Chelsea anno 35 millió eurót fizetett ki érte az olaszoknak. – nso.hu